Szentviktori Hugó
| Hugo de Sancto Victore | |
.png) | |
| Élete | |
| Született | 1096 vagy 1097 kérdéses helyen |
| Elhunyt | 1141. február 11. (44–45 évesen) Párizs |
| Nemzetiség | német? |
| Házastársa | szerzetes volt, cölibátusban élt |
| Pályafutása | |
| Fontosabb művei | Didascalion De sacramentis christianae fidei |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Hugo de Sancto Victore témájú médiaállományokat. | |
Hugo de Sancto Victore, magyarosan Szentviktori Hugó O.S.A. (1096/1097 körül – 1141. február 11.[1]) középkori francia skolasztikus teológus, misztikus, egyházi író, Ágoston-rendi kanonok.
Élete
Hugó születési helye vitatott: némelyek a Flandriai Ypernből, mások szerint a szász Blankenburg grófi családból, vagy éppen Lotaringiából származott.[1][2] 18 éves korában lett szerzetes,[3] amikor belépett a hamersleveni ágostonos kanonokokhoz, majd a püspök külföldre küldte. Hugo nagybátyjával, Halberstadti Hugóval előbb Marseille-ben megszerezték Szent Viktor vértanú ereklyéit, majd Párizsba mentek, ahol 1115 körül megtelepedtek az újonnan alapított ágostonos Szent Viktor apátságban, ahol Hugo valószínűleg az alapító, Champeaux-i Vilmos tanítványa lett.[1]
Életét a jámborságnak és a tudománynak szentelte, de ezen kívül kevéset tudni róla, azt is csak a Clairvaux-i Szent Bernáttal való levelezéséből ismerjük.[2] Körülbelül 1120-tól haláláig a kolostori iskola vezető tanára, majd 1133-tól rövid ideig a kolostor priorja volt. Az apátságot csak ritkán hagyta el, egyszer II. Ince pápa idején Franciaországban vagy Itáliában járt a pápai udvarban. Ismeretes, hogy nem vett részt Pierre Abélard elítélésében. Haláláról Osbert kanonok, a Szt. Viktor apátság infirmáriusa számolt be (PL 175:161). Hugo jelentősége a reguláris kanonok történetében olyan, mint Szent Bernáté a monasztikus szerzetességben.[1]
Művei
Hugót tartják a tudományos misztika atyjának. Szent Bernáton kívül Pszeudo-Dionüsziosz hatott rá a legnagyobb mértékben.[2] Írásainak számát 2500 (!) teszik.[1] Írásait a Patrologia Latina 175–177. kötetében tették közzé.[4] Ezek közül a jelentősebbek:
- Didascalion vagy De eruditione didascalica (kezdő teológusok számára, 6 könyv),[3] az összes akkoriban ismert tudomány enciklopédiája és metodologiája[2]
- De sacramentis christianae fidei (A kereszténység titkairól, 3 könyv),[3] az összes hitágazat rendszeres tárgyalása misztikus módon[2]
- Summa sententiarum,[3] Hugonak tulajdonított (vitatott szerzőségű) mű, a De sacramentis kivonata[2]
- Az imádság módjáról, kisebb misztikus értekezés[2]
- A világ hiúságáról, kisebb misztikus értekezés[2]
- Noé bárkájáról, kisebb misztikus értekezés[2]
- Magyarázatok Pszeudo-Dionüsziosz Hierarchia coelestiséhez[2]
- Levelezése[2]
Jegyzetek
- ↑ a b c d e Katolikus lexikon, Szentviktori Hugó
- ↑ a b c d e f g h i j k Chobot, i. m., 283. o.
- ↑ a b c d Pallas, i. h.
- ↑ * https://books.google.hu/books?id=JoXYAAAAMAAJ&redir_esc=y
Művei magyarul
- Hugo de Sancto Victore: Didascalion (ford. Maróti Egon) IN: Az égi és a földi szépről – Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez (közreadja Redl Károly), Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1988, ISBN 963-281-843-1, 286–295. o.
- Részlet IN: Kulcsár Zsuzsanna: A középkori élet, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1964, 66–67. o.
Források
- Chobot Ferenc: Jézus Krisztus egyházának története, II. kötet (középkor), Budapest–Rákospalota, 1907
- Bokor József (szerk.). Hugo (2), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2015. november 7.
- Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014.
További információk
- Domanovszky Endre. A bölcsészet története (1878) (vonatkozó rész: 122–150. o.)
- Ivan Illich: A szöveg szőlőskertjében. Kommentár Hugo de Sancto Victore didascaliconjához; ford. Tóth Gábor; Gond-Cura Alapítvány–Palatinus, Bp., 2001 (Gutenberg tér)
