Szatet-templom
| Per-Szatet | |||||
|
A Szatet-templom ókori egyiptomi templom, melyet Szatetnek, a Nílus áradását megszemélyesítő istennőnek emeltek Elephantiné szigetén. A predinasztikus korban, i. e. 3200 körül alapították, majd a korai dinasztikus kortól kezdve egészen a ptolemaida korig, háromezer éven át bővítették, ezzel a legszebb példa az ókori egyiptomi templomépítészetben arra, amikor egy templomon az egész fáraókorban zajlottak építkezési munkálatok. A templom tájolása összefüggésben áll a Szíriusz csillaggal, amely előrejelezte az áradás kezdetét.[1]
Története az első átmeneti korig[szerkesztés]
Az ezen a helyen álló legkorábbi templom i. e. 3200 körül épült,[2] és tulajdonképpen csak egy szentélyfülkéből állt, amelyet három természetes gránittömb között alakítottak ki.[3] Ez a legkorábbi templom még nagyon kicsi volt, vályogtéglából épült szentélye kb. 2×2 méteres alapterülettel rendelkezett. A szentély előtt, a keleti oldalon vályogtégla házak álltak. A templomot az I. és a II. dinasztia idején bővítették,[4] a III. dinasztia alatt pedig újjáépítették, de eredeti alaprajza megmaradt. Déli oldalán, a kőtömbök közti fülkén kívül magtárak épültek. Az V. dinasztia korában, talán Niuszerré uralkodása alatt ismét újjáépítették, ekkor a sziklák közti szentélyfülkét is bővítették. Előtte ekkor 5×5 méter alapterületű előudvar volt, körülötte nyitott folyosó. A szentély padlózata alatt áldozati ajándékokból álló lerakatot találtak. Ezeket a főleg fajanszból készült ember- és állatfigurákat az Óbirodalom korának egy pár száz évet felölelő időszaka alatt adományozták az istennőnek uralkodók és magánszemélyek egyaránt. A déli oldalon magtárak álltak, valamint egy vályogtéglából épült adminisztratív épület.
A VI. dinasztia idején I. Pepi ismét elrendelte a templom újjáépítését. Ennek során megtartották az eredeti alaprajzot, a vályogfalakat azonban megnövelték,[5] és gránitszentélyt is kialakítottak az istennő szobra számára.[6] Ebben az időben már Szatet férjét, Hnum istent is imádták itt.
A Középbirodalom idején[szerkesztés]
Az első átmeneti kor végén, a XI. dinasztia korának elején III. Antef thébai uralkodó teljes mértékben felújította a templomot. A központi káőolna az eredeti helyén maradt, a három természetes gránittömb között. Az előtte álló csarnokot ekkor díszítették először mészkő padlóval és borítással. [5] Nem sokkal később II. Montuhotep további módosításokat végzett a templomon; teljesen új szentélyt emelt,[6] új feliratokkal látta el az épületet, az északi oldalon pedig oszlopos udvart alakított ki, valamint egy tavat, a Nílus áradásának megünneplésére, amely az egyiptomiak hite szerint Elephantinéban kezdődött. A templom még mindig főleg vályogból állt, csak a legfontosabb falakat fedte díszített mészkő.
Kevesebb mint száz év múlva, a XII. dinasztia idején I. Szenuszert teljesen új templomot és udvart emelt a Montuhotep kori épület helyére.[7] Míg a korábbi épületek mind ugyanazt az alaprajzot követték, és mind kizárólag vályogból álltak, ez az új templom teljes egészében mészkőből épült. Erre az időre a templom szintje már az óbirodalmi kőfülke fölött volt, maga a szentély azonban közvetlenül az előző fölé épült, ezzel megőrizte a régi hagyományt. I. Szenuszert templomát teljes mértékben dekorálták, de ebből csak töredékek maradtak fenn, köztük az uralkodó egy hosszú felirata. Hnum ebben az időben külön templomot kapott a szigeten. Szatet templomát eredetileg számos szobor díszítette, köztük a XIII. dinasztiához tartozó V. Amenemhat szobra. V. Amenemhat szobrán a következő dedikációs felirat olvasható:
| „A jóságos isten, a Két Föld ura, a szertartások ura, Felső- és Alsó-Egyiptom királya, Szehemkaré, Ré fia, Amenemhat, Szatetnek, Elephantiné úrnőjének kedveltje, örökké éljen.” |
A szobrok közt megtalálható továbbá III. Szenuszert egyik szobra, illetve I. Szobekemszafnak az istennőt imádó kettős szobra is.. Bár ezeket a szobrokat mindet egy helyi szent, Hekaib közeli szentélyében találták meg, felirataik alapján eredetileg minden bizonnyal az istennő templomában álltak.[8]
Az Újbirodalom idején és később[szerkesztés]
Az Újbirodalom idején a templomot Hatsepszut újjáépíttette, majd az őt követő III. Thotmesz bővítette.[9] A templom ebben az időben négyszögletes? 15.9×9.52 m alapterületű volt, melyet 20.10×13.52 méteres nyitott folyosó vett körül, kívül 7×10 oszloppal.[10] Az új templom szentélye közvetlenül a régebbi korok szentélye fölé épült; a hagyományt az újbirodalmi templom is továbbvitte. További építési munkálatokra van bizonyíték a XXVI. dinasztia korából is (i. e. 664–525), ebből azonban igen kevés maradt fenn. Egykor kb. 7.35 m magas kapu vezetett egy tégla kerítőfalig, amely talán a templomhoz tartozott; a kapuból több kőtömb fennmaradt. Nem sokkal a perzsa hódítás előtt II. Jahmesz oszlopsort vagy kioszkot épített a templomhoz. Hat mészkőoszlopot és pár elválasztófalat megtaláltak.[11][12]
VI. Ptolemaiosz idején teljesen új templom épült. Ez ismét négyszögletes épület volt, fő szentélye a nyugati oldal hátuljában helyezkedett el, előtte széles csarnok, ez előtt pedig két kisebb csarnok, melyekből oldalt kisebb helyiségek nyíltak. Az új templom előtt szabadon álló kioszk épült. A szentély már nem az óbirodalmi templomszentély fölött helyezkedett el; úgy tűnik, ennek helyszíne és jelentősége feledésbe merült.[13] VIII. Ptolemaiosz (i. e. 182–116) végül pronaoszt épített a templomhoz, kétszer négy oszloppal.[14]
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Temple of Satet című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- ↑ Richard Wilkinson: The Complete Gods and Goddesses of Ancient Egypt. London, Thames and Hudson, 2003. ISBN 978-0500051207 pp.164-166
- ↑ Seidlmayer, Stephan. Aswan, Encyclopedia of the Archeology of Ancient Egypt. New York: Routledge, 335–336. o. (1999). ISBN 978-0-41-518589-9
- ↑ Gundlach, Rolf. Temples, The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt, Volume 3. Oxford University Press, 370. o. (2001). ISBN 978-0-19-510234-5
- ↑ Seidlmayer, p. 336
- ↑ a b Günter Dreyer: Der Tempel der Satet, Elephantine VIII, Mainz am Rhein ISBN 380530501-X, 11-23
- ↑ a b Seidlmayer, p.337
- ↑ Seidlmayer, p. 338
- ↑ Labib Habachi: The Sanctuary of Heqaib, Elephantine IV, Mainz am Rhein 1985, ISBN 380530496X, p. 113, no. 102; 116, no. 108
- ↑ Lipińska, Jadwiga. Thutmose III, The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt, Volume 3. Oxford University Press, 402. o. (2001). ISBN 978-0-19-510234-5
- ↑ W. Kaiser, G. Dreyer, P. Grossmann, W. Mayer, S. Seidlmayer: Stadt und Temple von Elephantine, Achter Grabungsbericht, in Mitteilungen des deutschen archäologischen Instituts, Kairo 36 (1980), 254-264
- ↑ Dieter Arnold: Temples of the last Pharaohs, New York, Oxford 1999, ISBN 0195126335, p. 88
- ↑ Seidlmayer, p. 339
- ↑ Jan Assmann: Ägypten, Theologie und Frömmigkeit einer frühen Hochkultur, Stuttgart, Berlin, Cologne 1991, ISBN 3170117688, 48-49
- ↑ Arnold: Temples of the last Pharaohs, p. 189, 202