Soós Péter (rendező)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pressburg10 (vitalap | szerkesztései) 2021. január 29., 10:10-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Életpályája)
Soós Péter
Született1962 (62 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaJuhász Réka
Foglalkozása
Iskolái
Rendezői pályafutása
Aktív évek1992-

A Wikimédia Commons tartalmaz Soós Péter témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Soós Péter (Budapest, 1962 –) magyar televíziós, film- és színházrendező, színigazgató, forgatókönyvíró.

Életpályája

1962-ben született Budapesten. 1987-ben magyar-történelem szakos diplomát szerzett az ELTE-n. 1988-1992 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, TV rendező szakon.[1] Számos dokumentum, portré, riport, magazin, reklám és TV műsort illetve filmet készített.[2] Pályája elején a Pécsi Nemzeti Színházban, majd a Budapesti Kamaraszínházban és vidéken is dolgozott.[3] 2015-2021 között a budapesti Pinceszínház igazgatója.[4] 2018-ban újabb 5 éves megbízatást kapott, 2023-ig.[5] Az igazgatói szerződés egyik alapfeltétele az volt, hogy ezen vezető álláson kívül új munkajogviszonyt csak a Ferencvárosi Önkormányzat előzetes hozzájárulásával létesíthet. Mivel Soós Péter 2021 januárjától a Vidnyászky Attila-féle Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerződéssel rendelkezett, az önkormányzat azonnali hatállyal menesztette Soóst az igazgatói posztról.[6]

Magánélete

Felesége, Juhász Réka színésznő. Két gyermekük: Bence és Márkó.[3]

Filmes és televíziós rendezései

Dokumentum- és portréfilmjei

  • Budapest anno (1994)
  • Áldott állapot (1998)
  • Keresztutak (1995) - portréfilm Molnár Piroskáról
  • A pap csengettyűje (2000)
  • Találkozás a végtelenben (2000)
  • Kozma Pici (2000)
  • Jászai Mari (2001)
  • A kontroll-csoport (2001)
  • Titokzatos utazás (2001)

Jegyzetek

  1. http://szfe.hu, SZFE -: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Soós Péter (hu-HU nyelven). szfe.hu. (Hozzáférés: 2018. március 27.)
  2. Pro Nobis. www.pronobis.hu. [2006. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 27.)
  3. a b Pécsi színjáték a Jóban Rosszban rendezőjével | BAMA”, BAMA (Hozzáférés: 2018. március 27.) (hu-HU nyelvű) 
  4. Alagsori színház a Kálvinnál”, 7óra7 (Hozzáférés: 2018. március 27.) (hu-HU nyelvű) 
  5. Soós Péter vezetheti tovább a Pinceszínházat”, Színház.org, 2018. március 27. (Hozzáférés: 2018. március 27.) (hu-HU nyelvű) 
  6. Kitti, Fődi: Baranyi kirúgta a Pinceszínház igazgatóját, mert szerződést kötött az SZFE-vel. 444, 2021. január 28. (Hozzáférés: 2021. január 28.)

További információk

Források