Somogyi Szilárd
Somogyi Szilárd (Baja, 1979. július 27.) magyar rendező, a Budapesti Operettszínház tagja.Kedves Szilárd.Elnézést, hogy irogatok.Most olvasom, hogy bemutatód lessz Csíkban. Remélem, hogy kapunk jegyet szombatra vagy vasárnapra. De valamikor vendégül szerettnénk fogadni. Ttt.Remélem hogy õsszejõn.t Szégyelem magam,hogy nem tudtam edig semmit. Netán apút kitudnád mozditaní tesvérként fogadnánk,hogy valamit viszonyoznánk rdabból a szeretből amit anyukád adott számunkra. Ha tudsz hívjál kedves Zsilárd. Remélem,hogy õsszjõn a találkizás. 0740968255 A telefon számom.Tisztelettel.
Rövid életrajz
1979-ben született, rendezői diplomáját a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Babarczy László tanítványaként vehette át. A Budapesti Operettszínház rendezője, szövegíróként és fordítóként is dolgozik. Vendégként a Szentpétervári Zenés Színházban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozatánál és a Szegedi Szabadtéri Játékokon állított darabokat színpadra. A Pécsi Nemzeti Színházban három egymást követő évben dolgozott, akárcsak Csíkszeredában, a Csíki Játékszínben, ahová 2015-ben már harmadszorra hívták vissza. Közben a Budapesti Operettszínházban is évente egy vagy két produkciót rendez. A rendezés mellett szívesen vesz részt új darabok megírásában, zenés színpadi művek fordításában, fiatal színészek oktatásában–nevelésében. 2011-ben a kultúráért felelős miniszter zenés színházi rendezői tevékenységéért Nádasdy Kálmán-díjjal tüntette ki.
Rendezései
- Jövőre, Veled, Itt! – Budapesti Operettszínház (2005. december 10.)
- Mária evangéliuma – Margitszigeti Szabadtéri Színpad (2006. augusztus 17.)
- Oltári srácok (Altar Boyz) – Budapesti Operettszínház (2007. március 29.)
- Abigél(szövegíró is) – Budapesti Operettszínház (2008. március 27.)
- Tavaszébredés(Spring Awakening) – Budapesti Operettszínház (2009. február 7.)
- Leányvásár – Pécsi Nemzeti Színház (2009. március 27.)
- Szép nyári nap – Budapesti Operettszínház (2009. július 15.)
- Boleyn Anna (opera) – Pécsi Nemzeti Színház (2010. február 26.)
- Szerdán tavasz lesz! – Budapesti Operettszínház (2010. október 22.)
- Rudolf – Pécsi Nemzeti Színház (2010. december 10.)
- Jövőre, Veled, Itt! (orosz nyelven) – Szentpétervári Zenés Színház
- A kaukázusi krétakör – Budapesti Operettszínház (2011. december 2.)
- Veled, Uram! – Budapesti Operettszínház (2012. március 30.)
- Kőműves Kelemen – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozata (2012. szeptember 14.)
- Isten pénze – Csíki Játékszín (2012. december 21.)
- Ördögölő Józsiás – Budapesti Operettszínház (2013. március 31.)
- Elfújta a szél – Szegedi Szabadtéri Játékok (2013. július 26.)
- Viktória! – Csíki Játékszín (2013. november 20.)
- Luxemburg grófja - Csiky Gergely Színház (2016. január 15.)
Érdekességek
- Szabó Magda neki adta az Abigél zenés színpadra állításának jogát, így születhetett meg az Abigél című musical.
- Színésznek készült, első szerepe Péter volt a Jézus Krisztus szupersztárból, a Veszprémi Petőfi Színház színpadán.
- Vegyész szakra járt az ELTE-n.
Mesterei
Babarczy László, Toldy Mária, Kerényi Miklós Gábor, Bácskai Mihály