Sarró Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2019. szeptember 26., 08:02-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0)
Sarró Ferenc
Makó tanácselnöke
Hivatali idő
1984 – 1990
ElődForgó István
UtódSánta Sándor

Született1946
Királyhegyes
Elhunyt2019. április (72-73 évesen)
Makó

Foglalkozásagrármérnök, pedagógus

Sarró Ferenc (Királyhegyes, 1946. – Makó, 2019. április)[1] magyar agrármérnök, városi tanácselnök, pedagógus.

Életpályája

Általános iskolai tanulmányait Királyhegyesen, Maroslelén és Makón végezte el. 1961–1965 között a Makói József Attila Gimnázium diákja volt. 1969-ben diplomázott a Debreceni Agrártudományi Főiskolán, mint agrármérnök. Ezt követően Makón pártbizottsági munkatársként illetve vezetőként dolgozott. 1981-ben a városi tanács elnökhelyettese lett, majd 1984–1990 között Makó tanácselnöke volt. 1990 után a Juhász Gyula Szakközépiskola tanára lett. Emellett elvégezte a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet. A Galamb József Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tanára volt. Az Erdei Ferenc Társaság titkára. 2010-ben nyugdíjba vonult.

Jegyzetek

  1. Gyászjelentés. [2019. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 25.)

Források

Előző
Forgó István
Makó tanácselnöke
19841990
Következő
Sánta Sándor