Raguzai Áron
Raguzai Áron | |
Született | 16. század Ragusa |
Elhunyt | 1656[1] |
Foglalkozása | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Raguzai Áron, teljes neve: Raguzai Áron ben Dávid Kohén (Raguza (ma: Dubrovnik), 1580 körül – Raguza, 1622) rabbi, kereskedő.
Élete
Anyai nagyapja Salamon Ohev, szintén raguzai rabbi volt. Tanulmányait szülővárosában kezdte, később Velencében folytatta. Ezután visszatért Raguzába, ahol kereskedelmi vállalkozásba fogott, amely idővela város legnagyobb ilyen jellegű zsidó vállalkozása lett. A rituális gyilkossággal meggyanúsított Isaac Yeshurun feltételezett cinkosaként 1622-ben apjával együtt börtönbe vetették, ahol még abban az évben meghalt. Végrendeletében Zekan Aharon (Áron szakálla) című munkájának 800 példányban való posztumusz kinyomtatását rendelte el, a mű végül Velencében jelent meg 1657-ben. Munkája az Ószövetséghez és a Talmud egyes értekezéseihez írt szó szerinti értelmezéseit, valamint allegorikus kommentárjait tartalmazza. A munka tartalmazza nagyapja, Salamon Ohev bibliai kommentárjait is Shemen ha-Tov (A jó olaj) címmel. Egy Velencében nyomtatott, a munka 1798-as kiadásához tartozó függelék vértanúságának történetét mondja el, ennek címe Maaseh Nissim.
Jegyzetek
- ↑ nem ismert: Encyclopaedia Judaica (angol nyelven). Keter Publishing House, 1972
Források
- A Jewish Encyclopedia Raguzai Áron-szócikke
- Charles Weiss: Biographie universelle, ou Dictionnaire historique contenant la nécrologie des hommes célèbres de tous les pays, 1841, a forrás adatai francia nyelven
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Aaron de Raguse című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.