Pozitron

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A pozitron az elektron antirészecskéje. A legtöbb adata azonos vele, a töltés jellegűek ellentétesek (elektromos töltés, leptontöltés), ezeket lásd az elektronnál.

A kozmikus sugárzásban és atommagbomlásokban (inverz-béta-bomlás) keletkezik.

Nagy energiájú gammasugárzás létrehozhat elektron-pozitron párt atommag jelenlétében, ha energiája nagyobb, mint az elektron nyugalmi energiájának duplája: 1,022 MeV (két részecske keletkezik). Ez a párkeltés.

A pozitron anyag jelenlétében hamarosan találkozik egy elektronnal, ilyenkor megsemmisül és nagy energiájú fotonokat kelt. Ez az annihiláció. Ezen alapszik a pozitronemissziós tomográf (PET).

A felfedezés története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Paul Dirac jósolta meg 1928-ban elméleti megfontolásokból (lásd antirészecske).

Carl David Anderson fedezte fel 1932-ben a kozmikus sugárzásban, melyet mágneses térben lévő ködkamrával vizsgált. A ködkamrafelvételeken nem tudható, hogy elektron vagy ellentétes irányban haladó pozitron hagyta a nyomot. Anderson úgy tudta meg a mozgásirányt, hogy a ködkamrába akadályt tett, amin a pozitron áthaladva energiát veszített. A kijövő részecske pályája jobban görbül mint az eredetié, így a haladási irány meghatározható. A mágneses tér és a görbület irányából a haladási irány ismeretében már meghatározható a töltés előjele.

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]