Poszttraumás növekedés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A poszttraumás növekedés, stresszel kapcsolatos növekedés vagy előnytalálás (angolul "Posttraumatic growth", "stress-related growth" vagy "benefit finding" egy olyan pozitív, pszichológiai változás, amely azután jöhet létre, hogy a személy valamilyen szerencsétlenséget, traumát élt át, és amely egy magasabb fokú működéshez vezet az életben.[1] Különböző kutatásokban poszttraumás növekedést (PTN) találtak többek között: halálosnak ítélt betegségeket és halálközeli élményt átélt, illetve súlyos veszteségeket (abúzus, katasztrófák, balesetek, háború, stb.) túlélt személyeknél.[2]

A poszttraumás növekedés lényege nem az érintettek felépülése, és az érzelmi megterhelés előtti működési szintre való visszatérés egy traumát követően, ez inkább egyfajta lehetőség a személyes növekedésre is. Az érintett személyek pozitív változásokat észlelhetnek mind gondolkodásukban, mind a világ történéseihez való általános viszonyulásukkal kapcsolatban.

A jelenséget jellemzi, hogy a traumát átélő személy kevésbé hevesen reagál, illetve gyorsabban épül fel, amikor életében egy, a már átélthez hasonló stresszorral találkozik. Ez annak következménye lehet, hogy a személy már ismeri az adott helyzetet, megtanulta, hogyan küzdjön meg az adott stresszorral.

A fogalom leginkább az egészségpszichológiában és a pozitív pszichológiában használatos. Richard G. Tedeschi és Lawrence G. Calhoun nevéhez köthető, akik az 1990-es években kezdték el használni azt a University of North Carolina egyetemen végzett kutatásaik alapján.[3] Tedeschi szerint a traumákat túlélők 90%-a számol be a poszttraumás növekedés valamilyen aspektusáról, mint például az élet magasabb fokú megbecsüléséről.[4]

Legfontosabb aspektusok[2][szerkesztés]

Súlyos betegségen átesett személyek körében jellemző, hogy miután átvészelték a problémát, megnövekedett az optimizmusuk, illetve a kritikus eseményekre adott pozitív válaszaik; úgy érezték, hogy a betegség pozitívan alakította az életüket. Poszttraumás növekedés esetén az alábbi pozitív változások figyelhetők meg az érintetteknél:

  • az élet fokozottabb értékelése
  • a különböző területeken való növekedés (pl. elfogadóbbá, jobban alkalmazkodóvá, együttérzőbbé, türelmesebbé, erősebb emberré váltak)
  • a pozitív érzelmek fokozódása, mint a hála és az öröm
  • módosult, hogy mit tartanak fontosnak az életben: többet kezdtek foglalkozni a családi dolgokkal és a baráti kapcsolataikkal
  • megtanulhatták, hogy minden életnek van célja, és mindenkinek szüksége van szeretetre, valamint ráeszmélhettek az egész emberiség jövőjének fontosságára
  • jobban tudták kezelni a problémákat és a stresszt
  • jobban megbecsülték a másoktól kapott támogatást és szeretetet
  • inkább kifejezték érzelmeiket, mint a trauma bekövetkezte előtt, és jobban elfogadták az élet alakulását
  • inkább képessé váltak a jelenben élni, mint vágyakozni és szorongani a múlt vagy a jövő miatt; így jobban is értékelnek minden egyes napot
  • érzelmi, egzisztenciális és spirituális életük gazdagodott, és nyitottabbá váltak ilyen irányú dolgokkal való foglalkozásra, megváltozott az érdeklődési körük, egyrészt kitágult a transzperszonális dimenzió felé, másrészt a többi ember felé is.

Történelmi hagyományok[szerkesztés]

Az a megfigyelés, hogy a szenvedés és a distressz pozitív változásokat hozhat az ember életében, már évezredek óta ismert.[1] Már az ókori zsidó, görög, korai keresztény, illetve hindu, buddhista és iszlám tanok[5] is tartalmaztak olyan elemeket, miszerint a szenvedésnek pozitív, az életet átformáló hatásai lehetnek. Az emberi szenvedés megértése egyébként is mindig központi témát szolgáltatott a filozófiában, illetve a szépirodalomban, így sokszor vetődött fel a poszttraumás növekedés, mint megfigyelhető jelenség.[5]

Tudományosan azonban csak az 1990-es években kezdtek el foglalkozni a témával. Azon elven indultak el a kutatók, miszerint érdemes lenne a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetni az egészségesen működő emberekre, az ő működési módjaikra.[1] Napjainkra számtalan bizonyítékot találtak arra, hogy azon személyek, akik nagy nehézségeket élnek át, jelentős változásokat tapasztalnak életükben, amelyek közül sokat nagyon pozitívnak élnek meg.[1] Az is kiderült az utóbbi évek kutatásainak köszönhetően, hogy a jelenség univerzálisnak mondható, ugyanis számos kultúrában, országban sikerült bizonyítani létezését, habár egyes aspektusai kultúránként eltérők lehetnek.[6] Ezen felül a fogalmat ma már nem csak egyének, hanem olyan csoportok kapcsán is használhatjuk, mint a családok, akik közösen éltek át egy adott traumát.[7]

Kutatási eredmények[8][szerkesztés]

Elméleti megközelítések[8][szerkesztés]

A poszttraumás növekedéssel kapcsolatban két uralkodó elméleti megközelítést említhetünk. Az egyik szerint a poszttraumás növekedés illúzió vagy megküzdési mechanizmus azzal a distresszel szemben, amit a személy identitásának, koherenciaérzékének és önértékelésének megkérdőjelezése okoz a betegsége által. Eszerint tehát a jelenség egyfajta énvédő, énfejlesztő torzításként fogható fel, amely véd a distressz ellen. A másik megközelítés szerint viszont a poszttraumás növekedés valódi, pozitív irányultságú identitásváltozást jelent, azaz az eddigi alaphiedelmek megkérdőjelezését és azok pozitív irányú változását.

Egy további javaslat szerint lehetséges, hogy a két megközelítés ugyanannak a jelenségnek két különböző arca: az alkalmazkodás illuzórikus, énvédő oldala rövid távon jelenhet meg, hosszú távon pedig az alkalmazkodás adaptív, belső változást létrehozó komponense érvényesülhet.

Az előnykovácsolás, mint társfogalom[8][szerkesztés]

A poszttraumás növekedés fogalmával jól összhangba hozható "előnykovácsolás" elnevezésű fogalommal kapcsolatban több kutatást is végeztek az elmúlt években. Az előnykovácsolás fogalma arra a jelenségre utal ugyanis, miszerint a súlyos, megterhelő betegséget elszenvedők sokszor számolnak be arról, hogy az átélt élmény milyen nyereségekkel járt életükben.

A jelenséggel kapcsolatos kutatások[8][szerkesztés]

Egy 2006-os metaelemzés szerint[9] az előnykovácsolás magasabb értéke alacsonyabb depressziószinttel és magasabb jólétszinttel jár együtt, bár a szignifikáns kapcsolatok viszonylag gyengének mutatkoztak. Nem tudhatjuk meg továbbá a vizsgálatból, hogy az előnykovácsolás vezet-e az alacsonyabb depresszióhoz és magasabb jóléthez, vagy fordítva, akik jobban érzik magukat, azoknak elég pszichológiai erőforrásuk van ahhoz, hogy megtalálják az átélt élmények pozitív oldalait is. További kritika lehet a jelenséggel kapcsolatban, hogy a kutatók nem találtak együtt járást alacsonyabb szorongásszinttel, kedvezőbb életminőséggel vagy jobb észlelt fizikai egészséggel.

2010-ben egy másik, szintén keresztmetszeti vizsgálatokat vizsgáló metaelemzésben[10] a poszttraumás növekedés és mentális, illetve testi egészség összefüggéseit vizsgálták daganatos betegségből felépülők, valamint HIV-fertőzéssel együttélők körében. Az elemzés során szignifikáns, de gyenge pozitív együtt járás mutatkozott a poszttraumás növekedés és a mentális egészség, valamint az észlelt testi egészség között. A negatív mentális egészség mutatójával gyenge negatív kapcsolat mutatkozott. Az eredményekben fontos szerepet játszott a betegség óta eltelt idő is, ugyanis amennyiben rövid idő telt el, a növekedés és a negatív érzelmek közötti kapcsolat erősebb volt, hosszú idő után azonban a növekedés és a pozitív mutatók közötti együtt járás volt jelentősebb. Ez alátámaszthatja azt az elképzelést, miszerint a növekedés rövid távon segíthet tompítani negatív érzelmeket, hosszú távon pedig segítheti a mentális egészséget.

Egy frissebb, 2015-ös tanulmányban[11] a korai előnykovácsolás magasabb későbbi pszichológiai distresszel járt együtt, illetve a magasabb korai distressz kisebb mértékű előnykovácsolást jelzett előre a követés során.

Egy 2004-es longitudinális vizsgálat,[12] amely mellrákos betegekkel foglalkozott, szintén azt találta, hogy a kiinduláskor mért magasabb fokú előnykovácsolás a későbbi időpontban mért magasabb distresszel járt, amely így szintén erős kritikaként fogható fel a fogalom használhatóságával szemben. Figyelembe véve továbbá, hogy a súlyosabb állapotú betegek több előnyről számoltak be, feltételezhető, hogy az előnykovácsolás ebben az esetben a valóság tudomásul nem vételének, a fenyegetettséggel való megküzdést szolgáló illuzórikus torzításnak az indikátora, ami hosszabb távon nem tartható fenn, különösen, ha a betegség rosszabbra fordul. Ezek az adatok tehát közelebb állnak a növekedést énvédő torzításként tekintő megközelítéshez.

Olyan tanulmányról egyelőre nem tudunk, amely krónikus betegségek esetében az előnykovácsolás kedvező hatását mutatta volna ki hosszú távon a distresszre vagy a mentális egészségre, pedig erre szükség lenne ahhoz, ha a poszttraumás növekedést és az előnykovácsolást terápiás módszerként szeretnénk alkalmazni.[8]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. ↑ a b c d Tedeshi, R.G., & Calhoun, L.G. (2004). Posttraumatic Growth: Conceptual Foundation and Empirical Evidence. Philadelphia, PA: Lawrence Erlbaum Associates.
  2. ↑ a b https://pszichologuskereso.hu/blog/poszttraumas-novekedes-avagy-psziches-gyarapodas
  3. ↑ Michaela Haas, "Bouncing Forward: Transforming Bad Breaks into Breakthroughs," Atria/Enliven, 2015
  4. ↑ What is Posttraumatic Growth? (amerikai angol nyelven). Michaela Haas, PhD. (Hozzáférés: 2017. november 23.)
  5. ↑ a b Tedeschi, R.G., & Calhoun, L.G. (1995). Trauma and Transformation: Growing in the Aftermath of Suffering. Thousand Oaks, CA: Sage.
  6. ↑ Berger, R.; Weiss, T. (2006). "Posttraumatic Growth in Latina Immigrants". Journal of Immigrant and Refugee Studies. 4: 55–72.  doi:10.1023/b:jots.0000014671.27856.7e
  7. ↑ Berger, R. & Weiss, T. (2008, November 18). The Posttraumatic Growth Model: An Expansion to the Family System, Traumatology
  8. ↑ a b c d e Urbán, R. (2017). Az egészségpszichológia alapjai. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.
  9. ↑ Helgeson, V. S., Reynolds, K. A., & Tomich, P. L. (2006). A meta-analytic review of benefit finding and growth. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 74(5), 797-816. doi:DOI: 10.1037/0022-006X.74.5.797
  10. ↑ Sawyer, A., Ayers, S., & Field, A. P. (2010). Posttraumatic growth and adjustment among individuals with cancer or HIV/AIDS: A meta-analysis. Clinical Psychology Review, 30(4), 436-447. doi:doi: 10.1016/j.cpr.2010.02.004
  11. ↑ Occhipinti, S., Chambers, S. K., Lepore, S., Aitken, J., & Dunn, J. (2015). A Longitudinal Study of Post-Traumatic Growth and Psychological Distress in Colorectal Cancer Survivors. PLOS ONE, 10(9), e0139119. doi:10.1371/journal.pone.0139119
  12. ↑ Tomich, P. L., & Helgeson, V. S. (2004). Is Finding Something Good in the Bad Always Good? Benefit Finding Among Women With Breast Cancer. Health Psychology, 23(1), 16-23. doi:10.1037/0278-6133.23.1.16
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Poszttraumás_növekedés&oldid=24588589”