Megerősítési torzítás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A megerősítési torzítás az embereknek azon hajlandósága, hogy azokat az információkat részesítik előnyben, amelyek igazolják saját prekoncepciójukat (előfeltételezéseiket) vagy hipotézisüket, tekintet nélkül az információ igaz vagy nem igaz voltára. Ennek eredményeképpen, az emberek szelektíven gyűjtenek bizonyítékokat és hívják elő emlékeiket a memóriából, nemkülönben torzított módon interpretálják az információkat. A torzítások különösen az emocionálisan jelentős kérdéseknél jelennek meg, és a már megerősödött, igaznak tartott kognitív tartalmak esetén. Például a fegyver kontrollról való olvasás közben az emberek olyan forrásokat preferálnak, amelyek megerősítik a már létező attitűdjeiket. Afelé is nagyobb hajlandóságot mutatnak, hogy a kétértelmű bizonyítékot oly módon interpretálják, hogy az a saját már korábban kialakított véleményüket támassza alá. A torzított keresés, interpretáció és/vagy emlékezés már magyarázatává vált az attitűd polarizációnak (amikor egy nézeteltérés sokkal extrémebbé válik annak ellenére, hogy a résztvevők ugyanannak a bizonyítéknak vannak tudatában), a hit mellett való kitartásnak (amikor az emberek akkor is ragaszkodnak ahhoz a gondolathoz amiben hittek, amikor már bebizonyosodott hogy az nem igaz) az irracionális elsőbbségi hatásnak ( azon adatok fontosabbnak ítélése amelyek egy önkényesen felállított sorban előrébb helyezkednek el), és az illuzórikus korrelációnak (amikor az emberek hibásan feltételeznek valamiféle kapcsolatot két esemény vagy szituáció között).

Egy a 60-as években kivitelezett kísérletsorozat eredményei arra utaltak, hogy az emberek torzítanak a már meglévő képzeteik megerősítése érdekében. Későbbi munkák magyarázták ezeket az eredményeket az elképzelések egyoldalú tesztelésére való hajlandóság viszonyában, és az egy lehetőségen való összpontosítás a többi figyelmen kívül hagyása mellett viszonyában. Más hatások kombinációjának együttes hatásával ez a stratégia az elért konklúziók torzításához vezethet. A megfigyelt torzítások magyarázata között találjuk a vágyvezérelt gondolkodást (az az illúzió, hogy ha valaki kíván valamit, az valósággá válik) és a korlátozott emberi kapacitást az információ feldolgozásra. Egy másik lehetőség, hogy az emberekre azért jellemző a megerősítési torzítás, mert pragmatikusan becsülik fel, hogy milyen árat kell fizetniük ha tévednek, mintsem inkább semleges és tudományos módon vizsgálódnak. A megerősítési torzítások felelősek a személyes képzetekben való túlzott biztosságért és hatásukra megmaradnak vagy fel is erősödnek ezek a képzetek, ellentmondó bizonyítékok megléte esetén is.

Típusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megerősítési torzítások az információfeldolgozást érintő hatások, és különböznek a viselkedéses megerősítési torzítás hatástól (más néven az önbeteljesítő jóslattól), amely esetén az emberek úgy cselekednek, hogy a várt események valóra váljanak. Némely pszichológus a „megerősítési torzítás” kifejezést bármely olyan viselkedésmódra használja, amelyben az emberek egy bizonyos gondolat, képzet elvetését kerülik, legyen szó bizonyíték keresésről, interpretációról vagy a memóriából való előhívásról. Mások csupán az információ szelektív gyűjtéséhez kapcsolják a kifejezést.

Torzított információkeresés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kísérletek több alkalommal is arra vezettek, hogy az emberek hajlamosabbak az egyoldalú hipotézistesztelésre, azáltal hogy egy adott időben feltett hipotézisükkel egyetértésben keresnek bizonyítékokat. Ahelyett hogy átkutatnál az összes releváns bizonyítékot, olyan kérdéseket tesznek fel amik úgy vannak megfogalmazva, hogy az igenlő válasz alátámasztja a hipotézisüket. Olyan következmények után kutatnak amelyeket elvárnának ha a hipotézisük igaz lenne, semmint olyanok után amik akkor következnének be, ha nem igaz. Például ha valaki próbál azonosítani egy számot igen/nem kérdéseket használva, és gyanítja, hogy a szám a hármas, azt kérdezi: „Páratlan szám?”. Az emberek ezt a fajta un. pozitív tesztnek nevezett kérdést használják, még akkor is ha a negatív teszt mint például a „Páros szám?” pontosan ugyanahhoz az információhoz juttatja hozzá őket. Azonban ez nem azt jelenti, hogy az emberek olyan tesztek után kutatnak amelyek garantáltan pozitív eredményre vezetnek. Azokban a tanulmányokban, amelyekben az alanyok egy egyfajta ál-teszt és egy igazságnak, realitásnak megfelelő diagnosztikus teszt közül választhattak, az utóbbit választották.

A pozitív teszt preferenciája önmagában nem torzítás, mivel a pozitív tesztek nagyon informatívak tudnak lenni. Ugyanakkor más hatásokkal együtt, ez a stratégia megerősítheti a létező képzeteket vagy sejtéseket, függetlenül attól hogy azok igazak vagy sem. A valós életben tapasztalt szituációkban a bizonyíték gyakran komplex és kevert. Például a kialakult sokféle egymásnak ellentmondó képzeteknek egy adott emberről mindegyike külön-külön alátámasztható, az illető viselkedésének egy adott aspektusán való koncentrálás által. Ily módon egy adott hipotézisre való részrehajlás esetén bármely bizonyíték utáni keresés nagy valószínűséggel sikeres lesz. Ennek egyfajta illusztrációja, hogy a kérdések megfogalmazásának módja jelentősen megváltoztathatja a választ. Például ha azt kérdezzük az emberektől, hogy „Boldog a szociális életed?”, akkor sokkal nagyobb elégedettségről számolnak be, mint amikor azt kérdezzük, hogy „Boldogtalan a szociális életed?”. Még egy kis változtatás a kérdés megfogalmazásában is képes befolyásolni azt a módot, ahogy az emberek kutatnak a rendelkezésükre álló információban, és ennél fogva a konklúziót is, amire végül jutnak. Ezt egy fikcionális gyámügyi esettel be is mutatták. Az alanyok azt olvasták, hogy az „A” szülő mérsékelten alkalmas hogy gyám legyen, több különféle szempontból. A másik, „B” szülő kiemelkedő pozitív és negatív tulajdonságokkal, képességekkel rendelkezett: a gyermekkel való közeli kapcsolat, de egyúttal egy olyan munka, ami azt követelné meg, hogy hosszabb időszakokra elutazzon. Mikor megkérdezték, hogy melyik szülőnek kellene odaadni a gyámság jogát, az alanyok a pozitív attribútumokat keresték és a többség a „B” szülőt választotta. Azonban amikor a kérdés az volt, hogy melyik szülőtől kellene megtagadni a gyámság jogát, akkor a negatív attribútumokat keresték, de ismét a „B” szülőt választották, azt sugallva, hogy az „A” szülőnek kellene megkapni a gyámságot.

Hasonló tanulmányok is demonstrálták, ahogy az embereket leköti a torzított információkeresés, de azt is, hogy ezt a jelenséget korlátozhatja, ha elérhető egy reális diagnosztikus teszt. Egy kezdő kísérletben az alanyoknak egy interjú alapján meg kellett becsülniük, hogy egy másik személy hova helyezhető az introvertált-extrovertált személyiség dimenzióban. Az interjú kérdéseit egy adott lista alapján választották meg. Mikor azt a személyt, akivel készült az interjú, introvertált ként mutatták be, az alanyok olyan kérdéseket választottak, amik introvertáltságot feltételeznek, mint például „ Mit talál kellemetlennek a zajos partikban?”. Mikor az interjúalanyokat extrovertáltként mutatták be, szinte az összes kérdés extrovertáltságot feltételezett, mint például „Mit tenne, hogy feldobjon egy lapos partit?”. Az ilyenfajta kérdések nagyon kicsi vagy semmilyen esélyt nem hagytak az interjúalanyoknak, hogy bizonyíthassák a róluk kialakult hipotézis esetleges nem igaz voltát. Ennek a kísérletnek egy későbbi verziója sokkal kevesebb olyan kérdést adott az alanyoknak, amire jellemző az extrovertáltság vagy introvertáltság előfeltételezése, mint például a „Kerülöd a szociális interakciókat?” kérdés. Az alanyok ekkor a sokkal diagnosztikusabb kérdéseket részesítették előnyben, miközben a pozitív tesztek felé gyengébb torzítást mutattak. Ezt a fajta mintázatot - diagnosztikus teszt fő preferenciája és a gyengébb preferencia a pozitív teszt irányába – más tanulmányokban is megfigyelték. Egy másik kísérlet egy szabály-felfedező feladatot tárt az alanyok elé, ami számítógéppel szimulált, mozgó objektumokat tartalmazott. A képernyőn mozgó objektumok specifikus szabályokat követtek, amiket az alanyoknak ki kellett találniuk. Egy adott objektumot meg is jelölhettek a képernyőn, hogy tesztelhessék hipotézisüket. Annak ellenére, hogy több kísérletet is tettek rá a 10 órás program alatt, egyik alany sem volt képes rájönni a rendszer szabályaira. Tipikusan arra törekedtek, hogy igazolják saját hipotézisüket, semmint hogy elvessék annak igaz voltát, és vonakodtak alternatívákat fontolóra venni. Még akkor is amikor látták a saját hipotézisüknek objektíven ellentmondó bizonyítékot, gyakran folytatták ugyanannak a tesztnek a használatát. Néhány alany a megfelelő hipotézistesztelésre vonatkozó instrukciókat kapott, de ezeknek majdnem semmilyen hatása nem volt.

Torzított interpretáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megerősítési torzítások nem merülnek ki a szelektív bizonyítékgyűjtésben. Még akkor is, ha két egyén ugyanannak az információnak a birtokában van, az ahogyan ezt interpretálják (értelmezik) torzított lehet. A Stanford University egy csapata egy olyan kísérletet végzett, amelyben az alanyok egyik fele szilárd véleménnyel rendelkezett a halálbüntetés mellett, illetve a másik fele ellene. Az alanyok mindegyike két tanulmány leírását olvasta el: az USA államainak összehasonlítását a halálbüntetésekkel és azok nélkül, és annak összehasonlítását egy államban, hogy mekkora volt a gyilkossági ráta a halálbüntetés bevezetése előtt illetve után. Miután mindegyik tanulmány rövid leírását elolvasták, megkérdezték őket, hogy változott-e a véleményük. Ezután mindegyik tanulmány módszerének, eljárásnak egy sokkal részletesebb leírását olvasták el, és meg kellett becsülniük mennyire volt jól kivitelezett, és meggyőző az adott tanulmány. Valójában a tanulmányok kitalációk voltak. Az alanyok felének azt mondták, hogy az egyik fajta alátámasztotta az elrettentő hatást, a másik pedig nem. Más alanyoknál a konklúziókat felcserélték. Az alanyok, akár támogatták vagy ellenezték a dolgot, arról számoltak be, hogy kis mértékben megváltozott az attitűdjük az általuk először olvasott tanulmány irányába. Ha már egyszer elolvasták a részletesebb leírását a tanulmányoknak, majdnem mindegyikük visszatért az eredeti véleményükhöz, tekintet nélkül a szolgáltatott bizonyítékokra, olyan részletekre mutatva, amelyek a saját nézőpontjukat támasztották alá, és figyelmen kívül hagyva bármit, ami annak ellentmond. Az alanyok azokat a tanulmányokat, amik a saját előzetesen létező nézőpontjukat támasztották alá, elsőrendűbbként írták le, részletes és jól meghatározott módon, mint azokat amik ellent mondtak annak. Arról a tanulmányról, amelyben az elrettentés hatása elenyészőnek tűnt, egy halálbüntetést támogató azt írta, hogy „a kutatás nem tartott elég hosszú ideig”, míg egy halálbüntetést ellenző ugyanarról a tanulmányról azt írta, „ Nem került bemutatásra olyan szilárd bizonyíték, ami a kutatók igazát tagadja”. Az eredmények jól illusztrálják, hogy az emberek magasabbra teszik a mércét annál a bizonyítéknál, amely a jelen elvárásaiknak ellentmond. Ezt a hatást, ami diszkonfirmációs torzításként ismert, több más kísérlet is igazolta.

Egy a torzított interpretációt vizsgáló tanulmány éppen a 2004-es USA elnökválasztás alatt zajlott, és olyan alanyok vettek részt benn, akik magukat úgy jellemezték, hogy erős, határozott véleményük van a jelöltekről. Látszólag egymásnak ellentmondó állítmány párokat mutattak nekik, amelyek vagy a republikánus George W. Bush-tól, vagy a demokratikus jelölttől, John Kerry-től, vagy esetleg egy politikailag semleges közéleti figurától származtak. Olyan további állításokat is kaptak, amelyek fényében a látszólagos ellentétek teljesen ésszerűnek mutatkoztak. Az információ eme három darabkájából el kellett dönteniük, hogy az egyes jelöltek állításai következetlenek-e vagy sem. Elég erélyes különbségek mutatkoztak ezekben az értékelésekben, mivel az alanyok sokkal nagyobb valószínűséggel interpretálták ellentmondónak annak a jelöltnek az állításait, akit elleneztek. Ebben a kísérletben az alanyok úgy hozták meg döntéseiket, hogy közben MRI szkenner alatt feküdtek, ami regisztrálta az agyi aktivitásukat. Amint az alanyok az általuk kedvelt jelölt ellentmondó állításait értékelték, az agyuk érzelmi központjai izgalmi állapotba jött. Ez nem történt meg a többi figura állításainál. A kísérletvezetők arra a dedukciós következtetésre jutottak, hogy az állításokra adott különböző válaszok okai nem passzív érvelési hibák. Ehelyett az alanyok aktívan csökkentették a kognitív disszonanciát, amelyet a kedvelt jelöltjük irracionális és képmutató viselkedéséről való olvasás hozott létre.

A torzított interpretáció nem korlátozódik az emocionálisan jelentős témákra. Egy másik kísérletben az alanyoknak egy tolvajról szóló történetet mondtak el. Értékelniük kellett olyan állítások bizonyítékon alapuló fontosságát, amelyek az egyik bizonyos karakter felelőssége mellett vagy épp ellen szóltak. Mikor kialakítottak egy feltételezést az adott karakter bűnéről, az azt alátámasztó állításokat sokkal fontosabbnak értékelték, mint azokat, amik ellentmondtak annak.

Torzított memória[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Még akkor is, ha valaki egy semleges ügyben kutatott és interpretálta a bizonyítékokat, előfordulhat, hogy mégis szelektíven emlékszik vissza rá, annak megfelelően, hogy saját elvárásai megerősítést nyerjenek. Ezt a hatást szelektív emlékezésnek, megerősítési memóriának vagy torzított-hozzáférésű memóriának hívják. A pszichológiai teóriák különböznek a szelektív emlékezés prognózisát illetően.

A séma teória szerint az az információ, ami összepárosítható a korábbi elvárásokkal, sokkal könnyebben tárolódik és előhívható. Néhány alternatív megközelítés azt mondja, hogy a meglepő információ sokkal jobban kiemelkedik, így könnyebben megjegyezhető. Eme két teória feltételezései bebizonyosodtak különböző kísérleti körülmények között, de egyik sem nyert egyértelműen.

Egy tanulmányban az alanyok egy olyan nő profilját olvasták, amely mind extrovertált mind introvertált viselkedési jegyekkel ruházta fel. Később vissza kellett emlékezniük a nő introvertált, és extrovertált viselkedésére. Az egyik csoportnak azt mondták, hogy mindez arra irányul, hogy a nő képességeit felbecsüljék, mint könyvtáros illetve a másik csoport esetében, mint ingatlan közvetítő. Szignifikáns különbség volt a két csoport között a tekintetben, hogy milyen emlékeket hívtak elő. A könyvtáros csoport sokkal több introvertált viselkedésre, az ingatlanos csoport sokkal több extrovertált viselkedésre emlékezett.

A szelektív memóriahatás olyan kísérletekben is kimutatták, amelyek a személyiségtípusok kívánatosságát manipulálják. Az egyik ilyenben az alanyok egy csoportjának arra vonatkozó bizonyítékokat mutattak, hogy az extrovertált emberek sokkal sikeresebbek, mint az introvertáltak. A másik csoportnak ennek ellenkezőjét mondták. Egy rákövetkező, látszólag az előbbivel kapcsolatban nem álló tanulmányban arra kérték őket, hogy mondjanak olyan eseményeket az életükből, amikor extrovertáltak vagy introvertáltak voltak. Az alanyok mindegyik csoportban több olyan emlékkel szolgáltak, amely összekapcsolta őket a kívánatosabb személyiségtípussal, és azokat az emlékeket sokkal gyorsabban is elő tudták hívni.

Egy másik tanulmány jól példázza, hogyan tudja a szelektív memória fenntartani a hitet valamely extraszenzoros percepcióban (ESP). Hívők és nem hívők mindegyikének ESP kísérletek leírását mutatták be. A csoport felének azt mondták, hogy a kísérleti eredmények alátámasztották az ESP-k létezését, míg a másik csoportnak azt, hogy nem. Egy ezt követő tesztben az alanyok kevés hibával vagy tökéletesen emlékeztek az anyagra, kivéve azokat a hívőket akik az ESP-t nem alátámasztó bizonyítékot olvasták. Ez a csoport szignifikánsan kevesebb információra emlékezett, és néhányuk hibásan úgy emlékezett az eredményekre, hogy azok az ESP-t alátámasztották.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Confirmation bias című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.