Kurgán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy kurgán metszete

A kurgánok – régi magyar neve korhány – a sztyeppei népek, különösen az indoiráni népek temetkezési helyei. A kurgán a halomsír egyik fajtája, amikor egy fedett, de nem feltöltött gödörsír fölé emelnek halmot. A kurgán török-tatár eredetű orosz szó, melynek jelentése nagyjából sírhalom. [1]

Kurgán-temetkezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kurgán egy egyszerű gödör, amelynek alján helyezték el a halottat gyékénybe, szőnyegbe tekerve, esetleg koporsóban, általában zsugorított helyzetben, ritkábban háton fekve, előfordul háton fekvő helyzet felhúzott lábakkal (békafekvés) is. Néha edényeket, eszközöket, fegyvereket, ékszereket raktak mellé. A gödröt gerendákkal, pallókkal, ritkán kőlapokkal fedték be, majd erre felhalmozták a kurgánt. A halott mellé gyakran vörös festéket szórtak, vagy az övére erősített bőrzacslóba tettek ilyen vasoxid-alapú festéket. A kurgán-kultúrát ezért okkersíros kultúrának is hívják. Ritkán megvannak azok a kőből faragott, férfit ábrázoló sírsztélék is, amelyeket a kurgán tetejére raktak. Ez utóbbiak mutatnak párhuzamot a mükénéi aknasírok sztéléivel. [2]

Kurgán-kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kurgán-kultúra vagy kurgán-művelődés a Kárpátoktól, sőt a Tiszától majdnem a Bajkálig – a Minuszinszk-medencéig – terjedő nagyjából bronzkori óriási művelődési kör volt, nagyon sok régészeti kultúrát foglalt magában, amelyre jellemzőek voltak a kurgánok különböző formái. [3] Kialakulása jól régészetileg jól megalapozottan az i. e. 3. évezredre tehető a Prut és a Volga közötti területen. Három nagyobb szakaszra bontható, mindegyik ezen a magterületen alakult ki az előző formából, és mindegyik terjeszkedett tartósan vagy átmenetileg kelet és nyugat felé is a sztyeppén. Első szakasza az ún. egyszerű gödörsíros szakasz, amikor a halottat egy gödör aljára temették. Második szakasza az i. e. 2. évezred elején kialakult katakombás szakasz, amikor a halottat a gödör oldalában vájt üregbe vagy vájatba helyezték, amit esetleg azután el is torlaszolhattak. A harmadik, gerendavázas szakaszban az i. e. 2. évezred utolsó harmadában visszatér az egyszerű nagy sírgödör, alján a koporsóban eltemetett halottal, a gödör fölé azonban szabályos boronaháztetőt építettek, erre rakták az áldozatot és ezt fedték be a halommal. [4]

Az első, gödörsíros szakasz nyugat felé az i. e. 3 évezredben terjeszkedni kezdett a Kárpátokig, sőt a Tiszáig, de i. e. 2000-re ez a terjeszkedés visszafordult és megszűnt. [5] Kelet felé az i. e. 2. évezred elején kezdett terjeszkedni, ahol a Volgától keletre ennek következtében létrejött az andronovói kultúracsalád. Az eredeti kurgánterületen viszont ekkor a fejlődés már a második, katakombás szakaszába lépett, sőt az andronovói kultúra teljes kifejlődésének idejére már a harmadik, gerendavázas szakaszba. A gerendavázas–andronovói határ pedig a Volgától kissé keletre, az Urál és a Bjelaja folyók vonalára tolódott. [6]

A harmadik szakasz folytatódott az i. e. 8–7. századig, azaz magában foglalta a már történelmi kimmereket, majd minden törés nélkül átment a királyi szkíták halmos temetkezésébe, a kontinuitás kimutatható egészen a szarmatákig. [7]

Kurgán-hipotézis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kurgán-hipotézis vagy kurgán-elmélet sok neves régész – Gimbutas, Renfrew, Gamkrelidze, Ivanov, Djakonov, Mallory – törekvésében hasonló, de részleteiben egymásnak teljesen ellentmondó elméletének összefoglaló neve. Ezek az eredeti, régészetileg jól megalapozott kurgán-művelődés területét térben és időben kiterjesztve a kurgánok terjedését akár az i. e. 5. évezredtől és a kelet-európai sztyeppe helyett akár Közép-Európából, a Balkánról vagy Anatóliából kiindulva megpróbálják az indoárja népek helyett az indoeurópai népek őstörténetével összekötni. Ezek régészeti megalapozottsága azonban nagyon hiányos, rengeteg bizonyítatlan hipotézist tartalmaznak. [8] A kurgánok mükénéi aknasírokkal való párhuzama is kétséges, bár a sírok tetején az ember alakú sztélék mutatnak párhuzamot. [9]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Makkay Indoeurópai: Makkay János. Az indoeurópai népek őstörténete. Gondolat•Budapest. ISBN 963-282-418-0 (1991) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]