Koszmosz–23
| Koszmosz–23 | |
| Gyártó | Pivdenne |
| Típus | Omega |
| Indítás dátuma | 1963. december 13. |
| Indítás helye | Kapusztyin Jar |
| Hordozórakéta | 63SZ1 |
| COSPAR azonosító | 1963-050A |
| SCN | 00707 |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Koszmosz–23 (oroszul: Космос 23) a Koszmosz műhold a szovjet műszeres mesterséges műhold-sorozat tagja. Meteorológiai műhold.
Küldetés
A második kísérleti meteorológiai műhold, a tudományos meteorológiai rendszer kiépítésének teszt egysége. A Koszmosz–14 megkezdett programját folytatta. Kutatási szolgálaton túl az energiaellátás stabilitását, a tájolás állandóságának biztosítását (Napra, Holdra, Földre, csillagra) ellenőrizték.
Jellemzői
A moszkvai Elektromechnaikai Tudományos Kutatóintézetben (VNIIEM) tervezett Omega típusú kísérleti meteorológiai műhold, amely a későbbi Metyeor műhold rendszerelemeinek a kipróbálására szolgált. A Déli Gépgyárban épített űreszköz.
1963. december 13-án a Kapusztyin Jar rakétakísérleti lőtérről a Majak–2 indítóállásából egy Koszmosz–2I (63SZ1) típusú hordozórakétával juttatták alacsony Föld körüli pályára. A 92,1 perces, 49 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya elemei: perigeuma 512 kilométer, az apogeuma 265 kilométer volt. Hasznos tömege 200 kilogramm. A sorozat felépítését, szerkezetét, alapvető fedélzeti rendszereit tekintve egységesített, szabványosított tudományos-kutató űreszköz. Áramforrásai kémiai akkumulátorok és napelemtáblák voltak.
A hagyományos (földi, légi, tengeri) meteorológiai rendszerek mérései alapján nem lehet pontosan meghatározni (következtetések, statisztikák) az adott helyre vonatkozó tényleges időjárási viszonyokat.
A műholddal rádióeszközön keresztül tartották a kapcsolatot. A stabilizálást lendkerekek elektromotor mozgatásával (giroszkópos), majd mágneses csillapítással biztosították. A rendszer három tengelyű stabilitást biztosított a Föld központjára tájolva. Felderítő eszközeit minden esetben a Föld felé kell stabilizálni, hogy folyamatos és pontos képet adjon pályasíkjában történő meteorológiai jelenségekről, változásokról. A napelemek optimális (Napra irányuló) helyzetét elektromotorok segítségével automatikusan végezték. Kísérleti elemeit felhasználták a hasonló, későbbi műholdak alkalmazásánál.
1964. március 27-én 104 nap után, földi parancsra belépett a légkörbe és megsemmisült.
Források
- Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5
- Dr. Bitó János - Sinka József – Utak a kozmoszba” - 1970. Budapest, Kossuth Könyvkiadó
További információk
- Koszmosz–23. nasa.gov. (Hozzáférés: 2013. április 7.)
- Koszmosz–23. lib.cas.cz. [2013. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 7.)
|
Elődje: |
Koszmosz-program |
Utódja: |
