Koszmosz–1027

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2020. április 16., 06:52-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0)
Koszmosz–1027
TípusZaliv
Indítás dátuma1978. július 27.
Indítás helyePleszeck űrrepülőtér, 132. indítóállás
HordozórakétaKoszmosz–3M

COSPAR azonosító1978-074A
SCN10991
SablonWikidataSegítség

A Koszmosz–1027 (oroszul: Космос1027) szovjet Ciklon típusú navigációs műhold.

Küldetés

Ciklon (oroszul: Циклон) szovjet műholdas navigációs rendszer. A rendszert az 1950-es években tervezték meg, 1962-ben hagyták jóvá a kivitelezés megkezdését. 1967-től 1978-ig 31 űreszközt állítottak pályára Kapusztyin Jar, illetve Pleszeck űrrepülőtérről. Modernizált típusa 1971-től került alkalmazására.

A műhold elsődleges feladata a tengeralattjárók helyzetének pontos meghatározása, az elhelyezett rakéták pályadatainak meghatározásával növelve a találati pontosságot. Összehangolni a felszíni hajók (katonai és polgári), a tengeralattjárók, a hadászati repülőgépek pozícióit, alkalmazásuk hatékonyságát segíteni.

Jellemzői

1978. július 27-én a Pleszeck űrrepülőtérről egy Kosmos-3M (11K65M) segítségével indították alacsony Föld körüli pályára. Az orbitális egység alappályája 104,6 perces, 82,9 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 960 kilométer, az apogeuma 998 kilométer volt. Hasznos 920 kilogramm.

Az orbitális egység pályáját 6 alkalommal korrigálták, legutóbb 2011. január 1-én. Átlagos pályaelemek 104,64 perces, 82,94 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 958 kilométer, az apogeuma 997 kilométer volt.

A Koszmosz–994 programját folytatta. Műszerezettsége: általános fedélzeti egység (földi ellenőrzés-beállítás; adatok fogadása-továbbítása; hűtőrendszer automatikája, kémiai akkumulátorok) doppler navigációs egység; Sirius rádióegység; jeladó-jelfogó antenna; Konus-4 körsugárzó antenna; Kvant-L antenna. Az első kísérletbe 680 hajóegységet vontak be, a mérési eredmények 3 kilométeres pontatlanságot rögzítettek. 1969-től a mérési pontosság 100 méteres tűréshatáron belül volt. 1974-től 2 méteres pontosságot sikerült állandósítani.

Az űreszköz hengeres testének átmérője 2 méter, magassága 2,035 méter. Felületére építették a napelemlapokat, hőmérséklet érzékelőket. A sorozat felépítését, szerkezetét, alapvető fedélzeti rendszereit tekintve egységesített, szabványosított tudományos-kutató űreszköz. Áramforrása kémiai, illetve a felületét burkoló napelemek energia hasznosításának kombinációja (kémiai akkumulátorok-, napelemes energiaellátás – földárnyékban puffer-akkumulátorokkal). Tájolása háromtengelyes Föld-központú, passzív rendszer.

Szolgálati ideje ismeretlen.

Források