Kinde Annamária

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kinde Annamária
Élete
Született1956. június 10.
Nagyvárad
Elhunyt2014. január 5. (57 évesen)
Nagyvárad, Románia
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers

Kinde Annamária (Nagyvárad, 1956. június 10.2014. január 5.[1]) romániai magyar költő, műfordító, lapszerkesztő, a Várad című irodalmi folyóirat szerkesztője.

Életpályája[szerkesztés]

Az érettségit követően Brassóban az Erdőmérnöki Egyetemen folytatta tanulmányait, majd Nagyváradon szerzett újságírói diplomát. 1990-ben a Majomsziget című ifjúsági lap főszerkesztője. Lánya, Kinde Anna, 1991-ben született. 1992-1996 között az Erdélyi Napló munkatársa. 1996 és 2002 között a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium igazgatója. 2002-ben a Nyugati Jelen aradi napilap főszerkesztője. 2003-tól az Erdélyi Riport szerkesztője. 2006-tól a Várad című irodalmi heti folyóirat szerkesztője. Kezdetben az Erdélyi Magyar Írók Ligája vezetőségének a tagja.

Kötetei[szerkesztés]

  • A hiúzok természetéről. Versek, 1979–1994; Mentor, Marosvásárhely, 1996 (Forrás)
  • Egy másik arc versek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1999
  • Szandra May kertje, versek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002
  • Szandra May a sivatagban, versek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2004
  • Mondhatatlan, versek, Nagyváradi Ady Társaság. Nagyvárad, 2006
  • Rózsavér, versek, a pozsonyi AB-ART Kiadó és a Várad kulturális folyóirat közös kiadása, Pozsony–Nagyvárad, 2009
  • Szandra May és Tom Vanguard igaz története, versek, Mákvirág Kiadó, Nagyvárad, 2010
  • Hóbanévad, versek, Riport Kiadó, Nagyvárad, 2011 (Napos oldal könyvek)
  • Húzódhatsz közelebb; Riport, Nagyvárad, 2013 (Napos oldal könyvek)
  • Kinde Annamária összes művei; Holnap Kulturális Egyesület, Nagyvárad, 2019–
    • 1. Versek; szerk. Demeter Zsuzsa; 2019

Műfordításai[szerkesztés]

  • Hölgy rózsaszínben, Traian Stef versei, AB-ART Kiadó, Pozsony, 2009

Antológiákban való részvételei[szerkesztés]

  • Ajtók, Fiatal prózaírók antológiája, szerkesztette Mózes Attila, Kriterion Kiadó, Bukarest, 1986
  • Menedékjog, Littera Nova Kiadó, Budapest, 1995
  • Váradykon, Nagyváradi Ady Társaság, Nagyvárad, 2002
  • Erdélyi Szép Szó, Hargita Kiadó, Csíkszereda, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007
  • Költők könyve, Noran Kiadó, Budapest, 2003
  • Attraverso i tuoi occhi chiusi vedo. Poesie d'amore di poetesse ungheresi. Római Magyar Akadémia, Róma, 2004
  • Lehunyt szemeden át látom. Magyar költőnők szerelmes versei. Római Magyar Akadémia, Róma, 2004
  • Kortárs román költők, AB-ART Kiadó, Pozsony, 2008

Díjak[szerkesztés]

  • A marosvásárhelyi Látó folyóirat szépirodalmi folyóirat nívódíja vers kategóriában, 2001
  • Nagyvárad megyei jogú város Kiválósági oklevele irodalom kategóriában, 2007
  • A Romániai Írók Szövetségének irodalmi különdíja vers kategóriában, 2011

Tagságai[szerkesztés]

  • A Romániai Írók Szövetségének tagja
  • Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának tagja

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Meghalt Kinde Annamária nagyváradi költő, újságíró. ma.hu, 2014. január 5. (Hozzáférés: 2014. január 5.)