Kerékpárút

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Turokaci (vitalap | szerkesztései) 2021. március 29., 16:08-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
Kerékpárút a József körúton
A kerékpárutat jelző tábla
A Duna menti kerékpárút Szentendre közelében
Útirányjelző tábla

A kerékpárút definíció szerint „a közúti forgalom által használt felületektől a kerékpáros közlekedés céljára elkülönített út, amelyen csak kerékpárosok és korlátozott körülmények között (20 km/h-nál kisebb sebességgel) segédmotoros kerékpárok közlekedhetnek. A kerékpárutat a kezdeténél, illetve minden szilárd burkolatú út keresztezése után a „Kerékpárút” (KRESZ 26. ábra) jelzőtábla, végénél a „Kerékpárút vége” (KRESZ 26/a ábra) jelzőtábla jelzi”.[1]

Általában kerékpárútnak nevezik az összefüggő kerékpáros turisztikai útvonalakat, az egyes szakaszok konkrét technikai kialakításától (kerékpárút, kerékpársáv, kisforgalmú utca, mezőgazdasági út) függetlenül.

Típusok

Önálló kerékpárút

A kétirányú kerékpárút általában a közút egyik oldalán létesül, és közös felületen vezeti mindkét irányú kerékpáros forgalmat. Két szélét folyamatos sárga vonallal kell kijelölni, a kétirányú kerékpárút esetében pedig tengelyében szaggatott sárga terelővonalat kell alkalmazni.

Az egyirányú kerékpárút az út két oldalán, a közúti forgalomnak megfelelő irányban vezeti a kerékpáros forgalmat, ami forgalmi szempontból kedvező. Az egyirányú forgalmi rendet útburkolati jelekkel egyértelművé kell tenni. Lakott területen belül kerékpársávval kedvezően kombinálható.[1]

Kerékpársáv, kerékpárnyom

A kerékpársáv az úttest felületén kialakított sáv kerékpárok részére, amit szintén sárga vonallal jelölnek ki, leggyakrabban a járda (esetleg parkolósáv) és az úttest többi része között. A kerékpársáv minden esetben egyirányú, amin ugyanúgy a menetirány szerint kell haladni.

Kerékpárnyom olyan fontosabb utaknál fordul elő, ahol külön kerékpársáv kialakítására nincs szükség vagy lehetőség, ezért annak szélső sávjain sárga kerékpáros piktogramok jelzik a kerékpáros forgalom preferált helyét. Itt a kerékpáros a többi járművel osztozik a sávon.

Elválasztott gyalog- és kerékpárút

Az elválasztott gyalog- és kerékpárút olyan út, amit egy sárga csíkkal ketté osztanak, hogy az egyik oldalát a gyalogosok, a másikat a kerékpárosok használják. Ezt táblákkal és az utak térfelére festett piktogramokkal is jelölik.

Elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút

Az elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút olyan út, amin se csíkkal, se máshogy nincsenek elkülönítve a gyalogosok és kerékpárosok, ezért azt közösen használják. Ezért ilyen utakon fokozott figyelemre van szükség a balesetek elkerülésére.

Az elválasztott és az elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút is rendszerint olyan helyeken található, ahol nincs hely külön kerékpárutat, vagy kerékpársávot építeni, de emellett külső, jellemzően anyagi tényezők is közrejátszhatnak ezen egyszerűbb utak kialakításában.

Közlekedésbiztonság

A következő adatok a különböző utakon elszenvedett balesetek gyakoriságát mutatják:

  • A kis forgalmú úton megtett egymillió kerékpár-kilométerre átlagosan 36 baleset jutott.
  • Forgalmas főútvonalon ez a szám 65-71 között mozgott.
  • Kerékpárúton átlagosan 182 kerékpáros baleset következett be egymillió kilométeren.[2]
  • A kerékpáros blogot üzemeltető Mohl József szerint Győrben 12 kerékpáros balesetből 11 kerékpárút–közút kereszteződésben történt.[3][4]
  • A kerékpárutak tervezésénél előfordul, hogy az alapvető előírásokat sem tartják be[4]

Jelentősebb kerékpárutak, útszakaszok, hálózatok

Hivatkozások

Lásd még

Jegyzetek

Commons:Category:Bikeways
A Wikimédia Commons tartalmaz Kerékpárút témájú médiaállományokat.