Izzadás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A bőr irharétegében elhelyezkedő verejtékmirigyek által termelt, a bőr felületére kivezetett váladékot verejtéknek, a folyamatot verejtékezésnek vagy izzadásnak nevezzük. Az izzadás vagy verejtékezés a szervezet fizikai hőszabályozásának azon része, amelyet a szervezet végső eszközként akkor vet be, amikor a hőleadás általános módjai, mint a kondukció (elvezetéses hőleadás), a radiáció (hőkisugárzás), a konvenció (áramlásos hőleadás), az evaporáció (párologtatás) már nem biztosítanak hatékony védelmet a szervezet túlzott felmelegedése ellen.[1][2][3]

A verejtékmirigyek által termelt, a bőr felületére kivezetett folyadék a verejték

A párologtatás szerepe a hőregulációban[szerkesztés]

A törzsfejlődés magasabb fokán álló gerincesekre testhőmérsékletük állandósága jellemző, amelynek fenntartása csak szigorú szabályozással érhető el. A táplálék elégetése során a szervezetben lejátszódó oxidációs folyamatok jelentős hőtermeléssel járnak és még alapanyagcsere-körülmények között is „túlfűtik” a szervezetet. Továbbá, a testünk hőtermelése a pillanatnyi fizikai aktivitástól, a táplálkozástól, napszaktól függően széles határok között ingadozik, ezért hol több, hol kevesebb hőfeleslegtől kell megválni. A hőtermelés napi ingadozásán túl, a testhőmérséklet állandóságát a mindennapi életben számos tényező veszélyezteti, melyek közül elsősorban a környezeti hőmérsékletet kell említeni.[4]

Az előbbieket összefoglalva látható tehát, hogy a szervezetnek ingadozó belső hőtermelés és változó külső hőmérséklet mellett kell a testhőmérséklet állandóságát fenntartania. Nem szélsőséges körülmények között ennek négy lehetséges módja van:

vezetéssel (kondukció)
áramlással (konvekció)
párolgással (evaporáció)
sugárzással (radiáció)

Az említett hőleadási lehetőségek közül a párolgás az egyedüli olyan mechanizmus, amely hőgradienssel szemben képes a szervezetből hőt elvonni. Ennek értelmében a szervezet a testhőmérsékletet meghaladó melegben is képes a testünket hűteni a párolgási hő felhasználásával. A fizika törvényei szerint a víz párolgása hőenergiát igényel, ami számszerűsítve azt jelenti, hogy szobahőmérsékleten 1 g víz elpárologtatása a bőrfelületről 0,58 kcal (2,44 kJ) hőelvonással jár. A bőr felszínéről elpárologtatott vízmennyiség függ a környezeti hőmérséklettől, a légmozgástól és mindenekelőtt a levegő páratartalmától. Alacsony páratartalom esetén a párolgás maximális, vízgőzzel telített levegőben viszont gyakorlatilag megszűnik.[5]

A verejtékezés a hőszabályozás végső eszköze[szerkesztés]

A bőr felső rétegeiből állandóan, minden látható verejtékezés nélkül is folyamatosan párolog víz. Ebben a folyamatban a verejtékmirigyek nem vesznek részt. Ennek révén naponta ~500 kcal (~2100 kJ) hőt adunk le, ami a testünk teljes hőleadásának 20-30%-a. Amennyiben a külső hőmérséklet megközelíti a testhőmérsékletet, a korábban említett hűtő mechanizmusok hatástalanná válnak és hűtési vészhelyzet alakul ki. Ilyen szükséghelyzet áll elő, ha a környezeti hőmérséklet emelkedése eléri a 34 °C-ot ami beindítja a verejtékmirigyek szekrécióját, megindul az izzadás. Az így keletkezett verejték a bőr külső felületére jut, ahol a maximális párolgás (ezáltal hűtés) érhető el. A verejtékelválasztás akkor is aktiválódik, ha a szervezetnek jelentős izommunka által okozott nagyobb hőfeleslegtől kell megszabadulnia. Normális körülmények között a keletkező verejték elpárologtatása a szervezet teljes hőtermelési többletét képes eltávolítani a szervezetből, vagyis képes tartani a szervezet maghőmérsékletét, feltéve, hogy a hőterhelés nem elviselhetetlenül magas (pl. a páradús, meleg környezetben hosszabb ideig fennálló fokozott izommunka esetén). [6]

A bőrfelületen a verejték hűtő hatásfokát a levegő relatív nedvességtartalma döntő módon befolyásolja. Az ember száraz légtérben rövid ideig akár 120 °C (!) hőmérsékletet is kibír de vízgőzzel telített atmoszférában már 50 °C is elviselhetetlen terhet ró a szervezetre.[7] Meleg környezetben az óránként termelt verejtékmennyiség térfogata 1000-1200 ml-t is elérheti, melynek párolgási hője 600-700 kcal hőleadást biztosít. Ez az érték tovább nőhet fokozott izommunka eseten és elérheti a 2000-3000 ml/óra értéket.[8] Egyes sportolóknál (pl. maratoni futók) a fokozott és tartós izomterhelés következtében a verejtékkel távozó folyadékveszteség elérheti a hosszútávfutó testsúlyának 10 %-át is.[9][10] Természetesen a hűtőhatás kifejtése szempontjából csak az a verejtékmennyiség mértékadó, ami a bőrfelületről valóban elpárolgott, tehát a látványosan, patakokban lefolyó izzadság hűtőhatása nem számottevő.[11]

A verejték összetétele[szerkesztés]

A verejtékmirigyek által kiválasztott, a bőr felszínére kerülő verejték egy fehérjementes, hipozmotikus folyadék.[m 1] A verejtékmirigyekből a folyadék elválasztása kémiai összetételben is eltérő két, jól elkülöníthető szakaszban folyik. Az első szakaszban a vér ozmolalitásával megegyező, úgynevezett primér szekrétum keletkezik, amelyből a második szakaszban a mirigyvezeték igyekszik az életfontosságú elektrolitokat (sókat) visszanyerni a szervezet számára. Végül ez a részlegesen „sótalanított” folyadék, azaz verejték kerül a bőr felületére. Ennek a folyamatnak az értelmét akkor láthatjuk, ha figyelembe vesszük, hogy szélsőséges esetben több liter verejték is keletkezhet, amely az elektrolitok visszaszívása nélkül a szervezet homeosztázisának gyors összeomlásához vezetne a sóveszteség miatt. [12]


A primer verejtékszekrétum elektrolit-összetétele és koncentrációja
Elektrolitok Koncentráció (mmol/l)
Na+ 147
K+ 5
Cl- 123
HCO3- 17
Tejsav 20


A bőr felületére került végső verejtékben oldott elektrolitok koncentrációja és egymáshoz viszonyított aránya a verejtékezés intenzitásától is függ.[13]


A végső verejték összetételének változása a szekréció intenzitása szerint
Elektrolitok 4,4 nl/mirigy/perc 10,6 nl/mirigy/perc
Na+ 27 65
K+ 7,5 8,4
Cl- 24 36
HCO3- 0,4 16
Tejsav 7 16

A verejtékezés speciális esetei[szerkesztés]

A verejtékezés fontos része a hőregulációnak, amit a szervezet jól definiált hőmérsékleti körülmények között alkalmaz. Ennek ellenére léteznek olyan helyzetek, állapotok, patológiás körülmények vagy mérgezések, amikor a szervezet intenzív verejtékezést produkál termoregulációs indok nélkül. Az ilyen esetek nagy száma miatt ezek kimerítő, részletes felsorolása és tárgyalása meghaladja a kereteket, ezért a teljesség igénye nélkül csak néhány tipikus példa kerül ismertetésére.

• Az elsősorban szemészeti felhasználású pilokarpin emberen 10–20 mg-os dózisban rendkívül intenzív váladékképződést generál a szervezet szekréciós mirigyeiben, így a verejtékmirigyekben is. A pilokarpin injekció beadása után már perceken belül megjelenő rendkívül erős verejtékezés több órán át fennáll. A verejtékmirigyek bőséges váladéktermelésére jellemző, hogy 20 mg pilokarpin alkalmazásától 12 óra alatt akár 2–3 liter verejték is termelődhet.[14]
• Az atropin elsősorban arról ismert, hogy csökkenti a verejtékezést. Hosszabb ideig, orvosi céllal használt atropintartalmú kezelések után rövid időre megvonási tünetek alakulhatnak ki, ami többek között intenzív verejtékezéssel jár együtt.[15]
• A nikotin mérgezési tünetei között az egyik diagnosztikus értékű tünet az erős verejtékezés. Ez a fiziológiás reakció némely esetben az élete első cigarettáját elszívó személynél is felléphet.[16]
• A születést követő néhány hétben fellépő, szokatlan és folyamatos verejtékezés az anyai kokainhasználatra utaló jel. A szokatlan intenzitású izzadás az újszülötteknél fellépő elvonási tünetek egyike lehet.[17]
• A benzodiazepinek tartós használata után fellépő számos megvonási tünet egyike a folyamatos verejtékezés.[18]
• Az amfetamin túladagolás klinikai tünetei között szerepel az intenzív verejtékezés, ami abszurd módon még fagypont alatti külső hőmérsékletben is fellép.[19]

A verejték fent ismertetett kémiai összetétele normál fiziológiás állapotra vonatkozik, amelyben xenobiotikumok (testidegen anyagok) nem találhatók. Ennek ellenére néha – főleg magas dózis alkalmazásakor – farmakológiai szempontból nem jelentős mennyiségben, de kimutatható a verejtékben a hatóanyag vagy más testidegen vegyület is.[20]

• Mint ismeretes, az alkohol és metabolitjai elsősorban a vizelettel távoznak a szervezetből, de maga az alkohol megjelenik a kilélegzett levegőben is. Az elfogyasztott alkohol ugyanakkor kisebb mennyiségben a verejtékben is kiválasztódik, ami megfelelő érzékenységű műszer segítségével mérhető. Természetesen az így kiválasztott alkohol mennyisége nem reprezentálja a véralkohol szintet.[21]
• A morfin jelentős része a szervezetben viszonylag gyorsan, körülbelül 6 óra alatt lebomlik és a vízoldékony metabolitok a vizelettel távoznak, de ugyanakkor a morfin mérhető mennyiségben szintén megjelenik a verejtékben is.[22]
• A szervezet számára nélkülözhetetlen mikroelem a vas. Érdekes módon a szervezet vasforgalmának nincs specifikus vaskiürítő mechanizmusa. Ezért a vas távozhat a bélhámsejtek leválásakor a széklettel és ugyancsak távozhat a verejtékkel, mert a verejtékmirigyek nem rendelkeznek vasvisszatartó képességgel.[23]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. ↑ Hipozmotikus folyadék olyan folyadék, ami a vérplazma sókoncentrációjánál hígabb oldat.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Boron, W. F., Boulpaep, E. L.: Medical physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. 1215. oldal, ISBN 978-1-4557-4377-3
  2. ↑ Guyton, A. G., Hall J. E.: Textbook of medical physiology, Elsevier Saunders, 2006, 11. kiadás, 892. oldal. ISBN 978-0-7216-0240-0
  3. ↑ Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, 440. oldal.
  4. ↑ Sherwood L.: Human physiology from cells to systems. Brooks/Cole Thomson Learning, Australia • Canada • Mexico • Singapore • Spain • United Kingdom • United States, 2001. 4. kiadás, 621–624 oldal. ISBN 0-534-56826-2
  5. ↑ Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, 438. oldal.
  6. ↑ Fonyó A.: Az orvosi élettan tankönyve, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 678–679. oldal. ISBN 978-963-226-504-9
  7. ↑ Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, 441. oldal.
  8. ↑ Frenkl Róbert: Sportélettan. Sport, Budapest, 1983. 307–310. oldal. ISBN 963 253 029 2
  9. ↑ Frenkl Róbert: Sportélettan. Sport, Budapest, 1983. 337–338. oldal. ISBN 963 253 029 2
  10. ↑ Guyton, A. G., Hall J. E.: Textbook of medical physiology, Elsevier Saunders, 2006, 11. kiadás, 893–894. oldal. ISBN 978-0-7216-0240-0
  11. ↑ Boron, W. F., Boulpaep, E. L.: Medical physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. 1195–1198. oldal, ISBN 978-1-4557-4377-3
  12. ↑ Boron, W. F., Boulpaep, E. L.: Medical physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. 1217–1219. oldal, ISBN 978-1-4557-4377-3
  13. ↑ Fonyó A.: Az orvosi élettan tankönyve, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 267. oldal. ISBN 978-963-226-504-9
  14. ↑ Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 187. oldal. ISBN 0-07-142280-3
  15. ↑ Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 189–192. oldal. ISBN 0-07-142280-3
  16. ↑ Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 231–232. oldal. ISBN 0-07-142280-3
  17. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 536. oldal. ISBN 978 963 226 324 3
  18. ↑ Feldman, R. S., Meyer J. S., Quenzer L. F.: Principles of neuropsychopharmacology. Sinauer Associates Inc. Publishers, Sunderland, Massachusetts, 1997. 437–441. oldal. ISBN 0‐87893‐175‐9
  19. ↑ Feldman, R. S., Meyer J. S., Quenzer L. F.: Principles of neuropsychopharmacology. Sinauer Associates Inc. Publishers, Sunderland, Massachusetts, 1997. 564–566. oldal. ISBN 0‐87893‐175‐9
  20. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 77. oldal. ISBN 978 963 226 324 3
  21. ↑ Katzung B. G.: Basic and Clinical Pharmacology. Norwalk, Connecticut, Appleton & Lange 1995. 6. kiadás, 350–352. oldal, ISBN 0-8385-0619-4
  22. ↑ Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 564–566. oldal, ISBN 0-07-142280-3
  23. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 557. oldal. ISBN 978 963 226 324 3
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Izzadás&oldid=26900892”