Ignacio Allende

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ignacio Allende
Ignacio Allende.jpg
Születéskori neve Ignacio José de Allende y Unzaga
Született 1769. január 21.
San Miguel el Grande
Elhunyt 1811. június 26. (42 évesen)
Chihuahua
Házastársa María de la Luz Agustina de las Fuentes
Foglalkozása katona

Ignacio Allende (teljes nevén Ignacio José de Allende y Unzaga, San Miguel el Grande, 1769. január 21.Chihuahua, 1811. június 26.) mexikói függetlenségi harcos volt.[1]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ma Guanajuato államban található San Miguel el Grande városában született, melyet később az ő emlékére neveztek el San Miguel de Allendének. A spanyol családból származó ifjú (szülei Domingo Narciso de Allende és María Unzaga voltak)[1] a katonai pályát választotta, a Félix María Calleja parancsnoksága alatt működő seregben folyamatosan lépdelt felfelé a ranglétrán, 1806-ban már kapitány volt. Innentől kezdve azonban egyre inkább spanyolellenes, függetlenségpárti érzelmek kerítették hatalmukba.

1802-ben házasodott meg: María de la Luz Agustina de las Fuentest vette feleségül, az asszony azonban alig hat hónappal később elhunyt.[2]

1809-ben részt vett a valladolidi összeesküvésben, mely azonban lelepleződött és több résztvevőjét letartóztatták. Allende szabadon maradt és egy évvel később folytatta a titkos szervezkedést: ezúttal Santiago de Querétaro városában lépett be az összeesküvők közé. Miguel Hidalgo y Costillával megegyeztek, hogy a függetlenségi felkelést október 1-jén robbantják ki. De mivel szeptember elején ezt az összeesküvést is leleplezték, Allende, Hidalgo és társaik Dolores városába mentek, ahol a tervezett idő előtt, 1810. szeptember 16-án elhangzott a híres doloresi kiáltás (Grito de Dolores), mellyel megkezdődött a függetlenségi harc. A felkelés vezére a megfontoltabb Allende helyett az elszántabb Hidalgo lett.

A felkelők először San Miguelbe, majd Celayába vonultak, ahol Allende már 40 000 fős sereget tudott összegyűjteni. Szeptember 22-én altábornaggyá nevezték ki. Innen Guanajuato városába mentek, ahol szeptember 28-án bevették a királypártiak fő erősségét, az Alhóndiga de Granaditast.[3] A győzelem után, 80 ezres seregük élén úton Mexikóváros felé, Acámbaro mellett Hidalgót főtábornokká (generalísimo), Allendét capitán generallá választották.

A győztes Monte de las Cruces-i csata után a sereg tovább vonult Mexikóváros felé, de néhány kilométerre onnan Hidalgo javaslatára megálltak. Allende ragaszkodott volna a főváros megtámadásához, de erre végül nem került sor, sőt, Aculcónál Félix María Calleja csapatai vereséget is mértek a felkelőkre.

Ezután Allende elvált Hidalgótól, Guanajuatóba vonult, ahol védelemre rendezkedett be. Itt ágyúkat öntetett, fegyvereket és lőport gyártatott, valamint segítségért folyamodott Hidalgóhoz (aki akkor Valladolidban volt), a Guadalajarát elfoglaló José Antonio Torreshez és a San Luis Potosí-i Rafael Iriartéhez. Ez utóbbi segített volna, de királypárti rajtaütések megakadályozták ebben, így Calleja csapatai el tudták foglalni a segítség nélkül maradt várost. Allende Guadalajarába vonult és innentől kezdve már csak a hadsereg megszervezésével foglalkozott, politikával a Hidalgóval szemben fennálló ellentétei miatt nem.

Bár a Puente de Calderón-i csatában Allende, Juan Aldama és Mariano Abasolo csapatai hősiesen helytálltak, háromszor is visszaverték Manuel Flon seregét és kétszer is Calleja hátába kerültek, mégis vereséget szenvedtek, főleg a spanyolok katonai szakértelme és a felkelők egyik lőszeres kocsijának felrobbanása miatt. A vereség után Allende reményvesztetten indult Zacatecas irányába, hogy újra egyesüljön Hidalgóval. Az ellentétek azonban egyre éleződtek köztük, Hidalgo szóban le is mondott rangjáról és helyét Allende vette át. Ő úgy rendelkezett, Saltillo irányába vonuljanak vissza.

1811. március 16-án a felkelők juntája Ignacio López Rayónt választotta vezetőül és úgy döntöttek, a sereg két részre válik: Rayón Michoacán felé, Allendéék az Amerikai Egyesült Államok irányába vonulnak tovább.[4] Március 21-én azonban Acatita de Bajánnál Ignacio Elizondo foglyul ejtette a függetlenségi harc vezéreit: Hidalgót, Aldamát, Jiménezt és Allendét. A túlerővel szemben csak Allende próbálkozott ellenállással: rálőtt Elizondóra, de nem találta el. Annak katonái viszont visszalőttek és halálra sebezték Allende kisfiát, Indaleciót.[2]

A foglyokat Monclovába, majd Chihuahuába szállították, ahol május 6-án per indult ellenük. Társaival együtt halálra ítélték: június 26-án a kivégzés meg is történt. Levágott fejét később a guanajuatói Alhóndiga de Granaditasban elrettentésül kifüggesztették és csak 1821-ben távolították el onnan. Földi maradványait később áthelyezték a mexikóvárosi Függetlenség-emlékmű alá.[5]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Életrajza a buscabiografias.com-on (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2013. október 31.)
  2. ^ a b Életrajza az itleon.edu.mx-en (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2013. október 31.)
  3. Az Alhóndiga de Granaditas (ma múzeum) az INAH–CONACULTA adatbázisban (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2013. október 31.)
  4. Életrajza a biografiasyvidas.com-on (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2013. október 31.)
  5. Életrajza a függetlenség 200 éves évfordulója alkalmából megnyílt kormányzati oldalon (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2013. október 31.)