Miguel Hidalgo y Costilla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Miguel Hidalgo y Costilla
Miguel Hidalgo y Costilla.png
Születéskori neve Miguel Gregorio Antonio Ignacio Hidalgo y Costilla Gallaga Mandarte Villaseñor
Született 1753. május 8.
Pénjamo mellett
Elhunyt 1811. július 30. (58 évesen)
Chihuahua

Firma de Miguel Hidalgo.svg
Miguel Hidalgo y Costilla aláírása
Litográfia Miguel Hidalgo y Costilláról

Miguel Hidalgo y Costilla (születési nevén Miguel Gregorio Antonio Ignacio Hidalgo y Costilla Gallaga Mandarte Villaseñor; Pénjamo mellett, 1753. május 8.Chihuahua, 1811. július 30.) új-spanyolországi római katolikus egyházi vezető, politikus, a független Mexikó atyjaként tisztelt forradalmár (El Padre de la Independencia Mexicana).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pénjamo városához közeli Corralejo-haciendán született szülei – a hacienda intézője, Cristóbal Hidalgo y Costilla és felesége, Ana María Gallaga – második gyermekeként. Anyja ötödik gyermeke szülése után meghalt, apja újraházasodott és két nagyobbik fiát 1765-ben Morelia (akkori nevén Valladolid) városába küldte kitaníttatni. Miguel bátyjával együtt a jezsuiták Xavéri Szent Ferenc Kollégiumába (Colegio Jesuita de San Francisco Javier), később pedig a Szent Miklós Kollégiumba (Colegio de San Nicolás Obispo) került. Iskolaévei alatt megtanult franciául, s nagy érdeklődéssel fordult a francia felvilágosodás nagy alakjai, többek között Jean-Jacques Rousseau eszméi felé.

Miután 1779-ben pappá szentelték, főként teológiával foglalkozott, s 1784-től a Szent Miklós Kollégium teológiaprofesszora, majd 1788-tól rektora lett. Kevéssel ezután a teológia doktorává avatták a mexikóvárosi egyetemen. 1792-ben az egyházi hierarchiában felette álló vezetők a liberális gondolkodásáról ismert Hidalgót visszaküldték szűkebb pátriájába, ahol narancstermesztéssel és selyemhernyó-tenyésztéssel foglalkozott, szabadidejében pedig továbbra is sokat olvasott. Szűkebb pátriája nagyra becsülte az egyszerű népet szőlőtermesztésre, téglagyártásra, fazekasságra és más egyebekre tanító papot, akit okossága miatt Rókának (El Zorro) is hívtak. A francia felvilágosodás után az amerikai demokrácia iránt kezdett érdeklődni, s lefordította spanyolra Thomas Jefferson írásait. „Gyanús” olvasmányai és eszméi felkeltették a gyarmati adminisztráció figyelmét is, s inkvizíciós eljárás indult ellene az 1800-as évek elején, de miután egyházellenes tevékenységet nem sikerült rábizonyítani, a vádakat elejtették.

1803-tól Dolores egyházközségének vikáriusa lett. Mint egyházi ember gyakran szembesült a szegénységgel, a kiszolgáltatottsággal, a népet érő méltánytalanságokkal és igazságtalanságokkal. Felismerte, hogy Új-Spanyolország népe csak akkor boldogulhat, ha saját kezébe veszi sorsát és országa irányítását az elnyomó spanyol királysággal szemben. Hidalgo doloresi vikáriusként szabadidejét kis szőlőjében töltötte kerti munkával, s éppen e talpalatnyi terület lett a végső oka a felkelés kitörésének. A spanyol kormányzat rendelete értelmében az újvilági gyarmatterületeken nem folyhatott az anyaország gazdaságát hátrányosan érintő mezőgazdasági termelés, s ennek szellemében a helyi hatóságok elrendelték Hidalgo y Costilla szőlőskertjének elpusztítását is. A vikárius felháborodásában eltökélte, hogy mindent megtesz a függetlenségi harc megindításáért. Úgy vélte, itt az idő, hogy a történelmi lehetőséget kihasználva Új-Spanyolország népe az európai napóleoni háborúkban meggyöngült Spanyolország ellen forduljon. 1810-ben barátja, Ignacio Allende kapitány buzdítására csatlakozott a querétarói függetlenségi csoporthoz, amelynek végső terve a forradalom októberi kirobbantása volt. A csoportot és vezetőjét, Allendét azonban árulás következtében leleplezték, de Hidalgo y Costilla nem hátrált meg, és továbbra is a forradalom szervezésén dolgozott.

A Hidalgo y Costilla-féle függetlenségi harc lobogója a guadalupei Szent Szűzzel

1810. szeptember 16-án az ötvenhét éves pap meghúzatta Dolores templomának harangjait, s az összegyűlt városlakókat gyújtó hangú beszédben tüzelte az elnyomó spanyolok ellen, s a guadalupei Szent Szüzet ábrázoló lobogó kibontásával jelet adott a függetlenségi harc megindítására. A beszédét lezáró, az egybegyűlt tömegnek elkiáltott jelszavak a következők voltak: „Éljen a guadalupei Szűz! Éljen VII. Ferdinánd! Vesszen a gaz kormány!” (¡Viva la Virgen de Guadalupe! ¡Viva Fernando VII! ¡Abajo el mal gobierno!). Az esemény később doloresi kiáltás (Grito de Dolores) néven vonult be a történetírásba, s a guadalupei Szent Szűz mindmáig Mexikó jelképe maradt. Hidalgo y Costilla irányítása alatt a Doloresben állomásozó spanyol katonákat lefegyverezték, s miután futótűzként terjedt a forradalom híre, egymás után csatlakoztak a tartomány kreol, mesztic és indián lakói az inszurgensek seregéhez. A had fővezére Hidalgo, főhadnagya pedig Allende lett. A Szűz képe alatt harcoló képzetlen, szedett-vedett, előbb 40-60 ezer, idővel 100 ezer fős hadsereg még szeptember végén elfoglalta San Miguelt, Celayát, Guanajuatót, Valladolidot (későbbi nevén Morelia), Guadalajarát. Hidalgo kevéssel később kiáltványában eltörölte a rabszolgaságot, s igyekezett felvenni a diplomáciai kapcsolatokat az Amerikai Egyesült Államokkal.

Hidalgo idővel ráébredt, hogy a katonailag képzetlen és fegyelmezetlen tömeg irányítása könnyen kicsúszhat a kezükből. Noha már megközelítették Mexikóvárost, sőt, Monte de las Cruces mellett október 30-án végzetesnek tűnő vereséget mértek a spanyolokra, Hidalgo visszavonulót fújt és Guadalajarába húzódott vissza. A visszavonulás oka ma sem tisztázott. Lehetséges, hogy attól féltek, hogy a spanyolok segítségére észak felől érkező Félix María Calleja emberei bezárnák őket a városba, vagy hogy némelyikük családtagjait a spanyolok túszul ejtették és kivégzésükkel fenyegetőztek, de az is lehet, hogy Hidalgóék nem rendelkeztek elegendő lőszerrel és egyéb felszereléssel, vagy csak el akarták kerülni, hogy a guanajuatóihoz hasonló fosztogatás kezdődjön Mexikóvárosban is.[1]

Bizonytalankodása demoralizálta embereit, s a Calleja vezette spanyoloktól november 7-én Aculcónál, majd 1811. január 17-én a Calderón-hídi csatában is vereséget szenvedtek. A Zacatecason és Saltillón keresztül észak felé menekülő és bujdosó Hidalgo végül március 21-én került fogságba társaival együtt. Több hónapon keresztül tartották fogva egy Acatita de Baján nevű helyen, mindeközben azt is meg kellett élnie, hogy egyháza kiátkozza. Később Chihuahuába szállították, perét követően golyó általi halálra ítélték és július 30-án kivégezték. Előtte egy nappal, ugyanott lőtték agyon a függetlenségi harcban mellé állt öccsét, Mariano Hidalgót is. Miguel Hidalgo y Costilla és három vezértársa – Ignacio Allende, Juan Aldama és José Mariano Jiménez – fejét október 14-én elrettentésül kihelyezték a Guanajuato városában található Alhóndiga de Granaditas épületében.[2]

Hidalgo y Costilla földi maradványait a függetlenség elnyerését követően, 1821-ben szállították át Mexikóváros székesegyházába, s minden szeptember 16-án, a doloresi kiáltás évfordulóján a harangok meghúzásával és a székesegyház pazar megvilágításával emlékeznek meg Miguel Hidalgo y Costilláról és függetlenségi harcáról. Tiszteletére Dolores városka neve Dolores Hidalgo Cuna de la Independencia Nacional, rövidebb alakjában Dolores Hidalgo lett.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Raúl Alberto González Lezama: El triunfo realista del Monte de las Cruces (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2013. december 18.)
  2. 14 de octubre de 1811. Las cabezas de Hidalgo, Allende, Aldama y Jiménez fueron colocadas en la Alhóndiga de Granaditas (spanyol nyelven). bicentenario.gob.mx. (Hozzáférés: 2013. október 30.)
  • Marion Florence Lansing: Liberators and heroes of Mexico and Central America. Freeport: Books for Libraries Press. 1971. 15–35. o.  
  • José Manuel Villalpondo: Miguel Hidalgo. México: Planeta Editorial. 2004.  
  • Iván A. Castro: 100 Hispanics you should know. Westport: Libraries Unlimited. 2007. 126–128. o.  
  • Magyar nagylexikon' IX. (Gyer–Iq). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 448. o. ISBN 9639257001