Nemanjics István szerb király
| II. István | |
 |
|
| Elsőnekkoronázott István | |
|
|
|
| Szerbia fejedelme | |
| Uralkodási ideje 1196 – 1217 |
|
| Elődje | I. István |
| Utódja | nem volt |
| Szerbia királya | |
| Uralkodási ideje 1217 – 1228 |
|
| Elődje | nem volt |
| Utódja | István Radoszláv |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Nemanjić-dinasztia |
| Született | 1167 |
| Elhunyt | 1228. szeptember 24. |
| Nyughelye | Morača kolostor, Morača völgy |
| Édesapja | I. István |
| Édesanyja | Anna |
II. István vagy Elsőnekkoronázott Szent István (szerbül Стефан II Немањић/Стефан Првовенчани), (1167[1] – 1228. szeptember 24.), szerb fejedelem 1196-tól, király 1217-től haláláig.
I. István fiaként született, Angelosz Izsák bizánci császár leányát vette nőül[2] s elnyerte az "sebastokrator" (önmaga jogán uralkodó) címet[2]. Édesapja kezéből vehette át a hatalmat[3], méghozzá másodszülöttként[3]. I. István döntésének hátteréről nem szól a krónika[3], annyit tudni csupán, hogy legidősebb fiát, Vukánt, hangzatos címmel és jelentős földbirtokkal kárpótolta[3], s ugyanakkor öccsével szembeni engedelmességre intette[3]. II. István uralkodása kezdetén, házassága révén, teljes mértékben élvezte Bizánc pártfogását[3], később pedig, amikor házassága felbomlott, a bizánci pártfogás már jócskán veszített jelentőségéből[3]. Talán ezzel magyarázható, hogy szinte alig tanúsított ellenállást, amikor bátyja, Vukán felkérésére[2][3] Imre magyar király 1202-ben megtámadta Szerbiát[3], megfosztotta Istvánt a tróntól[3], és száműzetésbe kényszerítette[3], Vukán ültetve a helyébe[3][a 1]. Istvánnak azonban 1204 végén vagy 1205-ben sikerült visszaszereznie hatalmát[3] és 1216-ban végleg birtokba vette Zétát, Vukánnak a birtokát[2].
Közvetlenül azután, hogy negyedik hadjáratukban a keresztesek elfoglalták Konstantinápolyt, és megdöntötték a Bizánci Császárságot, az új vallási erőviszonyoknak megfelelően[3] István III. Honoriusz pápa támogatását keresve a latin szertartáshoz csatlakozott[2]; cserébe Róma teljesítette kérését, és a pápai legátus "Szerbia, Diokletia, Travunija, Dalmácia és Chum" királyává koronázta[2] 1217-ben[3]. Így ő a szerbek első koronás királya[4], a szerb források többnyire így is emlegetik: Stefan Provenčani[4] (Elsőnekkoronázott István[4]). Ezzel nagyjából véget is ért a katolicizmussal való kapcsolata, mert részben alattvalói tiltakozása[4], részben fivére, Szent Száva nyomására[4] a továbbiakban ismét a görögkeleti egyházat részesítette előnyben[4].
Szávával – az első szerb érsek – megírták édesapjuk életét[2]. Száva – hogy bátyja legitimitását a Keleti rítusú szerbség előtt bizonyítsa – a bizánci császártól kapott koronával megkoronázta Istvánt[2]. Az érseki székhely Zsica lett[2], és István elrendelte, hogy ezentúl a koronázásoknak ott kell történniük[2].
Megjegyzések [szerkesztés]
- ↑ Ettől kezdve szerepel Szerbia neve a magyar felségterületek között. (Déli szomszédaink története, 25. o.)
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Az ukrán wikipédia adata [1].
- ^ a b c d e f g h i j Petr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: Európa uralkodói (Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti, Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1999, fordította Tamáska Péter, ISBN 963 645 053 6, ill. ISBN 963 203 017 6, 110. oldal
- ^ a b c d e f g h i j k l m n o Sokcsevits Dénes – Szilágyi Imre – Szilágyi Károly: Déli szomszédaink története, Bereményi Könyvkiadó, Budapest, évszám nélkül, ISBN 963 8182 075, ISSN 1216-7363 25. oldal
- ^ a b c d e f Déli szomszédaink törtenete, 26. oldal
Lásd még [szerkesztés]
| Előző uralkodó: I. István |
|
Következő uralkodó: István Radoszláv |
