Horvát parasztháború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Horvát parasztháború
Oton Ivekovic, Smaknuce Matije Gupca (na trgu ispred crkve sv. Marka u Zagrebu).jpg
Oton Iveković: Gubecz Mátét kivégzik a zágrábi Szent Márk templom előtt.
Dátum 1572. januárja1573. február 9.
Helyszín Horvátország, Szlavónia
Eredmény A nemesi seregek és császári-királyi erők leverik a felkelést
Casus belli A horvát főnemesség brutális kizsákmányolása okán lázadnak fel a parasztok
Harcoló felek
Horvát és szlavón parasztok
szlovén parasztok
Horvát nemesség
Magyar Királyság
Habsburg Birodalom
Parancsnokok
Gubecz Máté † gróf Tahy Ferenc
Draskovich György horvát bán
Alapy Gáspár
Haderő
20 000 felkelő, renegát, török és hódoltságbeli Kb. 10 000 fő

A horvát parasztháború vagy Gubecz Máté-féle parasztháború egy nagyszabású felkelés volt 15721573-ban Horvátország és Szlavónia területén. A vezére a parasztszármazású horvát Gubecz Máté egykori bisztrai ispán. Bár sokan úgy vélik, valójában nem volt rá hatással Dózsa György példája.

A felkelés kiváltó okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jobbágyság és a nemesség közötti kiélezett helyzetre a Dózsa György-féle parasztháború már ékes példát szolgáltatott. Az ellentétek néha-néha újfent felszínre kerültek, főleg ha a földesurak meg-megemelték az adókat, korlátozták a vagyonszerzést, a szabad költözködést (röghözközés). Ez utóbbi a rendelkezést, ami még 1514-ben született, az azt követő sorozatos országgyűlések inkább megszüntették. A helyzetet rontotta, hogy a római katolikus horvátokat protestáns vallású uraik és a szintén protestáns hitet valló végvári kapitányok is lépten nyomon inzultálták. A horvátok protestáns hitre térítésével már a reformáció megjelenése óta próbálkoztak, amely a szlovén protestánsoktól is kapott némi támogatást (a horvátok ismerték Primož Trubar, Jurij Dalmatin és Sebastijan Krelj szlovén nyelvű protestáns könyveit), de a horvátság erősen ragaszkodott katolikus hitéhez, emiatt az egyes áttért horvát protestánsokból idővel újból katolikusok lettek.

Az 1570-es években a horvátok elkezdtek szervezkedni az elnyomók ellen. Hasonlóan nagy felkelések voltak a szlovénok között is, akik a német földesuraik ellen erős etnikai ellenszenvet táplálták, mivel a németek már ezidőtájt is törekedtek a szlovének beolvasztására.

A megmozdulás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gubecz, aki katona volt valamikor és a felkelés kezdetén az Oršić család ispánja, hosszas munkával rendezte a parasztok sorait és ebbe belevont még végvári katonákat is, akik a török elleni küzdelem javarészét vitték a vállukon, de kevés zsoldot kaptak. Gubecz maga is úgy érezte, hogy a török elleni harc Horvátországnak első és legfontosabb érdeke, de tudta azt is, mint azt oly sokan akkoriban, hogy az országot vezető urak ezzel sok esetben nem törődnek.

A törökök többször megtámadták Horvátországot, s könnyen átcsaptak Krajnába, Karintiába, Stájerországba, vagy Észak-Itáliába ezen az útvonalon. A törökök ellen harcoló egyik félkatonai erő, az uszkókok szintén szemben álltak a horvát és magyar földesurakkal, ugyanakkor az uralkodóval is. Nem voltak hajlandóak semmilyen feudális szolgáltatásnak alávetni magukat, sőt még rablásokra, kalózkodásokra is adták a fejüket, emiatt szembekerültek a Habsburg uralkodóval és Velencével, „munkájuk” pedig Velence és Ausztria között okozott ellentéteket, mivel jelentős anyagi károk keletkeztek akcióikból.

Északnyugat-Horvátországból indult ki a felkelés, Tahy Ferenc uradalmain, aki az egyik legkeményebb földesúr volt. Tahy a legmagasabb adókat vetette ki birtokain, amelyeket miután a parasztok nem voltak képesek megfizetni, Tahy idegen fegyveres zsoldosokat uszított rájuk. Gubecz azonnal a felkelés élére állt és egyre többen csatlakoztak hozzá.

A felkelésből parasztháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kulpa vidékén gyorsan terjedt a felkelés és rövidesen egész Horvátországot lángba borította. Gubecz Máté seregéhez nagy számban csatlakoztak idegenek is, többek között várbeli zsoldosok, akiket szintén nem fizettek. Renegát törökök és hódoltságbeliek is akadtak a felkelők között. Gubecz úgy döntött, hogy a szlovéneket is felkelésre bírja, a szervezkedés kezdetén is állandóan kapcsolatban volt velük. Három részre osztotta ezért húszezer fős seregét: az egyik itthon maradt, a másik kettő Krajna és Stájerország felé vette az irányt és sikerült is felkelést kirobbantani, ami szintén komoly gondokat okozott a német földesuraknak. Összesen hatvan uradalmat lázítottak fel a három régióban.

A felkelés szervezettségét jól mutatja, hogy Gubecz határozott programokkal állt elő. Követelte egyebek között, hogy a parasztságot is képviseltessék a horvát-szlavón országgyűlésben (szábor). A parasztok befizetett adói ne az urakat illessék, hanem fordítsák teljesen a török elleni küzdelemre.

A parasztok leverése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gubecz seregével megostromolta Zágrábot, a fővárost, amelyet jobbára spanyol, német és olasz zsoldosok védelmeztek. Az ostrom alatt Gubecz serege demoralizálódott és fegyelmezetlen katonáit a parasztvezér nem tudta kordában tartani. Nemsokára a žumberaki Kupincsics Miklós vezette horvát-szlovén parasztsereg is súlyos vereséget szenvedett Gurkfeld (Krško) vidékén 1573. február 5-én, a Horvátország felé menekülő maradványaikat Joseph Thurn kapitány verte szét. Ezután Keresztinec mellett Alapy Gáspár és Draskovich György vezetésével magyar csapatok a még érintetlen Gubecz vezette sereg felszámolásába fogtak bele (február 6.). Február 9-én döntő csatát vívott Gubecz Alapyval és Draskovich-csal Sztubica mellett. Rosszul felszerelt serege zömmel gyalogosokból állt, míg a magyar erőknek jelentős lovasságuk volt, de a horvát parasztok annyira heves ellenállás fejtettek ki, hogy kis híján megnyerték a csatát. Alapyék azonban erősítést kaptak és a csata végül a parasztsereg megsemmisítésével ért véget.

Az elfogott Gubeczet Zágrábban kegyetlen kínzások közepette, 1573. február 15-én kivégezték. Hasonlóan végezte sok más parasztvezér is. A nemesség nem folyamodott olyan kemény megtorló intézkedésekhez, mint a magyarok 1514-ben, sőt hamarosan amnesztiát adott a bújkáló lázadóknak, cserébe felszólították őket, hogy térjenek vissza falvaikba.

Gubecz Máté alakja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emlékmű Gornja Stubica faluban

Gubecz Máté a későbbiekben Dózsa György után mint egy második „parasztkirály” vonult be a történelembe. A 19. századi horvát romantikus irodalom kedvelt alakja volt, s személyét még ma is nagy tisztelet övezi. Nevével az 1848-ban a magyarok ellen harcoló horvát népfelkelőket, majd a délszláv háborúban harcoló katonákat is lelkesítették.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]