Gigue

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy gigue kottája Georg Philipp Telemanntól.

A gigue (ejtsd: dzsig) vagy giga eredetileg gyors, élénk népi tánc, amely a barokk szvitek, szonáták és versenyműtételek része lett. Az operákban általában mint balettbetét szerepelt, igen élénk mozdulatokkal és derült zenei hangulattal.

A gigue általában páros, de páratlan (három részes) hangcsoportokra oszló ütemnemben fordul elő, például 12/8 vagy 4/4-es ütemben triolás zöngecsoporttal. Vannak 12/16-os vagy 24/16-os beosztásúak is. A gigue-et a kutatók az angol „jig” vagy „jigg”, esetleg „chique” nevű táncból eredeztetik, aminek az átkomponált formáját angol virginalisták tették népszerűvé. Angliából a 17. században terjedt el Európában. Közép-Európában a század közepén kezdta alkalmazni Froberger, Rieckh és Chambonniers. A barokk szvitekbe általában az utolsó tételként szerepeltették. Ily módon Bach, Händel és Telemann szvitjeiben is gyakori. Händel általában 12/8-os, Bach pedig 4/4-es vagy 4/2-es ütemmutatót használt. Christoph Willibald Gluck balettzenéinél 6/8-os ütemű gigue is található. Nyolcadértékű hangjegynél kisebb nem igen fordul elő, kivéve, ha a második vagy a kezdő két nyolcad tizenhatodra fel nem oszlik.

Létezett gigue nevű vonós hangszer is, amelynek gömbölyded, sonkára emlékeztető teste volt (gigue=sonka).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szabolcsi Bence, Tóth Aladár: Zenei lexikon 2. Zeneműkiadó, Budapest, 1965. 45. old.