Föld-típusú bolygók

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Föld-típusú bolygók megnevezéssel jelenleg négy szilárd felszínű bolygótestet foglalunk egy csoportba: a Merkúrt, a Vénuszt, a Földet és a Marsot.

Jellemző vonásaik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Föld-típusú bolygókat nagy átlagsűrűség, vasból és/vagy vas-szulfidból álló mag jellemzi. A Lewis-Barshay modell jól le tudja vezetni a Föld-típusú bolygók átlagsűrűségét a Nap körüli szoláris ködben kivált egyensúlyi ásványokból. Ezek az ásványövek a Naprendszerben a Föld-típusú bolygók naptávolságában főleg fémvasból és szilikátokból álltak. A korai Naprendszer kristályos anyagából a Naprendszer Naphoz közeli részében összeállt bolygók kialakulásukat követően planetáris differenciálódáson estek át. Külső zónáik megolvadtak s ebben a planetáris magmaóceánban fokozatosan különültek el a nagyobb sűrűségű övezetek. A folyamat mint egy zónás olvasztás járta át az égitestet, egyre nagyobb mélységbe húzódva őrzi a megolvadt belső övet. Planetáris hőtörténeti modellekkel összhangban ez az olvadt, vagy parciálisan olvadt öv más és más mélységekben található az egyes bolygókon. A Föld esetében mintegy 3500 kilométeres mélységben, a külső magban találjuk a rengéshullámokra folyadékként reagáló (csak nyomási hullámokat továbbító) olvadt zónát. A Hold esetében ez a parciálisan olvadt zóna mintegy 1200 kilométeres mélységben kezdődik.

Tágabb értelemben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Meg kell szoknunk, hogy eddig kialakult fogalmaink kiterjednek új világok kutatásával. Az exobolygók új „naprendszerekkel” ismertetnek meg bennünket. Ezekben is idővel megtalálhatjuk majd a tágabb értelemben vett Föld-típusú bolygókat. Sajnos, eddig nem fordultak elő, mert a keresési módszer felbontási képessége éppen a Föld-típusú bolygók méret és tömegtartománya határára esik. De a közeljövőben várható, hogy a ma ismert (2008 november) exobolygó-rendszerekben előforduló óriásbolygók után már Föld-típusú bolygók is megjelennek a fölfedezett exobolygók között. Ennek esélyét növeli, hogy három űrszondát is terveznek fölbocsátani exobolygók keresésére: a COROT, a Kepler és az Eddington műholdak ezek.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Barshay, S. S., Lewis J. S. (1976): Chemistry of Primitive Solar Material. Annual Review of Astronomy and Astrophysics, Vol 14: 81-94.
  • Bérczi Sz. (1991): Kristályoktól bolygótestekig. 210.old. Akadémiai Kiadó, Budapest (ISBN 963-05-5842-4)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]