Fészkesek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Fészkesek (Asteraceae) családja

Csillagőszirózsák (Aster amellus)

Rendszertan

Ország:	Növények (Plantae)
Törzs:	Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály:	Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend:	Fészekvirágzatúak (Asterales)
Család:	Fészkesek (Asteraceae)

Alcsaládok

A Wikifajok tartalmaz
Fészkesek témájú rendszertani információt.

A Wikimedia Commons tartalmaz Fészkesek témájú médiaállományokat.

Egyéb név

Compositae

A fészkesek (Asteraceae) a fészekvirágzatúak (Asterales) rendjének névadó (és egyben egyetlen), az orchideafélék után a növények legtöbb fajt és a legtöbb nemzetséget számláló családja. Viszonylag fiatal család, az Antarktisz kivételével az egész Földön elterjedt, főleg a mérsékelt övben. Legtöbbjük lágyszárú, csak néhány cserje és fa tartozik ide. A család legfőbb jellemzője a speciális virágzat, a fészek.

Tartalomjegyzék

1 Jellemzőik
2 Rendszerezés
- 2.1 APG-rendszer
- 2.2 Egyéb rendszerek
3 Jellemzők
4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Jellemzőik

Fészekvirágzatuk (calathidium) virágszerű (pseudanthium): virágai a megrövidülő és ellaposodó virágtengelyen szorosan egymás mellé rendeződnek. Az egész virágzatot murvalevelek, ún. fészekpikkelyek (squamae involucri) veszik körül, és gyakran találunk pikkelyszerű murvaleveleket a virágok tövében is – ezek neve vacokpelyva (palea). Virágaik körönként többé-kevésbé öttagúak. Csészéjük bóbitává (pappus), pikkelyekké vagy koronácskává (coronula) redukálódott. Az egyes virágok pártái sokszor különfélék.

Az aktinomorf, azaz csöves virágok kis, forrt pártájának öt egyforma cimpája van. A nagyobb, ún. nyelves (félszeres vagy sugárzó) virágok szimmetriája zigomorf: három vagy öt cimpájúak van, és ezek kifelé hajlanak. A porzószálak hozzánőttek a párta tövéhez. A portokok portokcsővé (synantherium) nőttek össze. Termőjük két termőlevélből alakult, és együregű, alsó állású magházat tartalmaz, egyetlen magkezdeménnyel. Döntő többségüket rovarok porozzák be. Termésük kaszat (achenium). Jellemző anyagcseretermékeik a poliacetilének, a szeszkviterpén-laktonok és az alkaloidok. Tartalék tápanyagaik fruktánok (inulin és rokon vegyületei), amelyeket elsősorban föld alatti szervekben tárolnak. Magvaikban nincs táplálószövet, de a sziklevelek sok olajat és fehérjét raktároznak.

[szerkesztés] Rendszerezés

[szerkesztés] APG-rendszer

Az Angiosperm Phylogeny Website^[1] 11 kládra osztja fel a családot:

Barnadesioideae – Stifftia csoport – Mutisioideae – Gochnatioideae – Hecastocleidoideae – Carduoideae – Pertyoideae – Gymnarrhenoideae – Cichorioideae – Corymbioideae – Asteroideae

[szerkesztés] Egyéb rendszerek

A családot hagyományosan két alcsaládra szokták osztani a nyelves és csöves virágok megoszlása és a tejnedv jelenléte alapján:

Csövesvirágúak (Tubuliflorae) – A virágzat közepén csöves, a szélén nyelves vagy csöves virágok vannak. A nyelves virág három cimpájú. Tejnedvük nincs. Az ebbe az alcsaládba tartozó növények között előfordulnak olyan mesterségesen létrehozott fajták, amelyek virágzata csak nyelves virágokból áll (telt virágzat).

Nyelvesvirágúak (Liguliflorae) – A virágzatban csak nyelves virágok vannak, ezek öt cimpájúak. Tejnedvük van.

[szerkesztés] Jellemzők

A parlagfű (Ambrosia) nemzetségben egy, a szerbtövis (Xanthium) nemzetségben két virágra redukálódott a virágzat. Az összes többi nemzetség tányérszerűen kiszélesedett vagy kúpos, kívülről fészekpikkelyekkel borított (involucrum) virágzati tengelyen (vacok) ülő, általában hímnős virágok alkotta virágzattal rendelkezik. A fészkek további csoportosulásai egyéb virágzattípusokat is eredményezhetnek. Az egyes virágok lehetnek sugaras szimmetriájú csöves virágok, melyekben a szirmok csőszerű pártává nőttek össze, vagy kétoldali szimmetriájú nyelves virágok, melyekben a szintén összenőtt szirmokból álló párta az egyik oldalra hosszan kinyúlik. Előbbiek a virágzat belsejében (kög), utóbbiak a virágzat szélén találhatók, ezáltal a virágzat egyetlen nagy sugaras szimmetriájú virágot imitál. Az egyes virágok tövében gyakran előfordul a vacokpikkely, ennek megléte, formája fontos határozó bélyeg. A csészelevél gyakran hiányzik, vagy tollas, szálkás repítőeszközzé (pappus), vagy koronácskává, esetleg horgas szálkákká alakul. A porzó töve a pártához nőtt, a portokok portokcsővé nőttek össze. A bibe a portokcsövön keresztül bújik ki, kitolva a már kiszóródott pollent. Csúcsa ágasan széthajlik, az ágacskák belső oldala fogadja az idegen virágport. Ha az idegenbeporzás esetleg elmarad, az ágacskák visszahajlanak és a beporzás a saját virágporral megy végbe (önbeporzás). A termő alsó állású, két termőlevélből nőtt össze, a termés kaszat.