Elhárító mechanizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A pszichológiai szakirodalomban a védekezési mechanizmusok vagy elhárító mechanizmusok tudattalan lelki működések. Funkciójuk megakadályozni, az olyan „én”-t személyesen érintő mozzanatok felismerését, amelyek fenyegetik az önértékelést vagy szorongáshoz, stresszhez vezethetnek. A pszichológia pszichoanalitikus irányzatának képviselői vizsgálták meg, megfigyeléseik alapján írták le, nevezték el azokat.

Anna Freud[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anna Freud (1895-1982) az elhárító mechanizmusok kifejezést azokra a tudattalan stratégiákra alkalmazta, melyek segítségével az emberek negatív érzelmeikkel megküzdenek.

Elhárító mechanizmusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tagadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tagadás a zavaró érzések, impulzusok, vágyak jelentéktelenítése és aktív kiutasítása a tudatból. Ezután csak annyi nyoma marad, ha netán ezek létét valaki szóba hozza, azt igazságtalan vádként éli meg az egyén, és ez dühöt vált ki benne. A tagadás távolságot tart az egyén és élményei között, de nem old meg problémákat.

Disszociáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ennek lényege a kellemetlen, kínos érzések, gondolatok kellemesekkel való helyettesítése.

Projekció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyén saját el, vagy fel nem ismert érzéseit másoknak tulajdonítja, illetve azokat másokban véli meglátni.

Intellektualizáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Célja: érzelmi eltávolodás a kellemetlen érzés, gondolat okozta stresszhelyzettől. Lényege, hogy a személy olyan módon próbál eltávolodni a kellemetlen gondolatoktól, érzésektől vagy az azokat okozó stresszhelyzetektől, hogy absztrakt intellektuális formában kezeli azt.

Fantáziatevékenység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olyan élethelyzetek, szituációk elképzelése (barátság, meghittség, korlátlan siker, szépség, hatalom), melyek kellemes érzésekkel legtöbbször megelégedettség érzését keltik.

Izoláció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általában szigorú önellenőrzésből fakadó érzelmi távolságtartás, érzelmi elkülönülés, érzelemmentesség.

Hasítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A személy környezete személyeit pozitív és negatív szempontok szerint két egymással ellentétes csoportra – pl: „jók”-ra és „rosszak”-ra – osztja. Ezután a pozitív csoportba tartózó személyekben általában megbízik, és ez a biztonság érzetét nyújtja számára, a negatív csoport felé tanúsított bizalmatlanság és óvatos magatartás pedig szintén a bizonságérzetet, így a komfortérzést szolgálja.

Passzív agresszió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A valójában nem akart, de elvállalt teendők, feladatok elvégzését az egyén hosszú ideig halogatja, majd nem végzi el. Legtöbbször konfliktuskerülő helyzetekben jelenik meg. Ilyen módon tud megnyilvánulni a fel nem vállalt konfliktus, illetve a rejtett agresszió.

Acting out vagy kiélés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valamilyen nem tudatos szándék vagy konfliktus cselekvési kifejeződése, pl: motiválatlannak tűnő cselekedetek, hirtelen indulatkitörések, helyzethez nem illő düh, a düh feletti kontroll hiányával, erőszakos szexuális cselekedetek, családtagok ellen elkövettett bűncselekmények. Mivel a viselkedés kívül esik a tudati tükrözésen, a kívülálló megfigyelő számára úgy tűnik, hogy az acting outhoz nem társul bűntudat.

Leértékelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyén nagyobbnak és fontosabbnak tekinti (és éli meg) magát a többieknél. A gyenge önértékelése miatt feltételezi hatalmasságát, mindenhatóságát és értékeli le a többieket. A külső megfigyelő számára ez a viselkedés sokszor hiúságként, nagyképűségként, kiválasztottsági érzésként fogalmazódik meg.

Elfojtás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elfojtás lényege a személy számára félelmet vagy fájdalmat keltő memóriatartalmak kiutasítása a tudatból.

Introjekció vagy bevetítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső tulajdonságok, erények magunkra vonatkoztatása. Az egyén azonosul egy pozitív figurával, vagy annak tulajdonságaival. Ezenfelül bevetítés az is, ha az egyén saját tulajdonában lévő olyan dologgal, vagy dolgokkal azonosul, melyre büszke. Például: ha valaki megdicséri egy személy munkája eredményét, és ez neki jól esik.

Racionalizáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Avagy önáltatás. Ha a személy olyan helyzetbe kerül, amelyben objektív szempontból negatív következtetéseket is fontos lenne levonni önmagára nézve, ennek ellenére a valóságot eltorzítja. Nem arra törekszik, hogy önmagáról való hiedelmeit, vélekedéseit összhangba hozza a valósággal, hanem éppen ellenkezőleg, megfelelő szemüveget (vagy szemellenzőt) keres ahhoz, hogy a valóság tűnhessen fel oly módon, mint ami az eset előtti, azóta megingott énképével, elképzeléseivel összhangban van. Pl: ha egy személy súlyos kritikát, elmarasztaló véleményt kap, a kritikában vagy véleményben foglaltak átgondolása helyett a racionalizáció esetében inkább támadja azt. Ekkor az összes körülményt figyelembe véve igyekszik az állítás hitelességét, valósságát megkérdőjelezni. Más szóval: Ha az egyén valamely döntése nem ésszerű (racionális), nem a döntését, hanem a tényeket változtatja meg, ferdíti el oly módon, hogy a döntése immár ésszerűnek tűnjön.

Regresszió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Időleges visszatérés korábbi, primitívebb lelki működésekhez.

Reakcióképzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A reakcióképzés vagy kompenzáció az önmeggyőzés illetve „önbecsapás” egyik módja. Az egyén önmaga elől úgy rejti el valamely késztetését, hogy ellenkező irányú motivációt fejez ki. Például: egy anya úgy érzi nem tudja eléggé elfogadni fogyatékos gyermekét, ezért túlságosan engedékeny, vagy gondoskodó lesz vele szemben azért, hogy meggyőzze önmagát arról, hogy ő valójában jó anya.

Szimpatizmus vagy sajnáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyén saját erejéből el nem érhető céljai elérését a környezete részvétének, sajnálatának manipulatív kiprovokálásával próbálja megvalósítani.

Helyettesítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy érzés vagy érzelem másikra váltása, kicserélése (mással helyettesítése).

Szublimáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy olyan – nem tudatos – lelki folyamat, amelyben egy szexuális impulzus "energiája" olyan módon változtatja meg irányultságát, mely egy szociálisan elfogadott, nem szexuális jellegű tevékenységet eredményez.

Testi szomatizáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az érzelmi aggodalmak testi tünetekben történő megnyilvánulása.

Humor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kellemetlen vagy éles helyzetek "tompítása" derűs hangulat keltésével.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az én és az elhárító mechanizmusok Anna Freud The ego and the mechanisms of defence Budapest 1996 137 p. 24 cm (Párbeszéd könyvek) ISBN 963-7976-11-6
  • Addictions and the Quest to Control the Object Robert Waska. American Journal of Psychoanalysis. New York: Mar 2006. Vol. 66, Iss. 1; p. 43
  • Learning to Recognize Ego Defense Mechanisms: Results of a Structured Teaching Experience for Psychiatric Residents Thomas P Beresford. Academic Psychiatry. Washington: Nov/Dec 2005. Vol. 29, Iss. 5; p. 474 (5 pages)
  • Standardized and clinical evaluation of defense mechanisms: a critical review of 6 quantitative tools Soultanian C, Dardennes R, Mouchabac S, Guelfi JD. Canadian Journal of Psychiatry [NLM – MEDLINE]. Oct 2005. Vol. 50, Iss. 12; p. 792
  • Crystallized Intelligence versus Fluid Intelligence. Kay J. Psychiatry [NLM – MEDLINE]. Spring 2005. Vol. 68, Iss. 1p. 9
  • A study of psychoanalytic process in a single case study by Kagan, Denise G., Ph.D., Adelphi University, The Institute of Advanced Psychological Studies, 2005, 124 pages; AAT 3166882
  • The Measurement of helplessness and emotional rection used as defense mechanisms by Burdsal, Charles Albert, JR., Ph.D., Texas Tech University, 1971, 149 pages; AAT 7125615