E. Kövér Katalin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Tulipanos (vitalap | szerkesztései) 2021. január 23., 16:35-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (portál, forma)
E. Kövér Katalin
Született1956. augusztus 12.
Debrecen
Elhunyt2023. április 15. (66 évesen)[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiKossuth Lajos Tudományegyetem (–1979)
SablonWikidataSegítség

E. Kövér Katalin (Debrecen, 1956. augusztus 12. –) kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Pályaválasztását alapjaiban határozta meg a családi háttér, édesanyja kémia-matematika szakos tanár, édesapja pedig elméleti kutatóorvos volt. Egyetemi tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte, 1979-ben szerzett diplomát. 1981-ben kapcsolódott be későbbi szűken vett kutatási területének vizsgálatába a Szilágyi László által vezetett NMR kutatólaboratórium munkájába. 1984-ben szerezte meg PhD fokozatát szintén a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 2013-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2019-ben pedig rendes tagjává választották.

Kutatói munkássága

  • 1979-1984 között analitikai mérnök a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a BIOGAL gyógyszergyár alkalmazottjaként
  • 1984-1994 között tudományos munkatárs a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a BIOGAL gyógyszergyár alkalmazottjaként
  • 1994-1996 között tudományos főmunkatárs a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a BIOGAL gyógyszergyár alkalmazottjaként

Szakmai és közéleti tevékenység

  • MTA, NMR Munkabizottság tagja
  • MTA, Anyag- és Molekulaszerkezeti Munkabizottság tagja
  • MTA, Antibiotikum Munkabizottság tagja
  • Cseh-olasz-magyar NMR előadói űlés szervezője (1990)
  • Nemzetközi pályázatok résztvevője (Inco-Copernicus, ICGEB, STINT, argentin-   magyar TÉT, dél-afrika-magyar TÉT)
  • Nemzetközi pályázatok témavezetője (MTA-OTKA-NSF, svéd-magyar kutatási együttműködés, CSIC-MTA, india-magyar TÉT, dél-afrikai-magyar TéT, chilei-együttműködés OTKA-IN))
  • EuropeanExperimental NMR Conference – International Scientific Board - tagja
  • MMCE and EUROMAR Conferences – International Scientific Board – tagja (2016-2017)
  • OTKA, OMFB, TÉT, MKM-FKFP, ETT, NKFI pályázatok témavezetője/résztvevője
  • DE Kémiai Intézetének Kutatási Tanácsának tagja (2010-)
  • DE TTK Tudományterületi Habilitációs Bizottság elnöke (2013-)
  • Debreceni Egyetem Kémia Doktori Iskola vezetője (2016-)
  • Szerves és Biomolekuláris Kémiai Tudományos Bizottság tagja (2011-)
  • Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Szakértői Kollégiumának tagja (2010-)
  • MTA Kémiai Osztály, elnökhelyettes (2017-)
  • International Evaluation Panel ofiNEXT: Infrastructure for NMR, EM and X-rays for Translational Research – tagja (2015-)
  • International Evaluation Panel ofInstruct research infrastructure project– tagja (2016-)
  • Corbel, Shared Services for Life-Science,Scientific Review Panel tagja (2017-)

Díjak

  • Erdey László díj, 1986, MTA
  • Széchenyi Professzori Ösztöndíj, 1998-2001
  • Bruckner Győző-díj, 2010
  • Premio Hispano-Húngaro Gamboa-Winkler díj, 2010
  • Év női kutatója díj, Debreceni Egyetem, 2013
  • Hajdú-Bihar megyei ‘Prima díj’, 2014
  • Debreceni Egyetem Publikációs díj, 2017
  • Kajtár-Hollósi Alapítvány emlékplakett, 2017
  1. Elhunyt E. Kövér Katalin kémikus, az MTA rendes tagja