Borvendég Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Zej (vitalap | szerkesztései) 2021. január 1., 22:16-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Források)
Borvendég Ferenc
Született1876. november 17.[1]
Ács[1]
Elhunyt1934. november 20. (58 évesen)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásavárospolitikus
Tisztsége
IskoláiBudapesti Tudományegyetem ( – 1900-as évek, államtudomány)
SírhelyeFiumei Úti Sírkert (34-1-90)
A Wikimédia Commons tartalmaz Borvendég Ferenc témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Borvendég Ferenc (Ács, 1876. november 17.[2]Budapest, 1934. november 20.)[3] tanácsnok, politikus, Budapest egykori főpolgármestere.

Élete

Borvendég Imre szabómester és Moór Terézia fia. Középiskoláit Tatán és Budapesten végezte, majd a Budapesti Tudományegyetemen (ma ELTE) tett államtudományi vizsgát. 1897-ben lépett a főváros szolgálatába. Először a kerületi közigazgatásnál, majd 1905-től a központban teljesített szolgálatot, a középítkezési ügyosztályon. Később a tanács II. ügyosztályon vezette a jogi alosztályt. Műszaki és üzemgazdasági kérdésekkel foglalkozott. 1915-ben a vízvezetéki és világítási ügyosztály vezetőjének helyettesévé, 1922-től pedig az ügyosztály vezetőjévé nevezték ki. Előbb főjegyzőként, majd helyettes tanácsnokként töltötte be a tisztséget. A hatáskörébe tartozott az Elektromos művek, a Gázművek és a Vízművek ügyeinek intézése, de ezek mellett foglalkozott a főváros általános üzemi problémáival és az üzemi igazgatás egységes megszervezésének előkészítésével is. 1931-ben alpolgármesterré, 1934 márciusában pedig főpolgármesterré választották. Ez utóbbi pozíciót hirtelen bekövetkező halála miatt csak néhány hónapig tölthette be.

Családja

Házastársa Rosenfeld Kornélia volt, Rosenfeld Lajos és Lőwinger Rozália lánya, akit 1909. november 17-én Budapesten vett nőül.[4] Lánya Borvendég Piroska textiltervező, veje Engel Károly volt. Unokája Engel Pál (1938–2001) történész, középkorkutató.

Jegyzetek

  1. a b c d Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  2. Születési bejegyzése az ácsi római katolikus keresztelési akv. 84/1876. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 16.)
  3. Gyászjelentése (1934). (Hozzáférés: 2020. február 16.)
  4. Házasságkötési bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári házassági akv. 469/1909. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 16.)

Források

Elődje:
Huszár Aladár
Budapest főpolgármestere
1934
Budapest címere
Utódja:
Sipőcz Jenő