Berey József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Zsuzsakossuth (vitalap | szerkesztései) 2021. február 8., 11:40-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
Berey József arcképe

Berey József református esperes lelkész (Szatmár, 1859 április 2. ‐ Újpest, 1940. május 10.)

Életrajza

Iskolai tanulmányait Szatmáron, a teológiát Debrecenben végezte. 1877-ben negyedéves teológia-hallgató korában nyert meghívást a Nagykároly-i segédlelkészi és vallástanári állásra, ahol 1881-től 1884-ig működött, majd 1884-től 1888-ig Szaniszlón lelkészkedett.

1888-ban került Nagyecsedre lelkésznek.

Nagyecsedi tartózkodása idején irodalmi tanulmányai jelentek meg Kölcsey Ferencről, s a településen és környékén végzett jelentős helytörténeti kutatásokat.

Feldolgozta Nagyecsed történetét, néprajzát, s az Ecsedi-lápra vonatkozó részt is ő írta meg Szatmár vármegye monográfiájában. Ma a helytörténeti gyűjtemény viseli az ő nevét.

Későbbi élete folyamán előbb tanácsbíró, majd számvevőszéki elnök, főjegyző, majd 1907-ben esperes lett.

1884-től a helyi lapokban közölte köteteket megtöltő – történelmi alapokra épült – elbeszéléseit a régi vármegyéről, melyekhez Szatmár vármegye levéltáraiból – évtizedekig tartó búvárkodásai eredményeként – merítette az anyagot.

Mint egyháztörténeti író, a "Protestáns Szemle" hasábjain jelentek meg írásai.

Művei

  • "A reformátusok üldöztetése Szatmár megyében 1660-1680-ig". (1897. évf.),
  • "A giródtótfalusi református egyház pusztulása".
  • Nagyecsed nagyközség története 1896‐ig.
  • Mátészalka (1937.)
  • Nagyecsed története és néprajza. (Debrecen,1988)

Források