Óriás repülőerszényes
 |
||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett       iucn2.3 |
||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||
| Petauroides volans (Kerr, 1792) |
||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Óriás repülőerszényes témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Óriás repülőerszényes témájú médiaállományokat. |
Az óriás repülőerszényes (Petauroides volans) a Diprotodontia rendjéhez, ezen belül a gyűrűsfarkú erszényesek (Pseudocheiridae) családjához tartozó Petauroides nem egyetlen faja.
Tartalomjegyzék |
Elterjedés, élőhelye [szerkesztés]
Kelet-Ausztrália eukaliptuszerdeiben honos. Queensland, Új-Dél-Wales és Victoria államokban fordul elő.
Alfajai [szerkesztés]
- Petauroides volans volans
- Petauroides volans minor
Megjelenése [szerkesztés]
Testhossza 35-48 centiméter, farokhossza 45-60 cm, testtömege 900-1700 gramm. A legnagyobb erszényes, amely siklásra képes.
Két színváltozata ismert: az egyik bundájú a szénfeketétől a szürkéig változhat és barnás árnyalatú, a másik világosszürke vagy vörös foltos. Hosszú, szőrös farka nem működik fogófarokként. Jellegzetes bélyege nagy fülei.
A könyöke és a hátulsó végtagok között feszülő bőrredő az erszényes mókusfajokkla szemben nem a külső ujjakon tapad meg, így alakja a levegőben való siklás közben inkább háromszögre emlékeztet.
Életmódja [szerkesztés]
Erdőlakó erszényes, könyöke és hátsó lábai között kifeszíthető, szőrös repülőhártyájával 100 m távolságra képes siklani egyik fától a másikig. Eukaliptuszok leveleivel táplálkozik, melyeket hosszú vakbele segítségével emészt meg. Sohasem iszik és nem jön a talajra. Éjszakai életmódú, nagy szeme és füle előre tekint, segítve a térbeli látást és hallást, ami a távolságok pontos felmérése miatt fontos számára.
Ellenségei a dingó, valamint a betelepített vörös róka, melyek akkor tudják elkapni, ha véletlenül a talajra száll le. Fő természetes ellensége a nagy héjabagoly (Ninox strennua), mely siklórepülés közben is el tudja kapni.
Szaporodása [szerkesztés]
A párok közös faodút használnak. Az utódok öt hónapig laknak anyjuk erszényében, majd két hónapig a közös fészekben és anyjuk hátán tartózkodnak. Tíz hónap múlva a hím utódokat apjuk elűzi a fészekből, a nőstény kölykök még egy évig anyjukkal maradnak.
Forrás [szerkesztés]
- Határozó könyvek: Juliet Clutton-Brock: Emlősök
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2010. november 6.)
