Ugrás a tartalomhoz

Vladimir Popović

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vladimir Popović
Született1914. január 27.[1]
Bar
Elhunyt1972. április 1. (58 évesen)[1]
London[2]
Állampolgárságamontenegrói[3]
Foglalkozása
  • diplomata
  • politikai tiszt
  • politikus
  • katonatiszt
IskoláiUniversity of Belgrade School of Medicine
KitüntetéseiJugoszlávia nemzeti hősei
A Wikimédia Commons tartalmaz Vladimir Popović témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Vladimir Popović (Bar, 1914. január 27. – London, 1972. április 1.) baloldali jugoszláv politikai aktivista, katona, tábornok, diplomata, politikus, Josip Broz Tito munkatársa.

Élete

[szerkesztés]

1914. január 27-én született Gornji Brčeliben, Bar közelében, a Montenegrói Királyságban.[4] Mialatt 1930-ban a cetinjei gimnáziumba járt, a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szővetség (SKOJ), két évvel 1932 után pedig a Jugoszláv Kommunista Párt (KPJ) tagja lett. A cetinjei középiskola elvégzése után Belgrádba ment orvosi tanulmányokra,[4] ahol 1935 és 1937 között a KPJ Belgrád Egyetemi Bizottságának tagja és titkára volt. A belgrádi egyetemi tanulmányai során a forradalmi diákmozgalom szervezője és vezetője lett, azért többször letartóztatták. 1937-ben tagja volt a párizsi Diákok Világkongresszusán részt vevő jugoszláv diákok küldöttségének. Párizsban találkozott Josip Broz Titóval, és még ugyanabban az évben Franciaországból Spanyolországba érkezett, ahol csatlakozott a Spanyol Köztársasági Hadsereghez. Harcolt a 15. nemzetközi brigád „Georgi Dimitrov” zászlóaljában, majd a 129. nemzetközi brigádban. A Jugoszláv 129. nemzetközi brigád pártszervezetének titkára volt. Megkapta a Spanyol Köztársasági Hadsereg századosi rangját. A Spanyol Köztársaság bukása után más nemzetközi brigádtagokkal együtt franciaországi koncentrációs táborokba zárták. 1939-ben megszökött a táborból, és illegálisan Jugoszláviába költözött.

1939-ben Belgrádban ismét a KPJ Egyetemi Bizottságának titkári feladatait látta el, tagja lett a SKOJ Szerbiai Tartományi Bizottságának, valamint a KPJ Központi Bizottságának instruktora volt Montenegróban és Dalmáciában. Részt vett a KPJ október 19. és 23. között tartott ötödik országos konferenciájának munkájában a zágráb megyei Dubravában, ahol a KPJ Központi Bizottságának tagjává választották.[5]

A Politbüro 1941. július 4-i belgrádi ülésén döntés született a nemzeti felkelés kirobbantásáról; Popovićot pedig a Horvát Kommunista Párt (KPH) Központi Bizottságának küldöttjévé választották. A KPJ KB képviselői feladatai mellett a KPH Központi Bizottságában különböző egyéb felelős feladatokat látott el. 1941 júliusától a KPH Központi Bizottságának operatív vezetőségi titkára lett és a horvátországi felkelés megszervezésén dolgozott.[5] 1941 szeptemberében katonai-politikai konzultáción vett részt Stolicében, ahol a Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (NOP) legfelsőbb vezérkarának tagjává választották. 1942 tavaszán a KPH Központi Bizottsága titkára lett. 1943-ban kinevezték a Jugoszláviai Népi Felszabadító Hadsereg (NOVJ) harmadik, boszniai hadtestének politikai komisszárjává, 1944-ben pedig ugyanennek a hadtestnek a parancsnoka lett. Ebben az évben vezérőrnagyi rangot is kapott. Ebben az időszakban a hadtest Bosznia felszabadításáért és az egységek Szerbiába való behatolása feltételeinek megteremtéséért küzdött. Belgrád 1944. októberi felszabadulása után Popović 1944 novemberében az új Jugoszlávia központi hatóságaihoz került, ahol a NOVJ legfelsőbb vezérkarában és a KPJ Központi Bizottságában dolgozott.

Diplomáciai pályafutása 1945-ben kezdődött: Tito politikai és katonai képviselőnek küldte Bulgáriába (amelynek csapatai döntő szerepet játszottak a tengelyhatalmak csapatai Szerbiából való kiszorításában 1944-ben, majd nagy befolyással bírtak a végső jugoszláviai hadműveletekben 1945-ben), majd moszkvai nagykövet (azaz a fiatal jugoszláv kommunista rezsim külpolitikai mecénása) lett, ezt a tisztséget 1945 és 1948 között töltötte be. Moszkvai nagyköveti hivatali ideje alatt Vladimir Popovićot az ENSZ-hez delegált állami küldöttség tagjává nevezték ki New Yorkba, és tagja volt az állami küldöttségnek az 1946-os versailles-i békekonferencián is, amelyen a Németország, Olaszország és szövetségeseik felett aratott győzelem után 21 ország képviselői vettek részt. Moszkvai küldetése során 1946-1947 között részt vett a Szovjetunióval folytatott gazdasági együttműködésről szóló tárgyalásokon.

A Kominform (Kommunista és Munkáspártok Információs Irodája – kilenc európai állam által közös érdekeik összehangolására létrehozott szervezet, mely 1947-től 1956-ig működött) megjelenése után a Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolata megszakadt. A Szovjetunió gazdasági blokáddal és egyéb intézkedésekkel gyakorolt nyomást a KPJ-re és a jugoszláv vezetésre, Popović pedig Moszkvába távozott, majd visszatért Belgrádba. 1948-as hazatérése után a külügyminiszter első helyetteseként szolgált. Ugyanebben az évben a Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja lett.[4]

1949-ben az ENSZ-be delegált állami küldöttség tagjaként tárgyalásokat kezdett nyugati országokkal gazdasági segélyek megszerzése érdekében.[4] Ezt a munkát amerikai nagykövetként folytatta (1950 – 1954), és ezalatt 38 millió USA dollárnyi segélyt sikerült megszereznie az USA-tól Jugoszláviának; az amerikai élelmiszersegély küldését a más kommunista országokkal való konfliktussal és a vidék bolsevik kollektivizálása miatt valójában az éhhalál szélére sodródott Jugoszláviában a „nagy szárazsággal” indokolták, ami a mezőgazdasági termelés nagy visszaesését okozta. A segélyküldés során, 1951 végén az USA a további együttműködést - amelyet amerikai részről elvileg a Moszkvának való engedelmességet felmondani merészelő magányos kommunista rezsim támogatása motivált – Alojzije Stepinac bíboros börtönből való szabadon bocsátásához kötötte, akit a börtönből való távozása után szülőföldjén, Krašićon helyeztek házi őrizetbe. Popović más tárgyalásokon is részt vett az USA-val, az Egyesült Királysággal és Franciaországgal,[4] ahol a kommunista Jugoszlávia 60 millió USD támogatásban részesült.

1952-ben tárgyalási sikereiért és a nyugati országoktól megszerzett támogatásokért a Nép Hőse kitüntetésben részesült. 1954-ben kinevezték a JSZSZK Szövetségi Nemzetgyűlése Külügyi Bizottságának elnökévé. Az USA-ban végzett diplomáciai tevékenység után 1955-től 1958-ig kínai és vietnami nagyköveti posztot töltött be. Az Ötödik, Hatodik, Hetedik és Nyolcadik Kongresszuson a KPJ Központi Bizottsága tagjává választották, az SKJ kilencedik belgrádi kongresszusán pedig az SKJ elnökségének tagjává választották. Nyugdíjba vonulásakor a Szövetségi Tanács tagja volt.

A kínai nagyköveti posztból való visszatérése óta 1958-tól 1972-ig a következő pozíciókat töltötte be:

  • a KP KB külpolitikáért felelős elnökségi tagja,
  • a szövetségi kormány tagja,
  • a Külgazdasági Kapcsolatok Bizottságának elnöke,
  • a latin-amerikai országokban működő gazdasági delegációk vezetője,
  • az el nem kötelezett országok újonnan létrehozott szervezetének tagországaiban végzett feladatokat,
  • a JSZK elnökségének titkára 1972-ben bekövetkezett haláláig.

Emlékezete

[szerkesztés]
  • Bar kultúrháza a nevét viseli, a ház előtt pedig egy mellszobra áll.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
  2. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. augusztus 12.)
  3. ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF catalogue général (francia nyelven). Francia Nemzeti Könyvtár. (Hozzáférés: 2017. március 25.)
  4. ↑ a b c d e „Vladimir Popovic Is Dead at 58; Yugoslavia's Envoy to 3 Powers”, The New York Times, 1972. április 3. 
  5. ↑ a b Zvonko Ivanković-Vonta, "Hebrang", Scientia Yugoslavica, Zagreb, 1988., str. 15., ISBN 86-81183-03-6

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Vladimir Popović – Španac című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
  • Balen, Marija-Vica: Bili smo idealisti.Uspomene jedne revolucionarke. Zagreb, 2009.
  • Bibliografija izdanja u Narodnooslobodilačkom ratu 1941-1945 Beograd, 1964.
  • Bojović, Jovan: Osma pokrajinska konferencija KPJ za Crnu Goru, Boku, Sandžak, Kosovo i Metohiju. Titograd, 1980.
  • Cenčić, Vjenceslav: Enigma Kopinič I-II. Beograd 1983.
  • Četiri decenije Saveza komunista Hrvatske. Zbornik, Zagreb, 1979
  • Damjanović, Milica: Napredni pokret studenata Beogradskog univerziteta,... Beograd, 1974.
  • Damjanović, Pero: Tito pred temama istorije. Beograd, 1977.
  • Damjanović, Pero: Tito na čelu Partije. Beograd, 1968.
  • Dedijer, Vladimir: Dnevnik. Beograd, 1951.
  • Dedijer, Vladimir: Novi prilozi za biografiju Josipa Broza Tita. Beograd
  • Đilas, Milovan: Vlast i pobuna. Memoari. Zagreb, 2009.
  • Đurić, Ljubomir: 1941-42. Beograd 1975.
  • Đuričković, Boško: Sjećanje na akcije iz studentskih dana. Nikšić, 1986.
  • Dokumenti centralnih organa KPJ, NOR i revolucije 1941-1945. Beograd, 1987.
  • Državna potpuna realna gimnazija u Nikšiću. Izvještaj za školsku 1939-40 godinu. Nikšić
  • Godišnjak Cetinjske gimnazije 1970.
  • Godišnjak muzeja grada Beograda,1956.
  • Hronologija oslobodilačke borbe naroda Jugoslavije 1941-1945. Beograd, 1964.
  • Istorija radničkog pokreta. Zbornik, Beograd, 1965.
  • Istorija Saveza komunista Jugoslavije
  • Jelić, Ivan: Tragedija u Kerestincu, Zagrebačko ljeto 1941, Zagreb, 1986.
  • Jugoslavija i svet. Beograd, za 1965-1972.
  • Kardelj, Edvard: Borba za priznavanje i nezavisnost nove Jugoslavije
  • ... Sećanja. Ljubljana 1980.
  • Komunistički pokret i socijalistička revolucija u Hrvatskoj. Zagreb, 1969.
  • Lees, Lorraine: Keeping Tito Afloat - the United States Yugoslavia, and the Cold war, 1997.
  • Marović, Miodrag-Mališa: Veljko Milatović, Podgorica 2006.
  • Medaković, Dejan: Efemeris III. Hronika jedne porodice. Beograd
  • Miljanić, Gojko: Kadrovi revolucije 1941-1945, Cetinje, 1975.
  • Morača Pero, Stojanović Stanislav: Komunisti Narodni heroji Jugoslavije, 1975.
  • Petričević, J.: Ivo Lola Ribar. Zagreb, 1964.
  • Ribnikar, Jara: Kuća koja je postala muzej. Bgd, 1964. Ridli, Džasper: Tito. Novi Sad 1998.
  • Simić, Pero: Tito. Tajna veka. Beograd, 2009.
  • Sjevernozapadna Hrvatska u NOB – u i socijalističkoj revoluciji. Zbornik. Varaždin, 1976.
  • Spadijer Marko, Vladimir Popovic Spanac 1914 – 1972, Matica crnogorska, Cetinje, Zagreb, 2011.
  • Španija 1936 – 1939. Zbornik I –VI. Beograd 1971.
  • Udovički, Lazar: O Španiji i španskim borcima (članci, intervjui, pisma, govori, izvještaji), Beograd
  • Vukmanović, Svetozar - Tempo: Revolucija koja teče. Memoari.
  • Vasić, Miroljub: Revolucionarni omladinski pokret u Jugoslaviji 1929-1941. godine. Beograd, 1977.
  • Vladimir Velebit svjedok istorije, razgovore vodila i priredila Mira Šuvar. Zagreb,2001.
  • Vrhunec, Marko: Šest godina s Titom, Beograd. Vujošević, Ubavka: Tito i Beograd. Bgd 1977.
  • Vukmanović, Gojko: Vladimir Popović, feljton u Pobjedi od 1. aprila do 5. maja 1984. Zagreb 1941-1945,
  • Zbornik sjećanja, I-IV. Zagreb, 1984.
  • Zbornik instituta za istoriju radničkog pokreta Dalmacije. 1975.
  • Ivo i Slavko Goldstein, "TITO" (Profil, Zagreb, 2015.)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Vladimir_Popović&oldid=26996555”