Vita:Tihanyi alapítólevél

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Coat of arms of Hungary.svg Ez a szócikk témája miatt a(z) Magyar történelmi műhely érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe!
Bővítendő Ez a szócikk bővítendő besorolást kapott a kidolgozottsági skálán.
Nélkülözhetetlen Ez a szócikk nélkülözhetetlen besorolást kapott a műhely fontossági skáláján.
Értékelő szerkesztő: Laszlovszky András (vita), értékelés dátuma: 2016. február 4.
Magyar történelmi szócikkek Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

Nem a Tihanyi apátság alapítólevele lenne a pontos cím? Djurika vita 2009. február 15., 17:24 (CET)

De. – Perfectmiss vita 2009. február 15., 17:26 (CET)
Szerintem is – Dencey vita 2009. február 15., 17:29 (CET)

Légből kapott következtetés[szerkesztés]

A szócikkben ez van:

„A toldalékok fejlődése szempontjából érdekes az idézett híres részlet, amelyben a mai határozórag helyén még névutó olvasható (-ra, -re = REA), a másik érdekesség, hogy a szótövek végét itt magánhangzó zárja Fehérvár = FEHERUUARU, út = UTU.”

Tehát ősanyánk, ha meg akarta kérni ősapánkat, hogy tegye a húst az üstbe, akassza a botra, és helyezze a tűzhely fölé, ezt mondta: „Hej, te Bolcsú, tedd mán a húst az üst bele, s akaszd mán a botra rea, majd tedd a tűz reá.” A helyhatározószók valóban különálltak mindig: alá, fölé, mögé, elé stb. de kétlem, hogy a helyhatározó ragokat valóban külön ejtették volna, kivéve ha hangsúlyozni akartak valamit nagyon: „Tedd már a tűzre reá, te süket!” Szokványos élethelyzetekben őseink sem voltak hülyék, hogy ne spóroljanak a dumával, mert adott esetben fontos dolgok múlhattak ezen (amíg elmondtad a mondókád, elfutott a vad, leforrázta magát a családtag stb.) Szóval, én a magyar szöveget lejegyző, tán nem is magyar anyanyelvű, káptalani vagy királyi írnokok szőrszálhasogatásának tartom a reázást. Pláne latin szövegbe beékelve, az írnok nem tudta megemészteni, hogy a magyar ragok a főnévhez vannak tapadva (mármint a beszédben), neki - a latinból kiindulva - az volt természetes, hogy ezek a ragok (latinban ugye elöljárók) a főnévtől különállva legyenek jelölve. Aztán a mi tudoraink elkezdtek spekulálni, okoskodni ahelyett, hogy a józan paraszti eszüket használták volna. Persze, ha több ilyen nyelvemlékünk lenne, könnyebben tudnám én bebizonyítani az igazam.

Egyébként - kicsit megcáfolva magam ezzel -, a nyelvünk ilyen téren ma is fejlődik, mert nem kattintunk az OK gombra, hanem kattintunk, nem lefordítunk valamit, hanem fordítunk, stb. stb. Pedig mennyire pontosítók, egyértelműsítők ezek a prefixumok, és milyen kár lenne, ha teljesen kikopnának. -- Mazarin(itt meggyónhatsz) 2013. július 26., 00:37 (CEST)

Ez egy szerencsétlen fogalmazás volt, mindössze írásképi jelentősége van. Természetesen a ragok már több ezer éve minden ragozó nyelvben toldalékok, amelyek a szavakkal együtt értelmezendők. A nyelvi változások éppen ott kezdődnek egy ragozó nyelvben, amikor a toldalékok elszakadnak a szótőtől, majd előrevetődnek. Kijavítottam, és írásképi ellenpéldát is írtam bele. – LADis LA ék.jpgpankuš 2016. február 4., 09:53 (CET)