Ugrás a tartalomhoz

Vita:Összecsukható esernyő

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Ronastudor 8 évvel ezelőtt a(z) Más adat az összecsukható esernyőről témában

Kivágott rész

[szerkesztés]
"Az összecsukható esernyő felfedezéséről Németh Jenő vasegerszegi tanító értesítette Feiszt Györgyöt, a Vas Megyei Levéltár igazgatóhelyettesét. A dokumentum az ernyő felfedezésének, gyártásának, külföldi szabadalmaztatásának kötülményeit tartalmazza. [1]"
A találmányok között vannak szabadalmazható találmányok, de felfedezések soha! Ha a köznyelvben össze is keverik néha e két fogalmat, egy lexikoncikkben nem kellene.
A szabadalom megadásáról 1922-ben nem "szabadalmi hivatal", hanem a Szabadalmi Bíróság döntött, amelynek vezetője ebben az évben dr. Nitsche Győző, majd Pompéry elemér volt. (lásd Iparjogvédelmi dokumentumok. Magyar Szabadalmi Hivatal 2003. 249. old.) Ettől függetlenül, a szabadalomról okiratot állítan
A szabdalom szigorúan területi hatályú, tehát konkrét országokban áll fenn. A világszabadalom nem szakmai kifejezés, főleg a sajtó illetve a dicsekvő feltalálók használják. Tehát nem "zöld utat kap" (?) egy találmány, hanem a szabadalmi bejelentés alapján a szabadalmi lajstromba bejegyzik, a bejelentés országában.
A Vas megyeiek állítása 2007-ben jelent meg a neten, ahogy látom. A szabadalmi oltalmat kellene dokumentálni, a bemondásnak a szócikkbe foglalása helyett.
A cikk egyébként is túlmegy a címén. Nincs önálló Esernyő szócikkünk ugyanis.--– Linkoman vita 2015. december 27., 13:53 (CET)Válasz
Egy kis irodalom az "összecsukható esernyő + Balogh Károly" keresésből:

Baloghék esernyője - Vaol.hu vaol.hu/hirek/baloghek-esernyoje-1278566 2007. jún. 9. - ... megyei Uraiújfaluból indult világhódító útjára az összecsukható esernyő. ... a géplakatos Balogh Károly 1881-ben született Ostffyasszonyfán, ... Baloghék esernyõje - FotoMedia www.fotomedia.hu › Sajtószemle 2007. jún. 9. - ... megyei Uraiújfaluból indult világhódító útjára az összecsukható esernyõ. ... a géplakatos Balogh Károly 1881-ben született Ostffyasszonyfán, ... Világszabadalom Szombathelyen | Magyar Nemzeti Levéltár mnl.gov.hu/mnl/vaml/vilagszabadalom_szombathelyen Balogh Károly géplakatos 1881-ben született Ostffyasszonyfán, iparát Sárváron ... amely összecsukva őrzi a „zsebben hordható Balogh-ernyõ”-nek minden ... Uraiújfaluban az esernyőt ünnepelték | nyugat.hu www.nyugat.hu/tartalom/.../62314_uraiujfaluban_az_esernyot_unnepelt... 2012. aug. 22. - Több mint kilencven éve, hogy az uraiújfalui Balogh fivérek feltalálták az összecsukható esernyőt. Ennek megünneplésére a községben a múlt ... Hiányzó: károly


Egyelőre tehát van egy Vas megyei forrás, a többi csak enne az átvétele.--Linkoman vita 2015. december 27., 14:01 (CET)Válasz

Más adat az összecsukható esernyőről

[szerkesztés]
itt. --Linkoman vita 2015. december 27., 14:42 (CET) Íme: "A mai összecsukható esernyőhöz hasonló szabadalmát John Beale regisztráltatta 1786-ban. 1840-re pedig már 40 különféle esernyő szabadalom létezett. A széleskörben való elterjedést az ipari forradalom hozta meg, és természetesen nem máshol, mint Angliában gyártották a legtöbb esernyőt. ők forgalmazták Amerikába, és Európa országaiba is a legtöbb darabot. Sokáig divatcikként kezelték az esernyőt_ halcsontból készítették a merevítését, ébenfa nyelet használtak, ékkövekkel, csipkékkel díszítették. A tömeggyártás azonban megkövetelte az olcsóbb előállítást. Acél merevítést kezdtek használni Henry Holland szabadalma alapján , majd 1852-ben Samuel Fox tökéletesítette ezt. Azóta is az ő elképzelése alapján készülnek az esernyők."--Linkoman vita 2015. december 27., 14:46 (CET)Válasz
A cikket nem én írtam, hanem igyekeztem kijavítani a hibákat, „kékítést” végeztem stb. Ha ez nem volt teljes, elnézést kérek. A cikk írója az összecsukható esernyőről, és nem az esernyőről írta a „dolgozatát”. Sztem ha valaki - bárki - annyi energiát fektet a vitalapon a bővítésekre, javításokra, beleírhatja azokat a szócikkbe is. Más: a szócikkben a javításkor már Ernyő szerepelt, és nem Esernyő. --Ronastudor a sznob 2015. december 28., 08:29 (CET)Válasz
  1. Baloghék esenyője (Hozzáférés: 2015. december 27.)