Vénusz légycsapója

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Vénusz légycsapója
Venus Flytrap showing trigger hairs.jpg
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Core eudicots
Rend: Szegfűvirágúak (Caryophyllales)
Család: Harmatfűfélék (Droseraceae)
Nemzetség: Dionaea
Faj: D. muscipula
Tudományos név
Dionaea muscipula
Sol. ex Ellis (1768
Elterjedés
Dionaea distribution (revised).svg
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Vénusz légycsapója témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vénusz légycsapója témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vénusz légycsapója témájú kategóriát.

A Vénusz légycsapója (Dionaea muscipula) a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjébe és a harmatfűfélék (Droseraceae) családjába tartozó rovaremésztő faj.

Virágok, Szaporítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Virágzata

A Vénusz légycsapója magasra felnyúló száron hozza virágait, nehogy a beporzó rovarok véletlenül a csapdájába essenek. A virágzás igen sok energiát emészt föl a növény részéről. Egyes növénytartók szerint a virágokat megjelenésükkor le kell csípni, mert enélkül a növény pusztulását kockáztatjuk. Más vélemények szerint erre nincs szükség, a virágzás csak átmenetileg lassítja le a növény fejlődését, esetleg csak a fiatal töveknél lehet célszerű a virág eltávolítása, hogy több energiája maradjon a növénynek a növekedésre. Nagyon apró magokat hoz, melyeket vagy azonnal vessük el, vagy tegyük a hűtőbe. Magról általában 4-5 év alatt nő meg, és akár 2-3 évtizedig is élhet. Szaporítani inkább a tőben megjelenő oldalhajtásokról érdemes. Egy növény sohasem hoz hét levélnél többet, ha mégis ez látszódik, akkor ez annak a jele, hogy új kis növényke vált le az anyanövényről. A növényről levágott, majd talajba szúrt levél is meggyökeresedhet.

A csapdák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A növény leveleinek végén helyezkednek el az édes illatot árasztó csapdák. Belsejükben mindkét oldalon 3-3 érzékelőszőr található. Amikor a zsákmány a csapdára száll és az érzékelőket megérinti, a levéllemezek fél másodperc alatt összezáródnak és foglyul ejtik az áldozatot. A kisebb rovaroknak még van esélyük kimenekülni a „fogak” közül, hiszen a növény csapdája először nem zárul be teljesen, így védekezik a túl kicsi zsákmány ellen, melynek megemésztése több energiába kerülne, mint amennyit a növény belőle nyerhet. Ha az áldozat megfelelő nagyságú és ismételten az érzékelőkhöz ér, a csapda légmentesen bezárul és emésztőnedvekkel telik meg, amíg a zsákmány fel nem oldódik. Az emésztés után, ami egy-két hét alatt zajlik le, a csapda újra kinyílik.

Ebből a szögből jól láthatók az érzékelők  
Egy érzékelőszőr mikroszkóp felvétele  
A csapda záródása  
Egy ideig nyitva áll a menekülőút a kisebb rovaroknak  

Fajok, változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy érdekes "horrorisztikus" nemesítés

Nemzetségének egyetlen faja. A természetben megtalálható 'typica' forma mellett az utóbbi években már a növénynemesítők számtalan változatát állították elő. A sok új változat megjelenése a néhány évtizede megjelent, in-vitro szaporításnak köszönhető, amely során kis növényi részekből megfelelő tápoldatban új kis növények fejlődnek ki. Az ilyen módon történő tömeges szaporítás melléktermékei tulajdonképpen a különféle változatok, amelyek az eredeti forma mutáció okozta elváltozásait hordozzák külső megjelenésükben. Ezen típusok színükben, formájukban, a levélrozetta alakjában, a csapók színeződésében és végül a szélső tüskék, fogak alakjában különböznek.

Tartása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Új csapda növekedése gyorsított felvételen

A légycsapó kedveli a sok napsütést, ennek hatására csapói szép pirossá válnak, de félárnyékban is szépen fejlődik. Mivel mocsaras területen él, nyáron célszerű cserepestül 1-1,5 centiméter vízbe állítani. A csapvíz nem felel meg az öntözéshez, mert számos oldott ásványi anyagot tartalmaz. Csak a lágy víz (esővíz, desztillált víz) alkalmas öntözésére. A növény kedveli a magasabb páratartalmat, de ha cserepe alatt folyamatosan áll a víz, az is tökéletesen elegendő. Szobában is nevelhető például egy ablakpárkányon, de magas páratartalmú környezetet biztosító terráriumba, vagy floráriumba is helyezhető. Ilyenkor gondoskodni kell róla, hogy sok, mesterséges fényt kapjon. Télen a növény nyugalmi időszaka következik, ilyenkor fejlődése lelassul, levelei kissé visszapusztulnak. Ebben az időszakban a 3-15 °C körüli hőmérsékletet, és az állandóan, de épphogy nyirkos talajt igényli. Alkalmanként elviseli a -10 °C-ot is, de eredeti élőhelyén (Észak-Amerika keleti partvidéke, Észak- és Dél-Karolina, Wilmington város mintegy 80-100 mérföldes körzete) a téli időszakban sem esik tartósan a hőmérséklet fagypont alá. A légycsapó a legjobban tőzegben, esetleg szárított tőzegmohában nevelhető, amelybe kertészeti perlit vagy mészmentes homok is keverhető. Nem szabad tápoldatozni, hiszen eredeti élőhelyén a tápanyagszegény talaj miatt fejlődött így a növény, a tápoldat használata szinte biztosan kiöli.

Fennmaradása céljából „etetni” a növényt nem szükséges, mert valószínűleg megfogja magának azt a kis mennyiségű rovart, amire szüksége van. Esetleg a növekedési időszakokban lehet segíteni fejlődését havi 1-2 zsákmány adásával: csak megfelelő méretű és fajtájú rovarral vagy puhatestűvel etethető, mivel a túl erős préda kirághatja magát a csapda falán, károsítva a növényt. Egyes növénytartók szerint az „éheztetés” külön széppé teszi a Dionaea-t, ilyenkor a csapók belseje jobban bepirosodik. Az emészthetetlen kitinpáncélt és egyéb részeket a természetben a szél és az eső távolítja el a csapdákból, ami szobai körülmények között nem következik be, ezért csipesszel érdemes lehet kiszedni a maradványokat, mivel ha sokáig ott maradnak a növényhez tapadva, könnyen megjelenhetnek a baktériumok és a penészgombák, ami viszont a csapó elrohadását eredményezheti. Mivel a táplálékmaradék eltávolítása csipesszel igen nehézkes a csapó véletlen összecsukása nélkül, ezért inkább érdemes megfelelő zsákmányt adni a növénynek. Az emberi fogyasztásra való hús vagy felvágott nem alkalmas a növény táplálására, mert a bennük lévő só, savak és adalékanyagok végérvényesen elrohasztják a növényt. A csapdák néhány összezáródás után elöregednek és elhalnak; ez természetes jelenség, mint ahogy az is, hogy helyettük új csapókat növeszt a növény. A csapdák számára eleve megerőltető a mozgás és az emésztőnedv termelése, ezért fölösleges terhelni a légycsapót túlzásba vitt etetéssel, vagy a csapók piszkálásával.

Mivel a Vénusz légycsapója természetes élőhelyén gyakran hetekig víz alá kerül, túlöntözni szinte lehetetlen. Hosszabb távollét esetén, vagy az esetleges kártevők eltávolítása céljából hasznos lehet a teljes elárasztás.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vénusz légycsapója témájú médiaállományokat.

Rovaremésztő Növény Baráti Társaság honlapja