Várostervezés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Simony, Szlovákia: példa egy tipikus tervezett európai ipari városra. 1938-ban alapították a cipőgyárral együtt, amelyben gyakorlatilag minden felnőtt lakost foglalkoztattak

A várostervezés olyan műszaki és politikai folyamat, amely a földhasználat, a városi területének infrastruktúrája, például a közlekedés, a kommunikáció és az elosztó hálózatok fejlesztésére vagy tervezésére irányul.[1] Az elsődleges szempont a közjólét, amely magába foglalja a hatékonyságot, a higiéniát, a környezet védelmét és felhasználását, valamint a társadalmi és gazdasági tevékenységekre gyakorolt hatásokat.[2] A várostervezés interdiszciplináris területnek tekinthető, amely magába foglalja a társadalommérnöki és a tervezési tudományokat. Néhány várostervező utcákat, parkokat, épületeket és más városi területeket is tervez.[3]

Története[szerkesztés]

Berlin - Siegessäule. A tágas és szervezett várostervezés a hivatalos kormányzati politika volt a náci uralom idején.[4]

Bizonyítékok vannak a várostervezésre és a tervezett közösségekre, amelyek a mezopotámiai, az Indus-völgyi, a minószi és az egyiptomi civilizációkhoz nyúlnak vissza az i. e. 3. évezredben. Ezeken a területeken a városok romjait vizsgáló régészek aszfaltozott utcákat találtak, amelyek rácsos elrendezésben voltak.[5] A tervezett városi terület gondolata tovább fejlődött, amikor a különböző civilizációkat elfoglalták. A 8. század elejétől kezdve a görög városállamok elsősorban rácsszerű tervekre összpontosítottak.[6] A város tervezését a római világban a katonai védelem és a jó közérzet érdekében fejlesztették. A Római Birodalom terjedése tovább terjesztette a várostervezés ötletét. Hanyatlásával ezek az ötletek lassan eltűntek. A 15. századtól kezdve sokkal több a feljegyzés a várostervezésről és az érintettekről. Ebben az időszakban elkezdenek megjelenni az építészettel és a várostervezéssel kapcsolatos elméleti értekezések. A felvilágosodás ideje alatt számos európai uralkodó nagyratörően megpróbálta átalakítani a fővárosokat. A Második Francia Köztársaság idején Georges Eugène Haussmann báró III. Napóleon irányítása alatt hosszú, egyenes, széles körutakkal modernizálta Párizs városát.[7]

A tervezés és az építészet a 20. század fordulóján paradigmaváltáson ment keresztül. A 19. század iparosodott városai óriási ütemben növekedtek. A munkások városi életének gondjai egyre nyilvánvalóbbá váltak a közvélemény szempontjából. A gazdaság kormányzati irányításának laissez-faire stílusa, a viktoriánus korszak nagy részében, az új liberalizmus felé fordult, amely a szegények és hátrányos helyzetűek beavatkozását támogatta. 1900 körül a várostervezési modelleket kezdtek kidolgozni az iparosodás negatív következményeinek enyhítésére, azáltal, hogy egészségesebb környezetet biztosítanak a polgároknak, különösen a gyári munkásoknak. A rendkívül szabályozott földhasználat új paradigmája a szegényebb városi osztályt nyomornegyedbe kényszerítette.

A 20. század elején a várostervezést szakmaként ismerték el. Az 1920-as években a modernizmus és az egységesség kezdett felszínre törni a várostervezésben, és az 1970-es évekig tartott. Sok tervező kezdte azt hinni, hogy a modernizmus ötletei a várostervezésben nagyobb arányban vezetnek bűncselekményekhez és társadalmi problémákhoz.[2] [8] A várostervezők most inkább az individualizmusra és a városi központok sokféleségére koncentrálnak.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. What is Urban Planning. School of Urban Planning, McGill University. [2008. január 8-i dátummal az eredetiből archiválva].
  2. a b Midgley, James. Social Development: The Developmental Perspective in Social Welfare. Sage, 50. o. (1999). ISBN 978-0-8039-7773-0 
  3. Van Assche, K., Beunen, R., Duineveld, M., & de Jong, H. (2013). Co-evolutions of planning and design: Risks and benefits of design perspectives in planning systems. Planning Theory, 12(2), 177-198.
  4. Hass-Klau, Carmen. "Motorization and Footpath Planning During the Third Reich." The Pedestrian and the City. Routledge, 2014.
  5. Davreu, Robert (1978). "Cities of Mystery: The Lost Empire of the Indus Valley". The World’s Last Mysteries. (second edition). Sydney: Readers’ Digest. pp. 121-129. ISBN 0-909486-61-1.
  6. Kolb, Frank (1984). Die Stadt im Altertum. München: Verlag C.H. Beck. pp. 51-141: Morris, A.E.J. (1972). History of Urban Form. Prehistory to the Renaissance. London. pp. 22-23.
  7. Jordan (1992. november 14.). „Baron Haussmann and Modern Paris”. American Scholar 61 (1), 99. o.  
  8. Morris, Eleanor Smith. British Town Planning and Urban Design: Principles and policies. Harlow, Essex, Enngland: Longman, 147–149. o. (1997). ISBN 978-0-582-23496-3 

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Urban planning című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.