Toradzsák
| Toradzsák | |
 | |
| Toradzsa nő esküvői ruhában | |
| Teljes lélekszám | |
| kb. 1,1 millió (2018) | |
| Régiók | |
| Indonézia, Celebesz | |
| Nyelvek | |
| toradzsa nyelvek, bahasa indonéz | |
| Vallások | |
| kereszténység, aluk to dolo | |
| Rokon népcsoportok | |
| makasszárok, bugik | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Toradzsák témájú médiaállományokat. |
A toradzsák (vagy toradják) az Indonéziához tartozó Celebesz szigetén élő népcsoport, számuk kb. 1,1 millió fő. A 20. század elejéig a külvilágtól teljesen elzárva éltek, csak a szomszédos bugi néppel tartották a kapcsolatot.[1] Különlegesek halotti szertartásaik.
Lakóhely és életmód[szerkesztés]
A toradzsák Celebesz belső és nyugati területein élnek. Erre utal a népcsoport nevének jelentése: „a belső területek lakói”.[1] Több törzsre oszlanak, ezek a to-lampu, to-rano, to-pebato, to-ronkong, to-laga, to-bela, to-nakulo, to-bada, to-napu, to-kulawi és to-leboni.[1] Toradzsaföld központja a 26000 lakosú Rantepao, Celebesz székhelyétől, Makassartól kb. 300 km-re fekszik.[2] A toradzsa falvak a környező hegyekben találhatóak. A sziget belső hegyvidéki területein élnek, lakóterületük folyamatosan csökken. Égető-talajváltó gazdálkodást folytatnak, a felégetett őserdő helyén rizst és kukoricát termesztenek, vízibivalyt és sertést tenyésztenek. A növénytermesztést halászattal és vadászattal egészítik ki.[1]
A toradzsák hagyományos háza, a tongkonan jellegzetes alakú tetőszerkezete miatt különleges. A tető mindkét oldalon a falakon messze, felfelé túlnyúló íve bivalyszarvhoz hasonlít. A házakat vízi bivalyokat ábrázoló képek, faragások és bivalyszarvak díszítik.[3]
Történet[szerkesztés]
Indonézia gyarmatosítói, a hollandok 1905-ig nem ismerték a toradzsákat. Ők viszont a bugi nép kereskedőinek köszönhetően tudtak az európaiakról. A fejvadászattal csak az 1920-as években hagytak fel. A megszerzett koponyákat templomaikban állították ki. Központi uralkodójuk nem volt, egymástól független falvakban éltek, melyeket az idősek tanácsai alapján irányítottak.[1] Ma sok toradzsa már városlakó, vannak akik az ország távolabbi szigetein telepedtek le.
Nyelv és vallás[szerkesztés]
A toradzsa nyelv az ausztronéz nyelvcsaládba tartozik, számos nyelvjárásra oszlik. (pl. sa'dan, tae) Legközelebbi rokonai a duri és a buginéz nyelvek. A tae dialektusbanKét szintet lehet elkülöníteni: az egyik a hétköznapi beszédben használatos, a másik, magasabb szintű a valláshoz kapcsolható. A többi indonéz néphez hasonlóak a toradzsák is a hivatalos helyeken a bahasa indonéz nyelvet használják.[4] A toradzsák többsége (>80%) keresztény, A kereszténységet csak a 20. század elején ideérkező holland protestáns hittérítők hatására vették fel, [5] így legtöbbjük számára továbbra is fontos szellemekbe és alvilágba vetett hit. Hagyományos vallásuk, az aluk to dolo (ősök törvénye) alapja ugyanis a holtak szellemének tisztelete.[3] A toradzsák szerint az embernek két lelke van: egy élő és egy halott.
Kultúra[szerkesztés]
A toradzsák jó fafaragók és híresek az általuk készített edények is.[1]
A toradzsák szokásainak legkülönlegesebbjei a halottkultuszhoz kapcsolódnak. Az egyes csoportok szokásai eltérőek: vannak akik a halottakat ideiglenes helyre teszik, megvárják amíg a hús leválik a csontról, majd a csontokat külön helyen őrzik. Mások a holttesteket e célra emelt építmények tetején helyezik el.
Egyes csoportok csónak alakú fakoporsóba helyezve eltemetik halottaikat, ám a temetkezésnek egy elég rendhagyó módját képviselik. A temetés általában hónapokkal, esetleg évekkel a halál után következik be, hogy a rokonságnak legyen ideje a tetemes költségek összegyűjtésére, illetve a távolabbi rokonok is megérkezhessenek. A halottat addig ideiglenes temetői építményekben vagy a család házában helyezik el. Általában egy fokozatosan kibontakozó, lassú folyamatnak fogják fel a halált, vagyis az elhunytak még napokig, hetekig együtt maradnak a családdal. Számukra a halál nem elválás szeretteiktől, hanem csak egy újfajta kapcsolat a családtagok között. Hitük szerint az elhunyt makula, azaz „beteg ember” lesz, a lelke még a testében marad.[6] Az elmúlást az élet alapvető részének, központi mozzanatának tekintik. A családtagok ételt visznek a formaldehiddel tartósított holttestnek, beszélgetnek vele, kikérik a véleményét.
A temetés során a halott családjának tekintélyétől függően akár többszáz vízibivalyt is levágnak,[3] de legalább 24-et mindenkinek illik elkészíteni. Levágásuk előtt a bivalyokkal gyakran viadalt rendeznek, ám ezeken a alkalmakon tilos a fogadás. Az állatokat a család és az összegyűlő rokonok ajánlják fel a vendégsereg ellátására. A gyászoló család pontos kimutatást kap arról, melyik rokontól mekkora értékű ajándékot kapott, mert fordított esetben ezt viszonozni kell. Ha valaki erre nem képes, az adósság terhe gyermekeire, unokáira is átszáll.[7] A koporsót díszes faemelvény alatt, zenével, tánccal kísérve viszik végig az utcákon. Gazdagabb, magasabb rangú toradzsa temetésekor többszáz motorból és autóból álló temetési menet indul a városban. A temetés során az újszövetségi evangéliumokból olvasnak fel.
A holttesteket magas fekvésű sziklába vájt barlangokba helyezik. Ennek oka, hogy régen a halott mellé tett értékes sírmellékleteket gyakran fosztogatták sírrablók. A család feladata volt ezek őrzése. A sírokon ajtó is van, melyen a halott képmását (tau-tau) helyezték el, ez szintén a rablók elriasztására szolgált.[3] A bejárathoz ember alakú faszobrokat is állítanak.[8] Az északi toradzsák még a temetés után is bizonyos idő elteltével kiemelik a holttesteket. Ez a ma’nene’, vagyis a második temetés szertartása. A sírboltot felnyitják, kitakarítják, ételt és cigarettát visznek a halottnak. A holttestet kihozzák a jó levegőre, tiszta ruhába öltöztetik.[9] Ha a holttest jó állapotban van, azt szerencsés jelnek tekintik.
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Kiszely István: Ázsia népei, Gondolat, Budapest, 1984, ISBN 9632808134
- Robert Winston (szerk.): Az ember, Ikar, 2005, ISBN 8024905124
- Encyclopedia
- Amanda Bennett: Ahol a halál nem jelent búcsút, National Geographic Magazin, 2016. május 53-63. o.