Tebori
A tebori (手彫り, tebori) nem más, mint a hagyományos japán tetoválás művészete. A szó jelentése magában foglalja, hogy kézzel vésett, hagyományos japán tetoválásról van szó.
A japán tetoválás azon technikája, ahol a tetoválók kizárólag a kezüket és általában egy pálcát használnak, ami készülhet fából vagy fémből, amihez egy összeillesztett tű köteget kapcsolnak. Ezt a pálcát a tűben végződő felével lefelé nézve tetováló tintába mártják, majd toló mozdulatokkal a bőrbe juttatják a festéket, ezzel motívumokat kreálva. Az idegen szemek számára a japán kultúra általában a modern nézőpontok, kortárs értékek és hagyományos kulturális jegyek keveredése. Ez különösképpen igaz a japán tetováló kultúrára.
A tetováló művészet ezen formája az elmúlt évtizedek során háttérbe szorult a géppel készült tetoválásokhoz képest a világ minden táján. Napjainkban azonban, ahogy a japán tetováló stílus egyre nagyobb hírnévnek örvend, szép lassan a tebori tetováló kultúra is új erőre kap. Ez a japán kultúrában is nagyobb teret enged a tetoválóknak és azoknak, akiknek már van tetoválásuk vagy szeretnének maguknak.
Történelme[szerkesztés]
Az Edo-korig (Kr.u 1600–Kr.u 1868) a tetoválások szerepe ingadozott a Japán kultúrában. A tetoválásokat büntetésként használták még ebben a korban is, de megjelentek ugyanakkor olyan dekorációs célból készült tetoválások is, amik szerelmi szimbólumok voltak (egy-egy minta csak akkor rajzolódott ki teljesen, ha a szerelemes pár kézen fogva állt egymás mellett), valamint ebben a korszakban kezdett el teret hódítani a japán tetováló stílus azon formája, amit ma is ismerünk. Először fafaragó művészek kezdtek el tetoválni. Sok olyan eszközt használtak a tetováláshoz amit a fafaragáshoz, például vésőket és a legfontosabbat, a különleges Nara tintát, ami a közismert módon a bőr alatt kékeszöld árnyalatot vesz fel.
Tanulási folyamat[szerkesztés]
Tebori tetoválóművésszé az válhat aki egy gyakornoki időszakon átmegy akárcsak egy géppel dolgozó tetováló. Egy gyakornokság időszaka különböző hosszúságú lehet. Manapság egyre rövidebb ez az időszak, ami általában 1 év. A tanulni vágyó gyakornok első dolga, hogy találjon egy mestert aki megtanítja a technika hagyományos használatára. Ez mar önmagában is nehéz feladatnak számít ugyanis ezek a hagyományos technikával dolgozó mesterek gyakran nagyon nagy titokban dolgoznak és csak szájhagyomány útján terjed pontos hollétük. A hagyományos tetoválók hosszú éveken keresztül vannak mesterük mellett, akár azután is, miután hivatalosan is tetoválni kezdenek. Esetenként az is előfordul, hogy a mesterük házában laknak gyakornokságuk alatt, takarítják a stúdiót, megfigyelik mesterüket munka közben, saját bőrükön gyakorolnak, elkészítik azokat az eszközöket amiket mesterük és ők használnak, tintát kevernek, és fájdalmat nem ismerve, másolva mestereik mintáit gyakorolják a helyes vonalvezetést, árnyékolást és a részletek kidolgozását, még mielőtt más embert tetoválnának. Olyan finom és bonyolult technikákat kell elsajátítaniuk, mint például az egyedi árnyékolás és a finom vonalak meghúzása (cukibori), hogy a jövőbeli vendégeik kívánságait el tudják készíteni. Gyakornokságuk végén olyan nevet kapnak, amelyet mesterük talál ki, legtöbbször a név része a “hori” (jelentése: gravírozni) és egy szótag a mester saját nevéből vagy más meghatározó szóból. Néhány esetben az is előfordul, hogy az új tetováló teljes egészében átveszi mestere nevét és ezzel a II., III., stb lesz belőle.
Tetováló tű készítése[szerkesztés]
Hagyományosan a tebori tetoválásokat egy vékony bambusz pálcával készítették, ezt úgy nevezték hogy "nomi." Az elrendezett tűket ehhez a vékony bambusz pálcához illesztették és az egészet selyemmel tekerték körbe, ezzel biztosítva hogy a tűk a helyükön
maradnak. A legtöbb tű amit egy-egy nomi elbírt maximum 20 volt. Ezeket egymás mellé, egy vonalba sorakoztatva helyeztek el, majd ezzel a színeket bevitték a bőrbe. A tűket egy fa (ma már műanyag) formába helyezik a kívánt alakzatban ami általában egy vonal vagy
egy kör alak. A ma használt tebori eszközök többsége fém a higiénia fenntartásának érdekében. A tűket a fa nomihoz illesztik speciális ragasztószalaggal, így a hagyományos selyem szál ma már nem használatos. A tű fejeket ma már csak egyszer használják fel,
azonban vannak olyan művészek akik többször is használnak egy-egy tűköteget, ezt forrázással és fertőtlenítőkkel sterilizálják két tetoválás között. Ahogyan a gépi tetoválásoknál is, ma már előírás a fertőtlenítés, amely nem csak a tűkre hanem a tetoválandó bőrfelületre
is kiterjed. További elővigyázatosság még a kesztyűk használata, amely elszigeteli a tetoválót a tetoválttól, valamint attól, hogy a tetováló érintkezzen a tűvel, ami nagyon magas fertőzés veszélyt jelentene.
Közismert, hagyományos tetováló ábrák[szerkesztés]
- Mitológiai lények és szörnyek: sárkány, kirin, baku, foo kutyák, onik
- Állatok: madarak, koi, tigrisek, kígyók, nyulak
- Virágok : bazsarózsa, cseresznyefa virág, lótusz, krizantém
- Egyéb növények: bambusz, juhar levél
- Hagyományos népmesei karakterek
- Történelmi alakok : gésák, szamurájok
- Buddhák és buddhista szimbólumok mint a Fudo Mjó és Kannon
- Hátterek: felhők, hullámok, szélhullámok
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
További információk[szerkesztés]
- https://sticknpoke.com/stick-and-poke-needle (A tetoválótűk készítésének módja. Angol nyelven)
- https://mymodernmet.com/japanese-tattoo-history/ (A tebori és japán tetoválás művészete. Angol nyelven)
- https://www.tattoodo.com/a/2017/07/the-art-of-tebori-creating-traditional-japanese-tattoos-the-old-way/ Archiválva 2019. május 16-i dátummal a Wayback Machine-ben (A tetoválások készítésének technikája. Angol nyelven)
