Tauszk Ervin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Tauszk Ervin
Tauszk Ervin.PNG
Született 1890. december 20.
Kollárovicz
Elhunyt 1968. január 2. (77 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Házastársa Demecs Mária (h. 1919-1968)
Gyermekei Tauszk Éva, Tauszk Márta
Halál okaszívtrombózis

Tauszk Ervin (Kollárovicz, 1890. december 20.Budapest, 1968. január 2.)[1] MÁV hivatalnok, szakszervezeti vezető, banktisztviselő, 1946-ban igazgató, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank üzemi bizottságának elnöke.[2]

Élete[szerkesztés]

1915-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, 1920-tól kezdve a Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete tagja, később a központi vezetőségbe is bekerült. 1945-től 1948-ig a Pénzügyi Tisztviselők Egyesületének elnökeként tevékenykedett. 1945 tavaszán részt vett a tőzsdei működés ismételt megindításának előkészületeiben, mint az erre létrehozott ideiglenes intéző bizottság szakszervezetek által delegált tagja.[3]

A kiépülő kommunista rendszer által 1946-ban megkezdett államosítások során a bankok állami kézbe emelése is megtörtént. Rákosi 1947. május 18-án, a nagy-budapesti pártértekezlet során elmondott beszédében a bankok államosítását nem helyeslőket a demokrácia ellenségeinek nevezte.[4] Tauszk, mint bankszakember nem ellenezte a bankok államosítását, azonban az időpontot még korainak találta.[5]

Nagybankjaink ma deficitesek és ebben a helyzetben államosításuk olyan terhet jelentene a közösség számára, hogy én veszélyeztetve látnám az előálló helyzetben a stabilizációt is. Államosítani kell a bankokat is, de az időpontot ma még korainak tartom. A bankok rezsijét előbb csökkenteni kell, azután végre kell hajtani fuziójukat és át kell majd venni őket állami kezelésbe.
– Igen! – Majd később!: Később... Szabad Nép, V. évf. 109. sz. (1947. máj. 15.)

Ezzel azonban a Rákosi-féle azonnali államosításról szóló koncepció ellen foglalt állást, a kommunista diktatúra idején ezt vádként hozták fel ellene, majd 1950. július 21-én internálták Kistarcsára. 3 évet töltött itt, 1953. augusztus 29-én engedték szabadon. Ügyét később felülvizsgálták, amelynek során megállapítást nyert, hogy évekig indokolatlanul és jogtalanul internálták.[6]

Családja[szerkesztés]

Két lánya született: Márta és Éva. Unokája Halász Tamás sakkozó.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Halálesete bejegyezve Budapest XIII. ker. polgári halotti akv. 16/1968. folyószáma alatt.
  2. Igen! – Majd később!: Később... Szabad Nép, V. évf. 109. sz. (1947. máj. 15.)
  3. Gajáry István, Csík Gergely: Esettanulmányok a főváros gazdaságtörténetéből. (Budapest Főváros Levéltára, 1988.)
  4. Rákosi Mátyás. Visszaemlékezések 1892-1925. Budapest: Napvilág Kiadó, LIII. o. (2002). ISBN 963 9082 88 0 
  5. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9., Budapest, 1989). Arcanum. (Hozzáférés: 2015. június 5.)
  6. A Belügyminisztérium Titkársága 6–9/546/1957.

Forrás[szerkesztés]

  • Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948. Budapest, 1966. 814. p.