Tanács (Apáczai Csere János)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Tanács
mellyet Joachymus Fortius ád Apáczai János által egy tanulásba elcsüggedt iffjunak

Szerző Apáczai Csere János
Megírásának időpontja 1653 előtt
Első kiadásának időpontja 1654
Nyelv magyar
Témakör pedagógia

A Tanács Apáczai Csere János (1625–1659) erdélyi pedagógus, filozófus, református teológus valószínűleg 1653 előtt, Joachim Fortius Ringelbergius 1529-es munkája alapján összeállított, majd 1654-ben Gyulafehérvárott, a Magyar logicatska függelékeként kiadott pedagógiai munkája.

Keletkezése[szerkesztés]

Apáczai Csere János a magyar nevelésügy előfutára, a 17. század közepi erdélyi puritánus mozgalom jeles alakja volt. A korszerű oktatásügyért folytatott küzdelmei során több alkalommal és több helyen méltatta a tudás, a tanulás, a tudományok fontosságát és a nemzet felemelkedésében játszott szerepét. E témában gondolatainak egyik kútfője, kedvenc humanista szerzőinek egyike az egy évszázaddal korábban élt flamand tudós, Joachim Fortius Ringelbergius volt. A Tanács Fortius 1529-ben Bázelban De ratione studii (’A tanulási módszerről’) címmel megjelent munkájának tömörített, Apáczai saját gondolatokkal és értelmezésekkel megtoldott bemutatása. A könyv elejét még inkább a fordítás jellemzi, de ahogy Apáczai az egyes témák kifejtésében előrehalad, egyre szabadabban sűrít és hallatja saját hangját. Bár a kézirattal már hollandiai egyetemi évei (1648–1653) során elkészült, a Tanács csak 1654-ben Gyulafehérváron jelent meg a Magyar logicatska függelékeként.[1]

Tartalma[szerkesztés]

A nyolclapos mű teljes címe Tanács, mellyet Joachymus Fortius ád Apáczai János által egy tanulásba elcsüggedt iffjunak. Az eredetileg 63 lapos Fortius-művet Apáczai lerövidítette, a tartalmi válogatást követően pedig Fortius gondolatmenetét átszerkesztette és tanár–diák közötti párbeszédes formában adta közre.[2]

Témáját tekintve a könyv a tanulás és a tudományok művelésének erkölcsi normáit foglalja össze, és három főbb kérdéskörben igazítja el olvasóit: a tudományos munkára való felkészülés, a tudományok művelésének módszere és a tudományok rendszere tárgyában. A felkészülés (Apáczainál készület) alapfeltételei a lehető legmagasabb cél kitűzése, az állandó szorgalom és törekvés, a meddő nyugalom kerülése, a nehézségekkel való bátor szembenézés, hogy ezek acélozzák meg a diák és a tudós akaraterejét és segítsenek a kishitűség legyőzésében, de legfőképpen az önként vállalt szegénység, amely a szellem emberének természetes életformája, akinek egyetlen jutalma a hírnév. A tudás megszerzésének és a tudomány művelésének öt módszerét (útját) különíti el és taglalja jelentőségüket: az olvasás, hallás, elmélkedés, tanítás és írás. Apáczai szerint mind közül a tanítás a legeredményesebb, hiszen tudása gyakorlására, folytonos próbatételre készteti az embert. A harmadik témakör a tudományok rendszerezése, de ez a leginkább elnagyolt fejezet, amelyben Apáczai Fortiustól elszakadva inkább saját gondolatait adja közre például arról, hogy a teológiai Szentírás-magyarázat tudománya enciklopédikus tudást követel meg, vagy hogy az ékesszólás a legnagyobb szellemi kincs. [3]

A könyv Apáczai puritánus erkölcsiségét tükrözi, lapjairól a céltudatos alkotómunka szeretete és a tudományért minden áldozatra kész, mértékletes ember tisztes szegénységének eszményítése bontakozik ki.[4] A Tanácsban megjelenő gondolatmenetek és fejtegetések vissza-visszatérő elemek voltak Apáczai munkásságában: megjelentek a Magyar encyclopaedia bevezetőjében (1653), a gyulafehérvári református kollégiumban (Oratio de studio sapientiae, 1653), majd a kolozsvári református iskolában megtartott beköszöntő beszédében (Oratio de summa scholarum necessitate, 1656) egyaránt.[5] Méltatói szerint – a szárazabb nyelvezetű Magyar encyclopaediával és a Magyar logicatskával összehasonlítva – a Tanács Apáczai legszebb írása, sodró lendületű, hatásos szónoki fordulatokkal megírt, jó stíluskészségről tanúskodó munka, amelynek költői hevületén átsüt szerzőjének pedagógusi magatartása és erkölcsisége.[6]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bán 1958 :427., 431.; Fábián 1975 :78., 180.; Orosz 2003 :56.
  2. Bán 1968 :428.; Fábián 1975 :78.; Orosz 2003 :56.
  3. Bán 1968 :428–430.; Fábián 1975 :180–182.; Orosz 2003 :56.
  4. Bán 1958 :58.; Fábián 1975 :180.
  5. Bán 1958 :407., 427.
  6. Bán 1958 :427., 432–433.; Fábián 1975 :182.

Források[szerkesztés]

  • Bán 1958: Bán Imre: Apáczai Csere János. Bibliogr. V. Molnár László, kísérő tanulmány Bitskey István. Budapest: Akadémiai. 1958. = Irodalomtörténeti Könyvtár, 2.  
  • Fábián 1975: Fábián Ernő: Apáczai Csere János: Kismonográfia. Kolozsvár-Napoca: Dacia. 1975. = Kismonográfiák,  
  • Orosz 2003: Orosz Lajos: Bevezetés: Apáczai Csere János pedagógiai öröksége. In Apáczai Csere János válogatott pedagógiai művei. Összeáll., bev., jegyz., a latin szövegeket ford. Orosz Lajos. 3. jav., bőv. kiad. Budapest: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. 2003. 5–82. o. ISBN 963-9315-63-X