Térj vissza, kicsi Sheba!

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Térj vissza, kicsi Sheba!
(Come Back, Little Sheba)
1952-es amerikai film
Rendező Daniel Mann
Producer Hal B. Wallis
AlapműWilliam Inge: Come Back, Little Sheba
Műfaj amerikai filmdráma
Forgatókönyvíró Ketti Frings
William Inge
Főszerepben Burt Lancaster
Shirley Booth
Terry Moore
Richard Jaeckel
Zene Franz Waxman
Operatőr James Wong Howe
Vágó Warren Low
Hangmérnök Don McKay
Walter Oberst
Jelmeztervező Edith Head
Díszlettervező Henry Bumstead
Hal Pereira
Gyártás
Gyártó Paramount Pictures
Ország Amerikai Egyesült Államok
Nyelv angol
Játékidő 99 perc
Forgalmazás
Forgalmazó Paramount Pictures
BemutatóUSA 1952. december 24.
Díj(ak) Oscar-díj a legjobb női főszereplőnek
Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmdráma
Bevétel 3,5 millió dollár[1]
További információk

A Térj vissza, kicsi Sheba! (Come Back, Little Sheba) William Inge színműve alapján készült 1952-es amerikai filmdráma, Daniel Mann első rendezése. A produkció egy Oscar-díjat és egy Golden Globe-díjat nyert, ezenkívül a Cannes-i filmfesztiválon a legjobb drámai film nemzetközi díját zsebelte be. Külön dicséretben részesítették Shirley Bootht kivételes alakításáért, akinek ez volt az első filmje.

A film címe a női főszereplő kutyáját takarja, ami a történet indulásakor már hónapok óta eltűnt.

Cselekmény[szerkesztés]

Dialog-stop-hand.svg Alább a cselekmény részletei következnek!

Lolát (Shirley Booth) kitette édesapja otthonról, miután várandós lett Doc Delaney-től (Burt Lancaster). Doc otthagyta az egyetemet, hogy segíthessen Lolának, és feleségül vette, mert így találta helyesnek. A gyermeket azonban elvesztették, és Lolának nem lehetett több, Doc ezért elkezdett inni, dührohamai voltak, és elverte szülei örökségül hagyott pénzét. Később csatlakozott az Anonim Alkoholisták társaságához, hogy képes legyen leszokni az italról.

Marie (Terry Moore) főiskolás lány, aki a Delaney házaspárnál vesz ki szobát. Felkérik, hogy készítsen illusztrációt egy poszterhez a közelgő versenyre, ezért Turk (Richard Jaeckel), aki ünnepelt sportoló, modellt áll a lánynak. Lola kedvesen látja vendégül Turköt, de Doc nem szívleli a fiút. Turk összetéveszthetetlenül vonzódik Marie-hez, és a lány eleinte ellenáll, majd megadja magát. Doc tudja, hogy Marie-nek már van barátja, akinek komolyak a szándékai kettejük jövőjét illetően, ezért Doc nem helyesli egyikük viselkedését sem. Közben eszébe jut, milyen volt ő fiatalon. Lola és Doc házassága kimerül a szokásokban, egymást daddynek és babynek szólítják. Lola visszaemlékezik az ifjúságukra, és emlékezteti Docot, hogy miért vette feleségül, és végül mi lett az eredménye. A férfi megnyugtatja Lolát, hogy nem ő volt a felelős, mindenki hibázik, de tovább kell lépni. Doc azonban visszaesik, mikor azt hiszi, Marie megcsalja a barátját. Kényszeríti magát, hogy ne nyúljon a palack után, amit azért tart otthon, hogy emlékezzen a múltjára. Másnap reggel azonban nem bírja tovább, és az esőkabátjában elrejtve elviszi magával a palackot. Nem jelenik meg a vacsorán sem, amit Lola rendez Marie és barátja, Bruce fogadására.

Lola az este folyamán felfedezi, hogy eltűnt a palack a kredencből, és nagyon aggódni kezd, felhívja Edet (Philip Ober) az Anonim Alkoholistáktól. Doc hajnalban tér haza részegen és ingerülten. Lola óvatos puhatolózására kitör belőle minden bosszúsága, szidja Lolát és Marie-t is. A konyhába megy, és előhúzza a palackot, amit még mindig nem bontott meg, és amíg újból felhajt pár pohárral, Lolának sikerül értesítenie Edéket, mikor Doc késsel ront az asszonyra, és elkezdi fojtogatni, majd elájul. A nagy hangzavarra átjön a szomszéd Mrs. Coffman, és szemtanúja lehet, ahogy Edék elviszik a tiltakozó Docot.

Lola teljesen letörve felhívja a szüleit, hogy elmehetne-e hozzájuk pár napra, mert Doc nagyon rosszul van, de kiderül, hogy az apja még mindig nem látja őt szívesen viszont. A hazaérkező Doc megtudja, hogy Marie és Bruce összeházasodtak, és mikor Lola hozzáteszi, hogy ők is boldogok lesznek együtt, Doc bocsánatot kér tőle, és könyörögve kéri, hogy maradjon vele. Lola ezt megígéri, majd elmeséli álmát, és azt mondja, szerinte kicsi Sheba már nem fog visszajönni. A film Doc mondatával végződik: Jó újra itthon.

Szereplők[szerkesztés]

Színész Szerep
Burt Lancaster Doc Delaney
Shirley Booth Lola Delaney
Terry Moore Marie Buckholder
Richard Jaeckel Turk Fisher
Philip Ober Ed Anderson
Edwin Max Elmo Huston
Lisa Golm Mrs. Coffman
Walter Kelley Bruce

Válogatás[szerkesztés]

Az eredeti színdarab sikerével a két főszereplő, Shirley Booth és Sidney Blackmer került először szóba a film megvalósításához, de csak Booth jutott filmszerephez.[1] Az 1951-es októberi Variety magazin szerint a producer, Hal Wallis Bette Davist is a lehetséges szereplők listáján tartotta számon, de Davis visszautasította az ajánlatot.[1] Burt Lancaster meggyőzte Wallist, hogy adja neki Doc szerepét, annak ellenére, hogy túl fiatalnak számított hozzá.[1] A jelmeztervezők bővítettek Lancaster ruháján, hogy idősebb képet adjon.[1] Marie szerepére Terry Moore-t választották, akit először Marie Loring név alatt tüntettek fel, de megváltoztatták Marie Buckholderre.[1]

Bevétel[szerkesztés]

A Paramount Pictures 100 000 dollárért vette meg a jogokat. A film 3,5 millió dolláros bevételhez juttatta a készítőket, és az 1953-as év kasszasikerei között a tizenharmadik helyet szerezte meg.[1]

Kritika[szerkesztés]

A produkció 83%-ot ért el a Rotten Tomatoeson.[2] David Bezanson filmkritikus az ötvenes évek legjobb melodrámái között tartja számon.[3] Más vélemények szerint „megmaradt Inge színdarabjának keretei között”. Nem ad semmilyen életszerű érzést, az egyedüli kapcsolat, ami létrejön, az csak a darab és a film között történik, a nézővel nem.[4]

Lancaster általában pozitív visszajelzéseket kapott, a kritikusok nagy váltásnak értékelték ezt az alakítását az akciófilmek után.[1] Booth nemcsak külön dicséretben részesült az 1953-as cannes-i filmfesztiválon, hanem elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat is. A nagy siker után Wallis még három filmre leszerződtette a színésznőt.[1]

Adaptációk[szerkesztés]

A színdarab, amin a film alapul, William Inge első drámája volt. A film ötlete a darab broadwayi sikere után vetült fel. 1977-ben újabb feldolgozás készült egy tévéfilm formájában, aminek producere és főszereplője Laurence Olivier volt, Lola szerepében pedig Joanne Woodwardot láthatták a nézők. Carrie Fisher Marie-ként bukkant fel.

Díjak és jelölések[szerkesztés]

Év Díj Kategória Eredmény
1952 New York-i Filmkritikusok Egyesülete Legjobb színésznő – Shirley Booth Elnyerte
National Board of Review, USA Legjobb színésznő – Shirley Booth Elnyerte
1953 Oscar-díj Legjobb női főszereplőShirley Booth Elnyerte
Oscar-díj a legjobb női mellékszereplőnekTerry Moore Jelölve
Legjobb vágásWarren Low Jelölve
Golden Globe-díj Golden Globe-díj a legjobb filmdrámának Jelölve
Legjobb női főszereplő (dráma)Shirley Booth Elnyerte
1953-as cannes-i filmfesztivál Legjobb drámai film nemzetközi díja – Daniel Mann Elnyerte
Külön dicséret – Shirley Booth Különdíj
A Nemzetközi Filmfesztivál NagydíjaDaniel Mann Jelölve
Writers Guild of America Legjobb forgatókönyv – Ketti Frings Jelölve
1954 BAFTA-díj Legjobb filmadaptáció Jelölve
Legjobb külföldi színésznőShirley Booth Jelölve
Directors Guild of America Legjobb rendező – Daniel Mann Elnyerte
Jussi Awards Diploma of Merit (külföldi színésznő) – Shirley Booth Elnyerte

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e f g h i TCM
  2. Rotten Tomatoes
  3. Rotten Tomatoes
  4. Rotten Tomatoes

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]