Szteganográfia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szteganográfia a rejtett üzenetek oly módon történő létrehozásának tudománya és művészete, hogy az üzenet létezéséről csak a címzett tudjon. A kriptográfia párja, ahol az üzenet illetve a titkosított tartalom létét nem álcázzák, de a tartalmát csak megfelelő rejtjel segítségével olvashatja a fogadó.

A szó görög eredetű, jelentése leplezni, rejtett üzenetet írni. A módszert már az ókorban is ismerték, Hérodotosz leírásaiban (Kr. e. 440) két példát is találunk. Az egyikben Demeratus figyelmeztetni akarta Spártát Xerxész szándékairól, ezért egy viasszal bevont tábláról lekaparta a viaszt, a fára ráírta az üzenetet, majd úgy vonta be megint viasszal, hogy az üzenet ne legyen észrevehető. Végül sikeresen eljutott az üzenet Spártába. A másik történet szerint Hisztiaiosz felkelést hirdetett a perzsák ellen, ezért az egyik megbízható rabszolgájának fejét leborotválták, rátetoválták az üzenetet, majd amikor kinőtt a haja, útjára bocsátották a küldöncöt. Johannes Trithemius Steganographia című könyve (1499-ben írta, 1606-ban adták ki) a szteganográfiáról és a kriptográfiáról szólt, bár az egyház először azt hitte, hogy a fekete mágia a mű témája, ezért 1609-ben betiltották. A három kötetből az utolsót nemrég sikerült csak megfejteni. A legismertebb módszer talán a láthatatlan tinta, amellyel egy másik szöveg sorai közé írták az üzenetet. A megfelelő eljárás alkalmazásával (pl. melegítés, vegyszerek) az írás újra láthatóvá vált.

Általában egy üzenetet (plaintext) bármiben el lehet rejteni. Amiben elrejtjük, az a hordozó (cover vagy covertext). Az eredmény pedig a stegotext. A szteganográfia előnye a kriptográfiával szemben, hogy az üzenet nem hívja fel magára a figyelmet, de a kettő együttes alkalmazása biztosítja általában, hogy az üzenet titkos maradjon.

Szteganográf technikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Modern[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az üzeneteket egy „zajos” kép- vagy hangfájl legkisebb helyiértékű bitjeibe rejtjük.
  • Az üzenetek elrejtése kódolt adatban. Dupla védelem, ahol a kódolt adaton belül van egy elrejtett rész. Ha hozzá is férnek a külső részhez, az elrejtett rész észrevétlen marad számukra. Fájlrendszerek titkosítására használják, a FreeOFTE és a TrueCrypt programok ezt a technikát alkalmazzák.
  • Chaffing and winnowing (megtréfál és kiszűr). Ez egy titkosítás nélküli „titkosítási” technika. A küld rengeteg üzenetet B-nek. Csak az egyik üzenet az eredeti, amely el van látva egy üzenet hitelesítő kóddal (MAC). Ez a chaff. Aki lehallgatja az adatcserét, nem tudja eldönteni, hogy melyik az eredeti. Végül B felhasználva a hitelesítő kódot, kiválasztja a megfelelő üzenetet. Ez a winnowing.
  • Láthatatlan tinta.
  • Null ciphers. Kódolatlan üzenetek (pl. egy ártalmatlannak tűnő időjárás-jelentés), amelyekben valami rendszer (pl. minden szó első betűjét kell összeolvasni stb.) alapján van elrejtve a lényeges információ.
  • Futtatható programokban való elrejtés. Az Intel x86 utasításkészletében vannak olyan egymástól különböző utasítások, amelyeknek hatása megegyező (redundancia). Így ezeket meg lehet változtatni anélkül, hogy a program működésében zavar keletkezne. A Hydan nevezetű program ezt a módszert alkalmazza.
  • JitterBug néven futó kicsi hardverek, amelyek a billentyűzet és a gép közé vannak csatlakoztatva. Késleltetéseket iktat be a billentyű lenyomása és billentyűkód számítógép felé történő küldése közé, általában a telnet és a távoli asztal programok futása alatt tevékenykedik.

Történelmi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történelem során is széles körben alkalmazták a szteganográfiát, különösen sokat mielőtt a kriptográfia kifejlődött volna.

  • A már említett két ókori görög történet.
  • A láthatatlan tinta.
  • Mikropont. A szöveget egy normál szövegben található pont nagyságára kicsinyítik. A második világháború során használták. Néha a pontot megjelölték egy bizonyos anyaggal, ami gyakran a lebukáshoz vezetett, mivel azon a ponton a papír másképp verte vissza a fényt.
  • A második világháború alatt az amerikai Velvalee Dickinson a japánoknak kémkedett. Egy antik babákkal foglalkozó boltot működtetett és az ártalmatlannak tűnő rendelések szövegében rejtette el a szövetséges hajók mozgásait jelentő üzeneteket. A történelembe Doll Woman néven vonult be a kémnő.
  • 1968-ban, a Pueblo-incidens során Észak-Korea foglyul ejtett egy kis méretű amerikai hadihajót, a USS Pueblot, amely egy hírközlésre használt jármű volt. A legénységet nem kötelezték a hajó elhagyására, de a rádiós kommunikációt figyelték. Ezért a tengerészek képi üzenetekbe rejtve ismertették a helyzetüket az amerikai kormánnyal.

Terminológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A digitális szteganográfiában a payload jelöli az elrejteni kívánt üzenetet és a carrier azt a hordozót, amibe elrejtjük. A kettő alkotja együtt a package, stego file vagy covert message nevű fájlokat, adatfolyamokat.

Ellenintézkedések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szteganográfiával titkosított üzenetek megfejtésével foglalkozó tudományág a szteganalízis. A legegyszerűbb módja az üzenetek felfedésének, ha a módosított fájlokat összehasonlítjuk az eredetivel.

Alkalmazási terület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyomtatók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nagyobb gyártók legújabb színes lézernyomtatói sárga pontokból álló kódot adnak minden oldalhoz. A pöttyökből álló mátrix kódolva tartalmazza a nyomtató sorozatszámát, valamint a nyomtatás dátumát és idejét is.

Egy példa a modern felhasználásra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A digitális adatok sok lehetőséget kínálnak arra, hogy elrejtsünk valamit valamiben. Ilyenek például a képfájlok is. Mivel nagy mennyiségű adatot hordoznak, ezért a legkisebb helyiértékű bit (least significant bit, LSB) megváltoztatása minimális torzulást eredményez a képen. Legalkalmasabb formátum talán a BMP, amely tömörítés nélkül tárolja a képeket. Ha megváltoztatjuk a pixelek színmintáit, a formátum használható marad, de „zaj” keletkezik, amelyet sok bit felhasználása esetén az emberi szem is érzékel.

Például egy true color, 1024×768 pixel felbontású BMP képünk „csupaszon” (se fejléc, se egyéb információ, se tömörítés). Minden képpont leírására 3 bájtot használunk (vörös, zöld és kék összetevőket (RGB) tartalmazzák). A kép mérete: 1024×768×3×8 = 18 Mbit = 2304 kB. Ha minden képpontból elvesszük a legalsó bitet, a kép nem változik érzékelhetően. A felhasználható adat mennyisége: 1024×768×3×1 = 2,25 Mbit = 288 kB. Ez az eredeti kép 12,5%-a.

A BMP egyik problémája, hogy nagy a mérete. Tömöríthetjük is, de a formátumra fontos ügyelni, mivel például a JPEG veszteséges formátum és tömörítéskor pont a legalsó bitek fognak elveszni. A GIF esetén pedig a pixelérték csak egy mutató a palettára, ahol majd kiderül a pont színe. Ajánlott a 24 bites színmélységet ismerő és adatveszteséget nem okozó formátumok használata (TIFF, PNG).

A hangfájlok esetén talán a PCM (impulzus-kódmodulációs rendszer) a legalkalmasabb, a változtatás nem teszi tönkre a fájlt, csak az emberi fül számára érzékelhető zaj keletkezik. Ilyen technikával készül az Audio CD is. Ezek már nagyobb kapacitást képesek biztosítani a képeknél. Ha az alsó 4 vagy 8(!) bitet használjuk, akkor a fájl 25% vagy 50%-a áll rendelkezésünkre, amely már több megabájtot is jelenthet.

Hátránya az LSB módszernek, hogy meglehetősen ismert, így már nem alkalmas biztonságos adatrejtésre. Mellesleg napjainkban már inkább a tömörített formátumok (pl. MP3) örvendenek népszerűségnek, de itt is van lehetőség az adat elrejtésére.

Bár szöveges állományokat nem használnak hordozónak, bizonyos módszerek (pl. a soronként beolvasott hordozóban az adat bizonyos számú bitjét bináris számként vesszük, majd decimális számmá alakítjuk és pont ennyi szóközt helyezünk az aktuális sor végére) lehetővé teszik kis mennyiségű adatok elrejtését.

Copyright watermarking[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elektronikus úton terjesztett anyagokat gyakran jelölik meg egyedi azonosítóval a szerzői jogok védelme miatt. Két fajtája létezik:

  • Fragile watermarking – „törékeny vízjel”: A legkisebb módosítások is megváltoztatják, így biztosítja a hamisítások korai felfedezését.
  • Robust watermarking – „strapabíró vízjel”: Túléli a legtöbb módosítást és változtatást és így bizonyítja a hordozó eredetét.

Állítólagos szerepe a terrorizmusban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első álhírek a USA Today napilapban jelentek meg 2001. február 5-én. Idézet az újságból: „Az Al-Káida tagjai kódolt üzenetek százait küldték el az eBay aukciós oldal digitális fényképein keresztül”. A cikk íróját később kirúgták, mivel gyakran írt kitalált történeteket.

A milánói Corriere del la Sera napilap szerint a Via Quaranta mecsetben elfogott Al-Kaida sejt gépén pornográf képeket találtak, amelyeket a tagok üzenetek elrejtésére használtak.

A The New York Times szerint a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást is a szteganográf technikák segítségével tervezték meg.

Az elfogott terroristák szabályzatai és „kézikönyvei” is gyakran tartalmaznak használati utasítást a szteganográfiát illetően.

Németországban 2011-ben sikerült elfogni egy pornóvideónak álcázott üzenetet. [1]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Steganography című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Virasztó Tamás: Titkosítás és adatrejtés (NetAcademia Kft., 2004) ISBN 963-214-253-5

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]