Szlányi Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szlányi Lajos
Szlányi Lajos 1898-50.jpg
Született 1869. augusztus 4.[1]
Pest
Elhunyt 1949. december 10. (80 évesen)[2]
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása festőművész
Iskolái Magyar Képzőművészeti Egyetem (1886–1893)
A Wikimédia Commons tartalmaz Szlányi Lajos témájú médiaállományokat.

Szlányi Lajos (Pest, 1869. augusztus 4.Budapest, 1949. december 10.) festő.

Életútja[szerkesztés]

Budapesten kezdte művészeti tanulmányait a Mintarajziskolában. Harmadfél évig Székely Bertalannak és Greguss Jánosnak volt a növendéke. Lotz Károlytól három évig tanult. 1892-ben a karlsruhei akadémiára ment, Bockelmann és Baisch Hermann professzorok tanítványa lett. Előbbi a figurális festés tanára volt, utóbbi pedig az állatfestői iskolát végezte. Náluk is, tőlük is, csak úgy, mint Székely Bertalantól és Lotztól a rajzolás megbecsülését tanulta. Szlányi pedig jó ideig azután, hogy az iskolából kikerült, s hogy az iskolaiságból is kiszabadult, s a dekorációs tájképfestészettel kacérkodott, a két irány között ingadozott. Hol az abszolút szín, hol a szent forma híve volt, de ingadozásához az erőt és a kedvet a rajzában való bizakodása adott neki. Németországból hazajött és tájképfestő lett. A vizek vonzották. A vízszín csillogásában a mozgás elemét látta. Kezdetben a tájképeiben dominálón érvényesítette figurális és állatfestői tanulmányait. A Balaton, a Velencei-tó, a Csallóköz tájékai közül válogatta ki motívumait, s eleintén a természet nagy pátoszát szólaltatta meg e képekben.

1900-ban Párizsba és onnan Olaszországba ment. Ez a párizsi út vitte festészetének második állomására. Oda, ahol sokféle szándék és sokféle új hatás fogalmaztatta meg vele képeit, ahol a dekoráció érzelgésbe olvadt, s az érzelgés a csakis festőiségre való gondolattal ütközött össze. Néhány képe ettől az összetűzéstől izgalmasan zavaros, s ezzel sajátságosán érdekes lett. De vannak e korszakának képei között olyanok is, amelyekben a dekoráció uralkodik, mégpedig olyannyira, hogy azok a képek egyenesen stilizáltak és olyanok is, amelyekben a hangulat dominál, mégpedig annyira, hogy egyenesen az irodalmi hatásukkal hatnak. Ezek azok a képei, amelyek költői voltuk révén lettek népszerűvé.

Tanulmányúton járt Németországban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában és Belgiumban, 1896 körül Nagybányán is megfordult.

1902-ben Szolnokra került, s ekkor a szolnoki művésztelepnek lett a tagja, ahol a nyaranta odalátogató főiskolásokat tanította tájképfestészetre. Mihalik Dániellel és Olgyay Ferenccel együtt alkották a szolnoki tájképfestő triászt. Az Alföldön szerezte meg— az angol tájfestés megértésének tehetségét. Itt alkotta meg naturalista stílusú, de finom festőiséggel ábrázolt alföldi tájait (Tiszavidéki táj; Zagyvapart Szolnokon; Napfény a fenyvesben; Misefai házak; Falu télen; Margit-híd). Háromszor is kint járt Angliában. Megértette az angol képeket az angol tájékban, az angol levegőben, az angliai világosságban, s a megértett képek nyomán magukat festőiket. Az ő készségük titkát: a magátólértetődést a látásban és ábrázolásban.

Később a felvidéki városok szolgáltattak számára festői témát. 1893-tól állította ki műveit a Műcsarnokban, ahol 1908-ban gyűjteményes kiállítása is volt. Számos festménye megtalálható a Magyar Nemzeti Galériában.

Szlányi Lajost idehaza is elismerték, kint is megbecsülték. Itthon a közönség is, a művészet adminisztrációja is, amely a gr. Andrássy Dénes-féle nagy ösztöndíjat juttatta neki. 1898-ban Esterházy-díjat, 1899-ben kis aranyérmet, 1916-ban Rökk-díjat nyert.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. RKDartists. (Hozzáférés: 2018. szeptember 5.)
  2. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC14240/15173.htm, Szlányi Lajos, 2017. október 9.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]