Szerkesztővita:Wg1017

Köszöntünk a magyar Wikipédiában, Wg1017! Ha még nem tetted, érdemes elolvasnod az irányelveket és a gyakran felmerülő kérdéseket. A szerkesztést a Homokozóban gyakorolhatod. Ha bármi kérdésed lenne, amire nem találsz választ a Segítség! lapokon, akkor a portán vagy a kocsmafalon érdeklődhetsz. Kérjük, különösen ügyelj a felküldött szövegek és képek jogtisztaságára! Ha van kedved, írhatsz magadról pár szót a felhasználói lapodon (pl. érdeklődési körödről, nyelvtudásodról). A személyes vitalapokat üzenőfalként használjuk, ez az üdvözlet is példa rá. A vitalapokon így írhatod alá hozzászólásaidat: ~~~~. Jó szerkesztést és tartalmas szórakozást! - nagytibi üzen, ? 2006. június 24., 16:59 (CEST)

Az általad felküldött kép felküldésekor a felhívás ellenére nem adtál meg forrást és/vagy felhasználási feltételeket (licencet). Az ilyen képeket bizonytalan jogi státusuk miatt alapelveink értelmében rövid határidőn belül töröljük. Amennyiben a kép jogszerűen használható a Wikipédiában, kérlek, pótold a forrás és a licenc megadását. Javasoljuk továbbá, hogy a hasonló problémák megelőzése érdekében olvasd el a felküldési segédletet. Felhívjuk figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt, rendszeres felküldése a szerkesztési jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Köszönjük. A képfeltöltéseidet itt találod listázva, kérlek, nézd át az összes általad feltöltött képet!

NCurse _üzenet 2006. június 26., 09:48 (CEST)

Képek

Szia! Az Oroszlány cikkben kicsit megnagyobbítottam a képeket, Te meg visszakicsinyítetted. Ez persze nem baj, de megtudhatom mi az oka? Szerintem a 150 px-es képek jobban mutatnak és a másik, hogy nem muszáj kinagyítani, mert úgy is láthatóak. A 90 px-es képeket azonban teljes méretükben kell megnézni, hogy lássuk mit ábrázolnak. Remélem nem haragszol amiért megírtam a véleményemet. Filoma 2006. június 28., 17:45 (CEST)

válasz

Szia, természetesen nem haragszom, h elmondtad a véleményed. Azért tettem akkorába a képeket, mert úgy találtam jónak, és úgy illeszkedik hozzá a szöveghez a legjobban.150-es képekkel kissé ormótlan volt a dolog...

Mail

E-mailedet megkaptam. Megfejtésén dolgozom. OsvátA. 2006. július 14., 11:10 (CEST)

válasz OsvátA-nak

Nem tom mitől lett ilyen érdekes, innen küldtem a wikipediából, lehet attól. Anyit írtam csak, hogy ne ugassál bele a munkámba, főleg akkor aqmikor éppen dolgozok rajta. Az nagyon ok, ha vki kijavítja a helyesírási hibákat vagy pontosít, de köszi- ha már egyszer én kezdtem el szerkeszteni, legyen olyan, amilyennek szeretném...hi wg1017 Légy szíves, olvasd el a kerüld a személyes támadásokat irányelvet! A tartalmat véleményezd, ne a szerkesztőket. A személyes támadások megnehezítik a konstruktív vitát, gyengítik a közösség összetartását és elriasztják a felhasználókat. Légy szíves, őrizd meg a hidegvéred szerkesztés közben. Köszönöm, OsvátA.

Kit36 vagyok

Találtam Neked Majkra vonatkozó anyagot a Britannica Hungaricában. Itt küldöm, amihasznosítható belőle, azt használd. Vigyázz, az anyag szerzői jogvédelmére, ezért metsd ki a wikiből, sját gépre !

• fogok küldeni fotókat, főleg belsőket, s majd meg fogod találni az User: Kit 36 galériájában. Nekem az átküldésben Lily15 fog segíteni.

Szia, minden jót.

• Majk
• (Britannica Hungarca 2005/DVD ver. )

Közép-Európa és egyben Magyarország utolsóként megmaradt, barokk korból származó szerzetesi remetesége. A műemlék-épületegyüttes Komárom–Esztergom megye egyik természetvédelmi területén, az Oroszlány külterületén fekvő Majkpusztán áll, Oroszlány Ófalu városrészétől északkeletre, a Vértes hegység északnyugati nyúlványán, 150 hektáros parkerdő középpontjában.

Majk első írott említése 1235-ből való, az oklevélben Moye alakban szereplő premontrei prépostság akkoriban a pécsváradi bencés apátság fiókegyházaként működött. A török hódoltság alatt az elhagyott épületegyüttes romba dőlt. A XVII. században a majkpusztai birtok többször is gazdát cserélt, míg 1727-ben Esterházy József, Komárom vármegye főispánja, későbbi országbíró vette meg. Az 1714–15. évi országgyűlés hozzájárult, hogy a kamalduli szerzetesrend megépítse 4. rendházát Magyarországon, Esterházy József pedig felajánlotta majkpusztai birtokát, és más módon is támogatta az építkezést. A Nepomuki Szent Jánosnak ajánlott remeteség épületegyüttesének terveit Franz Anton Pilgram osztrák barokk építész készítette el, de terveit takarékossági meggondolásból egyszerűsített formában valósították meg, és a majki, valamint a környékbeli romok köveit is felhasználták. Az 1733-ban megkezdett munkálatok során először a Szűz Mária Szíve-kápolna, majd a három sorba rendezett 17 remetelak készült el (a némasági fogadalmat tévő kamalduli szerzetesek külön-külön házikókban laktak). A házikókat magas fal választotta el egymástól, és mindegyikhez kis kert is tartozott. Ezután készült el a barokk stílusú kolostorépület és végül a templom, amelyet Fellner Jakab fejezett be 1770-ben.

Az alapítólevél keltezésétől számítva még ötven év sem telt el, amikor II. József 1782. január 26-án kiadott rendelete feloszlatott minden elmélkedő, azaz nem gyógyító és nem tanító szerzetesrendet. Az elhagyott remeteség értékesebb ingóságait lefoglalták, elárverezték vagy széthordták, és a birtok sokáig nem talált gazdára. A XIX. század elején újra az Esterházy-család tulajdonába került, és egy ideig posztógyár működött a falak között, majd vadászkastéllyá alakították át. A II. világháború végén tűz ütött ki a kastélyban, elpusztítva az Esterházyak értékes családi levéltárát és könyvtárát. A felújítást 1982 és 1986 között végezték el. A kamalduli remeteség ma a megye leglátogatottabb idegenforgalmi látványossága, s számos kulturális programot is rendeznek itt.

……………………………………………………..

• kamalduli rend
• (Britannica Hungarca 2005/DVD ver. )

eredeti, latin nevén CONGREGATIO CAMALDULENSIS, más néven FEHÉR BENCÉS vagy ROMUALDINUS, szerzetesrend, a bencés rend önálló ága, melyet Szent Romuald apát (950–1027) alapított 1012 körül, a XI–XII. század nagy monasztikus reformmozgalmai idején, az itáliai Arezzo melletti Camaldoliban. A rend a magányos remeteéletmódot ötvözte a szerzetesek szigorú közösségi életével. A kolostor és a remeteség zárt egységet alkot: a jelöltek és a kezdők a kolostorban élnek, azok pedig, akiket az apát kellően tapasztaltnak és érettnek tart, a remeteségbe költöznek. A szerzetesek életét Szent Benedek regulája és a kamalduli statutumok szabályozzák. A rendtagok az év legnagyobb részében böjtölnek, bort és húst soha nem fogyasztanak, a zsolozsma bizonyos imaóráit közösen mondják, majd visszavonulnak, és a nap többi részét magányban töltik. Az imádság mellett a nap nagy részében fizikai munkát végeznek.

Magyarországon a XVII–XVIII. században telepedtek meg, és négy kolostoruk volt: a lándséri várnál, a Lehnic melletti völgyben, Nyitrától keletre, a Zoborhegy oldalán, valamint a legismertebb alapítás, a majki remeteség (a mai Majkpusztán), ahol 1733-tól 1783-ig éltek kamalduli szerzetesek. II. József mind a négy közösséget eltörölte, bár nemcsak a földművelés, hanem a tudomány és a művészetek terén is nagy érdemeik voltak. A nép nálunk – jellegzetes ruhájukról – „fehér bencések”-nek hívta a kamalduliakat.

A rend életében nem mindig sikerült fenntartani az eredeti, ideális egységet a monasztikus és a remete életforma között. Mindkét életvitelre alapítottak különálló rendi ágakat. A két ágat 1935-ben egyesítették újra. 1523-ban egy reformközösség is alakult a renden belül, Monte Coronán. Ez a kongregáció – jóval kisebb létszámban – szintén fennmaradt.

A kamalduli rendnek ma nyolc kolostora van, mintegy 120 szerzetessel. A rend tagja volt XVI. Gergely pápa is (ur. 1831–46).(C) Encyclopaedia Britannica Inc. 2005

• bencés
• (Britannica Hungarca 2005/DVD ver. )

a SZENT BENEDEK-REND, azaz a Szent Benedek (szül. 480 k. – megh. 547 k.) szabályzatát követő szerzetesek és világi testvérek egységes kongregációjának tagja. A bencések a kora középkori századok itáliai és galliai hagyományos szerzetességének utódai. A bencések nem tekinthetők a szó szoros értelmében egyetlen vallásos rendnek, hiszen minden kolostor autonóm.

Szent Benedek kb. 535 és 540 között írta meg szabályzatát, az ún. Regulát, saját montecassinói apátsága számára; a szabályzat lassan elterjedt Itáliában és Galliában, és a kolostorok igazgatásának, szellemi és anyagi jólétének minden részletére kiterjedő szabálykönyvként szolgált; gondosan, kerek egészként egybefogta a napi imádságot, a fizikai munkát és a tanulást. A VII. századtól ugyanezt a szabályzatot követte a rend női ága, amelynek Szent Benedek nővére, Skolasztika volt alapító védőszentje.

Nagy Károly idejére, a IX. sz. elején Szent Benedek Regulája Észak- és Nyugat-Európában kiszorított szinte minden más szabályzatot. A Benedek halálát követő öt évszázadban a kolostorok nagysága és vagyona megsokszorozódott. A tanulás és a művelődés letéteményeseiként Nyugat-Európában a bencések voltak a legkiemelkedőbb nevelők. A leghíresebb bencés kolostorok közül a burgundiai clunyi apátságot, a kolostori szabályzat reformjának központját, Aquitaniai Vilmos alapította 910-ben. A clunyi reform széles körben elterjedt, és Nyugat-Európában kiépült azoknak a kolostoroknak a hálózata, amelyek követték a szigorú clunyi szokásokat, és közvetlenül Cluny fennhatósága alá tartoztak.

A bencések nagy korszaka a XII. sz. közepe körül véget ért, és a bencés, szerzetesrendet a következő három évszázadban a hanyatlás jellemezte. A XV. században egy új bencés intézmény emelkedett fel: a kongregáció. 1424-ben a padovai Santa Giustina kongregációjában megvalósított reformok új életet leheltek a bencés szerzetességbe. A rendfőnököket három évre választották; a szerzetesek nem egy rendháznak, hanem a kongregációnak tettek fogadalmat; az irányító hatalom az évi általános káptalani, vagyis a törvényhozó gyűlés hatáskörébe összpontosult. A radikális reform egy évszázadon belül elterjedt Itália valamennyi bencés kolostorában, és mint a cassinói kongregáció vált ismertté. Hasonló reformok indultak be Európa-szerte, a XVI. századi protestáns reformáció azonban gyakorlatilag elsodorta őket. 1525 és 1560 között a szerzetes- és apácakolostorok majdnem egész Észak-Európából eltűntek, és csaknem egy évszázadon át küszködtek a fennmaradásért Franciaországban és Közép-Európában. A XVII. században éledt újjá a bencés rend Franciországban és Németországban. Ekkor alapították a francia bencések maurinusok (lásd ott) kongregációját, valamint a nők számára Párizsban 1653-ban az Örök Imádatot és 1617-ben a Miasszonyunk a Kálváriánt. A XVIII. században újabb hanyatlás, a XIX. sz. közepétől pedig újabb felvirágzás következett a bencés szerzetesek és apácák kolostoraiban. Új alapítású kolostorok jöttek létre Európában (köztük a solesmes-i Franciaországban, amely különösen súlyt helyezett az ünnepélyes szertartásokra), a szerzetesek és az apácák visszatértek Angliába, Észak- és Dél-Amerikában kongregációkat alapítottak, és világszerte tért hódítottak a bencés kolostorok. Az újjáéledés láttán XIII. Leó pápa egységet kívánt létrehozni a hagyományosan független bencések között. 1893-ban megszervezte a főapátsági hivatalt az autonóm kongregációk szövetségének vezetésére; bár a függetlenségüket védő bencések a hivatalt nem fogadták szívesen, befolyása fokozatosan nőtt. A bencések a szemlélődő élet és a közös liturgikus imádságok mellett változatos tevékenységet folytatnak, szerepet vállalnak az oktatásban, a tudományok művelésében, az egyházközségi és térítő munkában. A magyarországi vonatkozásokat lásd pannonhalmi apátság .

• Benedek

NURSIAI, SZENT (Nursia mai neve Norcia, Olaszország – szül. 480 k. Nursia, Langobárd Királyság – megh. 547 k.; ünnepnapja: júl. 11., korábban márc. 21.), a montecassinói Benedek-rendi kolostor és egyáltalán a nyugati szerzetesség megalapítója; az általa megfogalmazott Regula egész Európában a szerzetesi életvitel alapszabályává vált. Tekintettel arra az evangelizáló és civilizáció-terjesztő munkára, amelyet a bencés regula szerint élő és dolgozó szerzetesek végeztek Európa sok országában, 1964-ben VI. Pál pápa Szent Benedeket egész Európa védőszentjévé nyilvánította.

Élete. Szent Benedek életéről az egyetlen hitelesnek és tényszerűnek elismert forrásmunka I. (Nagy Szent) Gergely pápa 593-ban írt Dialogi de vita et miraculis patrum Italicorum (Párbeszédek az itáliai egyházatyák életéről és csodáiról) c. művének második könyve; Gergely pápa azt mondja, hogy információit Benedek négy tanítványától kapta. Ez a mű tele van ugyan csodatételekkel, ám Benedek életét úgy írja le, hogy az történetileg hitelesnek fogadható el. Évszámokat viszont nem közöl. Benedek jó családból származott, s szülei római iskolákba küldték. Élete azokra az évtizedekre esett, amikor a birodalmi fővárosként lehanyatlott Róma a középkori pápaság székhelye lett. Benedek ifjúkorában a (Nagy) Theodorik uralma alatt álló Róma még megőrizte a régi közigazgatási és kormányzati rendszer elcsökevényesedett maradványait, volt még szenátusa és voltak konzuljai is. 546-ban a várost feldúlta, lakóit elűzte Totila gót vezér, s amikor I. Justinianus császár Itália visszahódítására és megtartására irányuló kísérlete kudarcot vallott, az így létrejött közigazgatási vákuumot a pápaság töltötte be, és nemsokára már szuverén hatalmat gyakorolt a Keletrómai Birodalomtól gyakorlatilag független, kis itáliai domínium fölött.

Benedek ilyenképpen a keleti szerzetesség és a felvirradó új kor közötti kapcsolatot jelentette. Róma feslettségén megütközve, még mint fiatalember elvonult Enfidébe (ma Affile), majd a Rómától kb. 60 km-re keletre, az Abruzzi-dombvidéken akkor még létező tó melletti sziklabarlangok egyikébe. Három esztendőt élt itt magányosan; élelemmel és szerzetesi ruházattal Romanus, a szép számú közeli kolostorok egyikének szerzetese látta el őt.

Amikor elterjedt szentéletűségének a híre, rávették, hogy legyen e kolostorok egyikének apátja. Újító buzgalma azonban komoly ellenállásba ütközött, sőt megpróbálták megmérgezni is. Ezért visszatért a barlangjába; de megint rengeteg tanítvány gyűlt köréje, s ezért megalapított 12 kolostort, mindegyiket 12 szerzetessel, önmagát pedig mindegyikük felügyelőjévé tette meg. Római patríciusok és szenátorok küldték hozzá szerzetesnek a fiaikat, s ezekből a novíciusokból került ki két legismertebb tanítványa, Maurus és Placidus. Később felzaklatták őt egy közelben lakó pap intrikái, ezért elhagyta a vidéket, de a 12 kolostor továbbra is létezett.

Néhány tanítványával délre vonult, és Róma és Nápoly között félúton, a Cassino fölött lépcsőzetesen emelkedő hegyen telepedett meg. A környék nagyrészt még pogány volt, de ő prédikációival megtérítette az embereket. Nővére, Skolasztika, aki egy apácazárda vezetőjeként szintén a közelben élt, nem sokkal fivére előtt halt meg. Benedek életében az egyetlen biztos dátum Totila gót király 542-ben megejtett látogatása. Benedek ünnepnapját a szerzetesek március 21-én, halálának hagyomány szerinti napján tartják meg; az európai római katolikus egyház pedig júl. 11-re teszi ezt az ünnepet.

Benedek jelleme, ahogy Gergely pápa is rámutat, az általa írt Regulából tárul föl előttünk, mely azt a benyomást kelti, hogy itt egy szentéletűségében bölcs és érett, ellentmondást nem tűrő, de atyai, határozott, és szeretetteljes emberről van szó. Ő az a lelki vezető, aki alkalmas mások irányítására és vezetésére, és ehhez hozzá is szokott, s aki lelki békéjét Krisztus elfogadásában találta meg.

Szent Benedek regulája. Gergely pápa egyetlenegyszer tesz említést erről a reguláról, s azt írja róla, hogy világos nyelvezetű és rendkívül körültekintő. Benedek remeteként kezdte a szerzetességet, de belátta a magányos életvezetés nehézségeit és lelki-szellemi veszélyeit, bár ezt az életmódot továbbra is a szerzetesi élet csúcspontjának tekintette az emelkedett és sokat próbált lelkek számára. Benedek regulája a teljes egészében a közösségben leélt élettel foglalkozik, s a szerzetesi életvezetés gyakorlati befolyásolásában a legfontosabb előírás az általa bevezetett egyesztendős próbaidő volt, amelyet a Szabályzatnak való ünnepélyes engedelmességi fogadalom követett; ezt a Szabályzatot annak a kolostornak az apátja közvetítette, amelyet életre szóló lakhelyéül esküvel fogadott a szerzetes.

Ami a szervezeti kérdéseket illeti, Benedek legfőbb érdeme az, hogy tömör és teljes szabályzatot készített a kolostorok irányításához, lelki és anyagi életének megszervezéséhez. E szabályzat szerint az apátot életre szólóan választják a saját szerzetesei, övé a legfőbb hatalom, és normális körülmények között senkinek nem tartozik beszámolóval. Meg kell hallgatnia az elöljárók vagy az egész testület tanácsait, de nem köteles azok szerint cselekedni. Az apát csak Isten törvényéhez és a regulához köteles igazodni, de újra és újra emlékeztetik arra, hogy Isten ítélőszéke előtt felelnie kell majd szerzetestársaiért és saját magáért is. Ő jelöli ki saját tényleges házfőnökét, celláriusát (gazdasági intézőjét), novíciusvezetőjét, vendéggazdáját és a többieket, ellenőrzi az egyes tagok tevékenységét és a közösségi élet vezetését. A személyes tulajdon, még a legapróbb dolgokkal kapcsolatban is, tilos. A napi teendőket és a kánoni órákat pontos előírások szabályozzák. A novíciusok, a vendégek, a betegek, a lektorok, a szakácsok, a ministránsok és a kapusok mind megtalálhatják e szabályzatban a rájuk vonatkozó előírásokat, és részletesen van kifejtve az egyes vétségekért járó büntetés is.

E regula, figyelemre méltó alapossága és átfogó jellege mellett, azzal is kitűnik a középkor összes kolostori és vallási szabályzata közül, hogy bőségesen ad lelki és általános emberi jótanácsot. Benedeknek az apát és a cellárius számára adott tanácsai, valamint az alázatosságra, a hallgatásra és engedelmességre vonatkozó instrukciói az egyház spirituális kincseinek olyan elemeivé váltak, amelyekből nemcsak a szerzetesi testületek, hanem a különféle intézmények törvényalkotói is sokat meríthettek.

Szent Benedek a mértékletességből is példát mutatott. Szerzeteseinek megengedte, hogy az éghajlatnak megfelelő öltözetet viseljenek, hogy rendesen táplálkozzanak (a római egyház által előírtakon kívül más böjtöt nem kellett tartaniuk), és alhattak is eleget (napi 7,5–8 órát). A munkanapot három, kb. egyforma részre osztotta: 5-6 óra jutott a liturgikus és egyéb imádságokra, 5 óra a kétkezi, vagyis a házi, kézműves, kerti vagy szántóföldi munkára, és 4 óra a Szentírás és más vallási művek olvasására. A Szent Benedek-i örökségnek fontos eleme az imádságnak, a munkának és a tanulásnak ez az egyensúlya is.

Az egész mű arra irányult, hogy függetlenné és önellátóvá tegye a kolostort; a szellemi, az irodalmi és a művészi tevékenységformákról nem esik szó, de a tanítandó fiúk jelenléte és a kolostor számára állandóan szükséges szertartáskönyvek, bibliák és egyházatyai iratok készítése nyilvánvalóan arra utal, hogy sok időt fordítottak a tanításra és a kéziratok másolására.

Benedek igen körültekintő is volt, ez abból tűnik ki, hogy különféle bánásmódot engedélyezett az életkornak, a képességeknek és a lelki beállítottságnak megfelelően; ezenkívül meglepően humánusnak is nevezhetjük, ugyanis nyíltan megengedte az emberi gyöngeséget és tévedést, együttérzéssel viseltetett a gyönge egészségűek iránt, és természetes módon ötvözte a lelki és tisztán gyakorlati tanácsokat. Idővel aztán akadtak, akik kényelmük és élvezeteik védelmében visszaéltek ezzel a benedeki engedékenységgel, de aki elolvassa a Regulát, annak számára egyértelmű, hogy itt pontosan és maradéktalanul a szegénység, a szüzesség és az engedelmesség parancsolatáról van szó.

A Regulát 1938-ig Szent Benedek személyes művének és teljesítményének tartották, bár azt mindig elismerték, hogy a rendalapító szabadon merített a Sivatagi Atyáktól, hippói Szent Ágostontól és mindenekelőtt Johannes Cassianustól. 1938-ban azonban fölvetődött, hogy az egyik anonim dokumentum, a Regula magistri (A mester szabályzata) – melyről korábban azt tartották, hogy a Regula egy részének plagizálása – valójában Szent Benedek egyik forrásmunkája volt, s ez élénk vitát váltott ki. S bár teljes egyetértés e kérdésben azóta sincs, a szakértők többsége úgy véli, hogy A mester szabályzatát állították össze korábban. Ha pedig ez igaz, akkor Benedek Regulájának kb. egyharmada (ha a formális liturgikus fejezeteket nem számítjuk ide) a Mestertől van átvéve. S ebbe a részbe tartoznak a prológus, valamint az alázatosságról, az engedelmességről és az apátról szóló fejezetek, amelyek a Regula legismertebb és leginkább csodált szakaszai mind a mai napig.

Akár így van, akár nem, a Regula, mely tökéletességével egész Európát meghódította, semmiképpen sem azonos a hosszú, terjengős és sajátos egyéni nézetekkel megtűzdelt A mester szabályzatával. Ez igenis Szent Benedek Regulája, mely több különböző forrásból merített, s amely másfél ezer éve érvényes irányelvekkel szolgál mind gyakorlati, mind pedig lelki vonatkozásban a szerzetesi életmód számára.

• BIBLIOGRÁFIA. Élete és szelleme. O. J. Zimmermann és B. R. Avery: Life and Miracles of St.Benedict (1949), Nagy Szent Gergely pápa Párbeszédek... c. műve II. könyvének angol fordítása; E. C. Butler: Benedictine Monachism (2. kiadás; új kiadás 1962) c. munkája a legjobb ismertető Szent Benedek Regulájáról és szelleméről.

• Regula. Latin-angol kiadások: O.Hunter-Blair: The Rule of Our Most Holy Father St. Benedict (4. kiadás, 1934); J. McCann: The Rule of St. Benedict, in Latin and English (1952). A szerzőséggel kapcsolatos vitáról lásd A. de Vogne: La Règle du Maître, 3 kötet (latin szöveg, francia fordítás, kiváló bevezetés és jegyzetek, 1964-65). Rövidebb munka D. Knowles tanulmánya, a Great Historical Enterprises (1963). A Regula latin szövegének standard kritikai (és sokat kritizált) kiadása R. Hanslik: Regula (1960).

• Magyarul: Regula (Pannonhalma, 1992); Szent Benedek emlékkönyv (Pannonhalma, 1948).
• Monográfiák: Móser Zoltán: Vannak utak (Pannonhalma, 1988);
• Népek nagy vezetője (SzIT., 1981); Szent Imrei Márton: Szent Benedek élete és hatása (Komárom, 1880).

Kit36