Szerkesztővita:Dodi123/A Fidesz gazdaságpolitikája

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Rlevente 8 évvel ezelőtt a(z) Jogsértő témában

Semlegesség[szerkesztés]

Tekintettel arra, hogy sem az indoklásban, sem itt a vitalapon nem volt indoklás a "nem semleges" sablonhoz, ezért azt eltávolítottam. Egyébként a jegyzetekben megadott hivatkozásokból látható, hogy szerepel benne kormánypárti, ellenzéki bal- és jobboldali sajtó egyaránt. A szövegben is szerepel a kormány álláspontja is. Ha ezek ellenére valaki úgy ítéli meg, hogy nem semleges a cikk, akkor a „Szerkessz bátran!” elv alapján szerkessze bele, ezzel is gazdagítva a wikipédia tartalmát. – Dodi123 vita 2016. február 10., 16:23 (CET)Válasz

A szócikkben sokszorosan sérül a semleges nézőpont elve:

  • Rögtön egy véleménnyel indul.
  • Nem semleges, egyoldalú, manipulatív kifejezéseket használ: testreszabott törvények, sarc, lefölözés, klientúra, stb.
  • Nem enciklopédikus kifejezéseket használ: láthatunk, „Ennek módja most éppen”, mérhetetlenül kínos, gyorstalpaló, stb.
  • Egyoldalú, nincs kifejtve a másik oldal álláspontja. A legjobban mutatja az egyoldalúságot a "Mit mond a kormány, és mi az igazság?" szakaszcím.
  • A források is aránytalanok, túlsúlyban vannak az egyik oldal képviselői.

--Rlevente üzenet 2016. február 10., 16:30 (CET)Válasz

Véleményem szerint a szócikk kizárólag tényeket ír le, amelyek a hivatkozásokként megadott forrásokon alapulnak. A kifogásolt megfogalmazások az eredeti forrásokból vett kifejezéseket tartalmazzák. Örömmel veszem, ha a „másik oldal” véleménye is belekerül, ha az ugyanúgy tényeken, médiában megjelent forrásokra épülő állításokon alapul, mint amilyenek most szerepelnek benne. Lehet, hogy – politikai beállítottságtól függően – van, akit bántanak a tények, ha a szócikkben közöltek közül valamelyiknek a cáfolata is megjelent, akkor az beleillik a szócikkbe. Úgy lesz teljes. – Dodi123 vita 2016. február 10., 16:58 (CET)Válasz

Általában nem foglalkozom napi politikával, sem itt sem az életben, de ez a szakasznév, hogy Mit mond a kormány, és mi az igazság? egyáltalán nem enciklopédiába való fordulat. Eleve egy kérdés. Aztán meg mi az, hogy mi az igazság? A Wikipédia egy enciklopédia, tényeket közöl és nem igazságkiderítési feladatokat kell ellásson. Ráadásul az igazság egy szubjektív dolog (három élű kard), amit nem egy enciklopédiának kell közölnie. Szerintem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. február 10., 17:08 (CET)Válasz

A szükséges átfogalmazásokkal kapcsolatos jogos észrevételeket elfogadom, és a módosításokat az "építés ideje" alatt elvégzem. – Dodi123 vita 2016. február 10., 17:57 (CET)Válasz

Kedves Dodi, minden tiszteletem mellett: ez egy nagy filippika a Fidesz-kormány gazdaságpolitikája ellen. Ez nem egy enciklopédia-szócikk. És az nem válasz a kifogásra, hogy mások építsék bele a maguk szempontjait. Ezt, ahogy most van, te hoztad létre, jelenleg a te felelősséged. – Pagony foxhole 2016. február 10., 19:04 (CET)Válasz

Jogsértő[szerkesztés]

A cikk több szakasza szó szerinti másolat különböző honlapokról. Igazából a {{jogsértő}} sablont kellene rátenni és kitörölni az egészet a WP:C értelmében. --Rlevente üzenet 2016. február 10., 16:45 (CET)Válasz

Nem szeretném, hogy politikai elfogultságból elkövetett cikktörléssel vádoljanak, ezért nem jártam el azonnal a WP:C szerint, de kérem, hogy holnapig szűnjön meg a jogsértő állapot, mert a Wikipédiában csak olyan szövegek szerepelhetnek, melyek szerzője hozzájárult a CC-BY-SA-3.0 alatti publikáláshoz. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az olyan szerkesztők, akik sorozatosan problémás anyagokat visznek be a szócikkekbe, figyelmeztetés után – a projekt érdekében – blokkolhatók.– Rlevente üzenet 2016. február 10., 18:54 (CET)Válasz

Egyrészt nem értem, kinek szól a sorozatos figyelmeztetés, engem elég volt egyszer figyelmeztetni, (több figyelmeztetésről nem tudok) és rátettem az Építés alatt sablont, amíg a szövegeket átfogalmazom, ahol azok szószerint átvett idézetek. Másrészt nem világos, mitől problémás egy szócikk, amely eddig hiányossága volt a magyar wikipédiának. Harmadrészt nem értem, hogy egy építés alatt álló cikket, annak végleges elkészülte előtt miért kellene eltávolítani? Minden javító szándékú javaslatot köszönettel veszek, és annak megfelelően átdolgozom a szócikket, de a mondvacsinált indokkal történő törléseket és a politikai okokból történő fenyegetéseket visszautasítom. – Dodi123 vita 2016. február 10., 20:15 (CET)Válasz

Építés alatt sem maradhat jogsértő tartalom a Wikipédiában. – Rlevente üzenet 2016. február 10., 20:33 (CET)Válasz

A cikk címe és témája[szerkesztés]

A cikk témája a trafiktörvény és a földtörvény. Jobb lenne ezeket külön cikkbe áttenni és ott részletezni (a fentiek figyelembevételével). A gazdaságpolitika ennél sokkal több. --Rlevente üzenet 2016. február 10., 16:52 (CET)Válasz

A bevezetőben felsorolt további elemek is kifejtésre kerülnek, ezért rá is teszem az „Építés alatt” sablont. Lehet, hogy igazad van, hogy az összes kifejtése utána szócikk nagyon hosszú lesz, ezért jobb külön szócikkekbe tenni őket, ezen még elgondolkodom. – Dodi123 vita 2016. február 10., 17:00 (CET)Válasz

Az "építés" ideje alatt is lehetőséget biztosítok bárkinek arra, hogy építő jellegű javításait, a semlegesség érdekében a „másik” oldal véleményét beszerkessze a cikkbe. – Dodi123 vita 2016. február 10., 17:03 (CET)Válasz