Szerkesztő:Raczrobert/Szent Mihály templom (München)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A jezsuita Szent Mihály templom

A templomot V. Vilmos herceg alapította a mellette levő jezsuita kollégium mellett. Az alapkőletétel 1583-ban volt. A torony leomlása után (1950), amikor a kórusterem is megrongálódott, a herceg a holland Friedrich Sustrist bízta meg a templom felépítésével. Sustris már akkor is dolgozott Wendel Dietrich oldalán, amikor Wolfgang Müller volt az építkezés vezetője. 1597-ben ünnepélyesen fölszentelték az templomot. A II. világháborúban komoly károkat szenvedett. 1946/47-ben állították helyre.

Az impozáns homlokzatot 1972-ben renoválták. A két főkapu között álló Mihály arkangyal bronzszobra, amint lándzsájával győzedelmeskedik a sárkány képében megjelenő gonoszon. Az alak Hubert Gerhard, az öntés Marin Frey munkája (1592). Az emeletek és az orom többi kis fülkéjében az alapító V. Vilmos és wittelsbachi őseik láthatóak. A legfelső fülkében Krisztus, a Megváltó szobra áll. A belső terem annak idején építészeti szenzáció volt. Mind az idáig csak a gótika magasba szökő, pilléreken nyugvó boltíves hajóit ismerték, most már egy 20 méter széles, dongaboltozattal fedett hatalmas reneszánsz terem kápráztatta el a hívőket. Csak a római Szent Péter-bazilika dicsekedhetett még hasonló méretekkel.

A boltozatot díszítő kazettás stukkó (Hubert Gerhard) a háborúban elpusztult, de 1981-ben helyreállították. A főoltárt 1586 és 1589 között alkotta Wendel Dietrich. Az oltárkép Christoph Schwarz munkája.

A négy dombormű Hubert Gerhardtól származik (1595) körül. Figyelemre méltó a baloldali kereszthajóban Bartel Thorvaldsen (1830-ban készült) munkája Eugen von Leuchtenberg herceg síremléke. A jobb oldali kereszthajóban Giovanni Candid alkotása a Szent Orsolya mártíromsága és Gyümölcsoltó Boldogasszony a kereszthajó melletti oldalkápolnában van. A kórus alatti sírkápolnában nyugszik többek közt V. Vilmos herceg, I. Miksa választófejedelem és II. Lajos bajor király.

Forrás[szerkesztés]

Josef H. Biller, Hans Peter Rasp: München, Kunst & Kultur. 2004 München. ISBN 3-7787-5125-5

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons:Category:St. Michael (München)
A Wikimédia Commons tartalmaz St. Michael München témájú médiaállományokat.