Szerkesztő:Balazs87

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Altamont (fesztivál)[szerkesztés]

Ingyenes rockzenei fesztivál, amelyet a kaliforniai Altamont Raceway autópálya területén rendeztek meg 1969. december 6-án és amely a Rolling Stones amerikai koncertkörútjának egyik állomása volt. A nem megfelelő szervezés és a jelenlévők nagymértékű kábítószerezése következtében az esemény tragédiába torkollott: a rend őrzésével megbízott Pokol Angyalai a TV-kamerák előtt megöltek egy nézőt. Az esemény látható a Rolling Stones Gimme Shelter című dokumentumfilmjében, habár a tragédiát valójában 3 kamerával rögzítették, biztonsági okokból csak az egyik felvétele került bele a filmbe.


Előzmények

1969. július 5-én a londoni Hyde Park-ban a Rolling Stones 250 ezer néző előtt adott ingyenes koncertet a két nappal azelőtt tragikusan elhunyt alapító tag, Brian Jones emlékére. A rend őrzésével Jaggerék a Pokol Angyalai nevű kaliforniai motoros bandát bízták meg, mivel azonban rendbontás nem történt így jelenlétük gyakorlatilag felsleges volt. A fellépés sikere arra ösztönözte a koncertezéstől évek óta visszavonult zenekart, hogy a közelgő amerikai turnén a Hyde Park-hoz hasonlóan ismét egy nagyszabású ingyenes koncerten lépjenek fel, ami kitűnő remlámfogás volt a zenekar visszatérét illetően. Mivel a Stones lemaradt a woodstocki fesztiválról (a kábítószerbotrányaik miatt bírósági letiltás alatt álltak), Mick Jagger elhatározta, hogy filmre veszik nemcsak a turnét, hanem az annak végén tartandó ingyenes koncertet is, és lehetőleg még a Woodstock című film előtt bemutatják.

Az altamonti koncertet eredetileg a Golden Gate Park-ban szerették volna megvalósítani, a város illetékes hivatala azonban - korábbi negatív tapasztalataik miatt - nem engedélyezte a helyszínt. Jagger ezt követően az előbb említett helszíntől körülbelül 1 órányi autóútra lévő 1000 hektáros versenypályát szemelte ki, ám pénzügyi nézeteltérések miatt ennek a területnek a kiválasztása is kudarcba fulladt. A helyzet megmentésére Dick Carter felajánlotta 80 hektáros birtokát, az Altamont Raceway-t, de a közelgő koncert miatt már nem maradt elegendő ideje a szervezőknek egy biztonságos esemény lebonyolításához.


A Hell's Angels szerződtetése

Rock Scully, a Grateful Dead menedzsere azt javasolta a Rolling Stones-nak, hogy a helyszín biztosítását a Pokol Angyalaira bízzák. Jagger korábbi kedvező tapasztalataira és a tanácsokra alapozva beleegyezett szerződtetésükbe annak ellenére, hogy többen (pl. Bill Graham a legendás koncertszervező) nem értettek egyet alkalmazásukkal.


1969. december 6.

Az esemény lebonyolítására december 6-án került sor. Az előzenekarok a következők voltak: Ike & Tina Turner, Carlos Santana, Jefferson Airplane, Flying Burrito Brothers, a Crosby, Stills, Nash & Young kvartett, ám a fő attrakciót mégis a világ legjobb rock and roll zenekaraként beharangozott Rolling Stones jelentette. A Pokol Angyalainak tagjai már a megérkezésükköt kapatosak voltak, és a koncertről készült film tanúsága szerint a tömegbe hajtva biztosítottak maguknak szabad helyeket, közvetlenül a színpad előtt. Amikor Santana elkezdte a műsorát, a tömeg az ilyenkor szokásos módon megindult a színpad felé, ám az "Angyalok" ahelyett, hogy kiemelték volna azokat, akik már nem bírták a mögöttük lévők nyomását, billiárddákóikkal kezdték ütlegelni az embereket. Marty Balin, a Jefferson Airplane énekese például leugrott a színpadról, hogy megvédjen egy már véresre vert fekete fiút, ám őt is leütötté. Paul Kantner gitáros ekkor leállította a zenét és magyarázatot követelt, ám az egyik szakállas angyal felment a színpadra, kioktatva a gitárost. A látottakon teljesen megrendült Crosby, Stills, Nash & Young lerövidítette a műsorát, mindössze fél óra után pánikszerűen elhagyta a terepet.

A Rolling Stones helikopterrel érkezett meg a helyszínre - körülbelül kilencven perces késéssel (!) - de ekkor már Charlie Watts dobos visszaemlékezése szerint érezhető volt a feszültség a levegőben. Alig, hogy belekezdtek a zenélésbe, a színpad előtt tömegverekedés tört ki, Mick Jagger le is állította a zenét, ám hiába próbálta nyugtatni a kedélyeket, próbálkozása sikertelen volt. A nézők között volt a 18 éves Meredith Hunter is, aki csinos, szőke barátnőjével érkezett a koncertre, a Pokol Angyalainak azonban szemet szúrt a két fiatal és a lány molesztálásával verekedést provokáltak ki Hunter-ből. Az események elfajulását követően Meredith önvédelemből előrántotta fegyverét, ami szerencsétlen módon éppen a néhány méterre lévő színpad felé irányult, okot adva ezzel arra a feltételezére, hogy Mick Jaggert akarta lelőni. A következő pillanatban, amikor a zenekar az Under My Thumb című számukat játszotta, a Hell's Angels tagjai közül többen a fiúra vetették magukat és késükkel megpróbálták "ártalmatlanná" tenni. Mindezen az sem segített, hogy többen kérték Jagger-éket, állítsák le a zenét, ám ők később úgy nyilatkoztak, hogy semmit sem láttak a késelésből, noha az a színpadtől alig pár méterre történt. Meredith Hunter életét a később kiérkező orvosok már nem tudták megmenteni, azonnal belehalt sérüléseibe.


Következmények

Az egyik késelőt, egy bizonyos Alan Passaro-t vád alá helyezték Meredith Hunter meggyilkolása miatt, ám védője nem látta bizonyítva, hogy Hunter önvédelemből rántott fegyvert, így az esküdtszék a felmentését javasolta. Később a motoros szervezet egyik tagja eképpen nyilatkozott:

"Ez a Mick Jagger mindent a Hell's Angels nyakába varrt, palira vett bennünket. Mi szívtuk a legnagyobbat az egész világon ennek az idiótának köszönhetően. Azt mondták, hogy ha a színpad szélén ülök és enkit nem engedek fel, akkor a buli végéig ingyen ihatok."

Chris Hillman, a Flying Burrito Brothers tagja (ex Byrds) nem értett egyet alkalmazásukkal:

"Nem tudom, miből gondolta a Dead, hogy a Pokol Angyalai olyan csodálatosak. Azt mondták Jaggernek és Richardsnak, hogy az Angyalok igen érdekes alakok, hogy a társadalom számkivetettjei, de nagyszerűek, az ellenkultúra részei. Márpedig ez így nem igaz, mert sub-humán beálltottságúak."

Úgy a terület tulajdonosa, mint Hunter családja beperelte a Rolling Stonest, onnan is elsősorban Mick Jagger felelősségét említik. Az Angyalok szerződtetését javasló Grateful Dead gitárosa Bob Weir is csak 2002 júniusában adta meg magát a sajtónak és ismerte el, hogy óriási hibát követtek el.


Érdekességek

Az altamonti tragédiáról szóló újságcikket Déry Tibor is olvasta és ez inspirálta a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című munkájának megírására.


Forrás

Szakács Gábor: Nagy Rock'n' Roll könyv, ISBN 963 216 329 X, 2004

Géczi László: 365 nap alatt a rock körül, 2003

Dora Loewenstein - Philip Dodd: According To The Rolling Stones, ISBN 693 09 4565 7, 2004

Jávorszky - Sebők: A rock története 1.