Szájvíz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szájvíz vagy szájöblögető a fogak és a száj higiéniáját szolgáló folyadék. Fertőtlenítő hatású, így a szájban található baktériumok és vírusok elpusztításával segít megelőzni a fogszuvasodást, ínygyulladást, a rossz leheletet, valamint a dentális plakk képződését.

Története[szerkesztés]

Már időszámításunk előtt 2700-ban kínai orvosi könyvek foglalkoztak a rossz szájszag problémájával. Az ókori Görögországban Hippokratész egy sós borecetkeveréket javasolt. A Római birodalom egyes részein fertőtlenítő hatása miatt olajat és fehérbort használtak. A Talmud törvényeiben hívja fel a figyelmet az étkezés utáni szájöblítésre. Speciális fertőtlenítő oldatokat Semmelweis Ignác és Louis Pasteur kezdtek el elsőként alkalmazni a szájüreg fertőtlenítésére. Az első kereskedelmi forgalomban kapható Timol hatóanyagú szájvizet Joseph Lister állította elő és 1895-ben kezdték el forgalmazni Listerine néven. Más timoltartalmú termékekkel egyutt ma is kapható. Napjainkban többnyire klórhexidin, cineol, benzalkónium-klorid, cetilpridínium-klorid vagy metil-parahidroxibenzoát hatóanyagú szájvizek vannak forgalomban. Egyebek mellett gyakran a jelentős mennyiségű alkoholtartalom is hozzájárul a fertőtlenítő hatáshoz. Elsősorban gyógyszertárakban, de hipermarketekben is kapható.

Használata[szerkesztés]

Körülbelül 15 ml hígítás nélküli szájvizet, zárt fogsor mellett szokás zubogtatni, nagyjából egy percig, ugyanúgy, ahogy a fogmosás alkalmával is szájat öblítünk. Célszerű a hátsó szájüreget is kiöblíteni, mintha gargarizálnánk.

Vita[szerkesztés]

Egyes gyártók, hatóanyagtól függően, szájvízeiket a torokgyulladás és a megfázás ellen is hatékonynak tartják. Az Amerikai Kereskedelmi Bizottság több esetben fellépett az ilyen állításokkal szemben.

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]