Ugrás a tartalomhoz

Srebrenica

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Srebrenica
Srebrenica címere
Srebrenica címere		 Srebrenica zászlaja
Srebrenica zászlaja
Közigazgatás
Ország Bosznia-Hercegovina
EntitásBoszniai Szerb Köztársaság
RégióBijeljinai régió
községSrebrenica
Jogállásváros
Irányítószám75430
Körzethívószám(+387) 56
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség2410 fő (2013)[1]
Népsűrűség921,6 fő/km²[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság275 m
Terület2,62 km²
IdőzónaKözép-európai (UTC+1)
CEST (UTC+2)
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 44° 06′, k. h. 19° 18′44.100000°N 19.300000°EKoordináták: é. sz. 44° 06′, k. h. 19° 18′44.100000°N 19.300000°E
Térkép
Srebrenica weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Srebrenica témájú médiaállományokat.

Srebrenica (szerbül: Сребреница) város és községközpont Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, a Szerb Köztársaság területén.

A boszniai háború (1992–1995) alatt Srebrenica bosnyákok által ellenőrzött enklávéként működött a környező boszniai szerbek által tartott területeken, és a Boszniai Szerb Köztársaság erőinek több éves ostromát is kiállta, miközben bázisként szolgált a bosnyák katonai műveletekhez, amelyek áldozatokat okoztak a közeli szerb közösségeknek.[3][4] 1995 júliusában, miután a boszniai szerb hadsereg egységei lerohanták az ENSZ által kijelölt biztonsági övezetet, több ezer katonai korú bosnyák férfit választottak el családtagjaitól, és tömegesen végezték ki őket. A törvényszéki vizsgálatok, beleértve a tömegsírokból származó DNS-összehasonlítást is, több mint 6900 áldozatot erősítettek meg.[5][6] A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Büntetőbíróság (ICTY) népirtásnak minősítette ezeket a cselekményeket.[4]

Fekvése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Szarajevótól légvonalban 76, közúton 148 km-re északkeletre fekszik.[7]

Maga Srebrenica városa a Zeleni Jadar északi lejtőin, a Crvena rijeka keskeny völgyében, és a Križevica mellékvize, a Ćićevac patak völgyében, 360 m tengerszint feletti magasságban, 2,62 km2 területen található.

Srebrenica község területe ennél jóval nagyobb, összesen 525 km2-en fekszik, a Szerb Köztársaság keleti részének középső, marginális területét fedi le. Keleti és egész déli részének egy része a Drina-folyó mentén fekszik, és Podrinje tájegységének részét képezi. Geomorfológiai szempontból öt területi egysége különböztethető meg: 1. A Javor-hegység keleti lejtői paleozoikumi és harmadidőszaki, vulkanikus eredetű sziklákkal és buja erdei növényzettel. 2. A Zeleni Jadar térsége, melynek lankás, hullámzó felszíne triász kori mészkőből és dolomitból épül fel, növényzettel és fűvel borított. 3. Az Osat-fennsík, melyet morfológiai tagoltság és a Dinári-hegység északnyugat-délkeleti irányultsága jellemez. 4. A távoli délen a Sušica áthatolhatatlan mészkőhegysége uralja a tájat, meredek oldalakkal és sziklákkal, amelyek groteszk módon emelkednek ki a Drina völgyéből. 5. A Drina szurdoka, mely Tara és a Sušica mészkőhegységek között található. Ezt a szépséges szurdokvölgyet meredek, fehér sziklák uralják.

Éghajlata

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Srebrenicában kontinentális éghajlat uralkodik, amelyet hideg, havas telek és meleg, párás nyarak jellemeznek. Az átlagos nappali hőmérséklet januárban 4 °C és augusztusban 27 °C között mozog, míg az éjszakai legalacsonyabb hőmérséklet télen -5 °C-ra csökken, nyáron pedig eléri a 15 °C-ot. A csapadék az év során eloszlik, átlagosan évi 800–900 mm, tavasszal és ősszel nagyobb mennyiségben, ami korlátozott mezőgazdasági területeket, például burgonya- és gyümölcstermesztést tesz lehetővé, bár a rövid időszak korlátozza a növények sokféleségét, és a bányászatot részesíti előnyben az extenzív gazdálkodással szemben.

Népessége

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a városnak Srebrenica község részeként 264 háztartása, 825 muszlim és 394 ortodox szerb lakosa volt.[8]

1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 366 háztartást, 909 muszlim, 576 ortodox szerb, 99 római katolikus, 21 izraelita, 4 evangélikus és 3 görög katolikus lakost találtak.[9]

1921-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó Srebrenica községnek 1242 lakosa volt, közülük 797 muszlim, 376 ortodox szerb, 60 római katolikus, 6 izraelita, 2 görög katolikus és 1 evangélikus.[10]

Az 1931-es népszámlálás szerint a község lakosságának 50,5%-a szerb nemzetiségűnek vallotta magát.

Az 1991-es népszámláláskor a községnek összesen 37 213 lakosa volt; ebből 27 118 vallotta magát bosnyák nemzetiségűnek, ami a lakosság 72,9%-a volt. Emellett volt még 9381 szerb (25,2%), 372 jugoszláv (1%), 40 horvát (0,1%) és 382 egyéb. Magának a városnak 5754 lakosa volt, ennek 64% magát bosnyáknak, 29% szerbnek, 5,3% jugoszlávnak, 0,7% horvátnak és 1% egyéb nemzetiségűnek vallotta magát.

Srebrenica község lakossága az 1991-es népszámlálás szerinti mintegy 37 000-ről a 2013-as népszámlálásban 13 409-re csökkent, ami a háború miatti tömeges elvándorlást és a háború utáni korlátozott helyreállítást tükrözi.[11] A háború előtt még a bosnyákok alkották a túlnyomó többséget, szerb kisebbséggel; az enklávé 1995-ös bukása után több tízezer bosnyák menekült el, lehetővé téve a szerbek lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek beáramlását a bosnyákok által elfoglalt területekről, akik a boszniai szerb közigazgatás alatt üres ingatlanokba telepedtek be.[12]

A daytoni megállapodás 7. melléklete rögzítette a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek jogát a háború előtti otthonokba való visszatérésre és a vagyontárgyak visszaszerzésére, ösztönözve az UNHCR és a főképviselő hivatalának nemzetközi erőfeszítéseit, hogy megkönnyítsék a bosnyák kisebbség visszatérését a Szerb Köztársaság területére.[13] 2005 végére körülbelül 3946 bosnyák tért vissza a háború előtti lakóhelyére, bár az UNHCR 2004-es adatai csak 1794 ilyen visszatérőt rögzítettek, ami lassú növekedést jelez.[14] Ezek a visszatérések megváltoztatták az etnikai egyensúlyt, ami 2013-ban mintegy 7000 bosnyák (kb. 54%) és 6000 szerb (kb. 45%) hivatalos összetételt eredményezett, bár a tényleges állandó tartózkodási hely alacsonyabb volt a szezonális vagy politikailag motivált regisztrációk miatt.[15] A visszatérések nagyrészt elakadtak a 2000-es évek közepe után, amelyet a tartós etnikai feszültségek, a nem megfelelő infrastruktúra, a régióban 50% -ot meghaladó munkanélküliség, valamint a helyi megfélemlítésről vagy a visszatérők elleni diszkriminatív gyakorlatokról szóló jelentések akadályoztak, ami sok bosnyákot arra késztetett, hogy olyan városi központokban maradjon, mint Tuzla vagy külföldre emigráljon.[16] A szerb hatóságok vitatták Srebrenica 2013-as népszámlálási adatait, azt állítva, hogy a bosnyákok száma mesterségesen lett megnövelve. Független becslések szerint a város népessége a 2020-as évek elejére körülbelül 5000-7000 körül mozgott.[17][18]

A község népessége

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Nemzetiségi csoport Népesség
1991[19]		 Népesség
2013[19]
Szerb 8315 6028
Bosnyák 27542 7248
Horvát 38 16
Jugoszláv 380 4
Egyéb 391 113
Összesen 36666 13409

A város népessége

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Nemzetiségi csoport Népesség
1991[19]		 Népesség
2013[19]
Szerb 1632 1369
Bosnyák 3673 998
Horvát 34 8
Jugoszláv 328 3
Egyéb 79 32
Összesen 5746 2410

Nevének eredete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Srebrenica név a délszláv „srebro” szótőből származik, ami „ezüstöt” jelent, és közvetlenül utal a területre a késő középkorban jellemző kiterjedt ezüstérc-lelőhelyekre és bányászati műveletekre. Ez a nyelvi eredet kiemeli a város kulcsfontosságú kitermelőhelyként betöltött szerepét, ahol az ezüsttermelés a Raguzai Köztársasággal és Velencével folytatott kereskedelem révén támogatta a regionális gazdaságokat.[20]

Története

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ókor

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai Srebrenica környékén az illír lakosság már a rómaiak előtt bányászta az itteni ólom- és ezüstlelőhelyeket, ami később felkeltette a rómaiak érdeklődését is a terület ásványkincsei iránt. A rómaiak idejében tovább fokozódott ez a tevékenység. A régészeti leletek között szerepelnek az ezüsttartalmú ólomércek feldolgozásához kapcsolódó salaklerakók, valamint legalább 19 bányajárat, amelyeket Spasovine közelében, Srebrenica községben azonosítottak.[21] Ezek a leletek a római korban folytatott szisztematikus kohászati termelésre utalnak, amelynek középpontjában valószínűleg egy Domavia néven azonosított közigazgatási-bányászati település állt, amely különösen a 3. században virágzott a balkáni ásványkincsek biztosítására irányuló szélesebb körű birodalmi erőfeszítések közepette.[22]

Középkor

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Srebrenica középkori várának romjai

A római hatalom balkáni megszűnését követően a 6.-7. században szláv népek érkeztek a Drina folyó völgyébe, ahol a bányászati hagyományok helyi szinten továbbra is fennmaradtak. A középkor végére a kialakulóban lévő boszniai államon belül Srebrenica kiemelkedő ezüstbányászati központtá fejlődött, érceit kereskedelmi útvonalakon exportálták, amelyek a 14. század közepétől kezdve erősítették Bosznia gazdasági erejét.[23] I. Tvrtko bosnyák király (1353–1391) uralkodása alatt, aki egyesítette és kibővítette a boszniai területeket, a srebrenicai bányák jelentősen hozzájárultak a királyi bevételekhez, támogatva a katonai hadjáratokat és az államépítést az ezüstpénzverés és a kereskedelem révén. A helyszín stratégiai értéke visszatérő konfliktusokat váltott ki, beleértve a 15. századi csatákat a bosnyák uralkodók és a szerb despoták között, akik a jövedelmező lelőhelyek feletti ellenőrzésért versengtek, ami kiemelte a térség regionális szerepét az oszmán hódításig.[24]

Oszmán uralom

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A srebrenicai Fehér mecset 1905-ben (színezett kép)

Srebrenica az 1440-es évekbeli ideiglenes megszállások után 1462-ben került végleges oszmán uralom alá, ami a boszniai és szerb uralom alatti vitatott bányászati központ státuszának végét jelentette.[24] A város ezüst- és ólombányáit, amelyek középkori jólétének alapját képezték, továbbra is oszmán felügyelet alatt hasznosították, bár ahogy a Raguzával való kereskedelmi kapcsolatok gyengültek az általános gazdasági jelentőségük csökkent, és a hangsúly az adózásra és a katonai ellátásra helyeződött át.[25] Az oszmán kormányzás Srebrenicát integrálta a tágabb Boszniai vilajetbe, hangsúlyozva az erőforrások kitermelését a birodalmi pénzügyek támogatása érdekében. Az egyre inkább iszlámra áttért szlávokból és a letelepedett török adminisztrációból álló lakosság közepette a helyi muszlim elit gyakran irányította a bányászati műveleteket. Az Anatóliából és más balkáni területekről érkező muszlim telepesek beáramlása tovább erősítette ezt a változást, átalakítva a terület vallási és kulturális jellemzőit, miközben megőrizte az oszmán uralom előtti bányászati hagyományokat.

Az osztrák-magyar uralom

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák–Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az osztrák-magyar uralom alatt végrehajtott reformok modernizálták az infrastruktúrát, beleértve az ásványkincsek szállítását megkönnyítő utakat és vasutakat, miközben az állami beruházások felélesztették a bányászat egyes aspektusait. A Crni Guber ásványvízforrásokat gyógyfürdővé fejlesztették, vonzva a cseh vállalkozásokat.[26] Ezek a változások azonban ellenállást váltottak ki, mivel megfelelő agrárreformok nélkül zajlottak, mely megzavarta a hagyományos földbirtoklást, lázadásokat szítva mind a muszlim földbirtokosok, mind a szerb közösségek körében, akik a Habsburg uralmat idegen kényszernek tekintették.[27]

A jugoszláv időszak

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.

A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. Az usztasa uralom alatt a szerb civilek szisztematikus üldöztetéssel néztek szembe, beleértve a tömeges kivégzéseket és az erőszakos áttérítéseket. A Kelet-Boszniában működő csetnik erők, a tervezett Nagy-Szerbia létrehozása érdekében a területek etnikai homogenizálására irányuló szélesebb körű erőfeszítések részeként, megtorló támadásokat hajtottak végre a Drina-folyó völgyében élő muszlim lakosság ellen, beleértve a Srebrenica közelében lévő falvakat is. A kommunista partizán egységek, amelyek több etnikumú helyi újoncokból, köztük szerbekből, muszlimokból és horvátokból álltak, gerillaháború révén álltak ellen a tengelyhatalmaknak és a hazai riválisoknak, végső soron hozzájárulva a terület 1944 végére történő felszabadításához.[28]

A főutca részlete

A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság 1945-ös megalakulása után Srebrenica ólom-, cink- és antimonbányáit államosították és a háború sújtotta gazdaság újjáépítését célzó központosított iparosítási törekvések részeként kibővítették. Ezek az állami kézben lévő, a Rudnik Srebrenica komplexumra összpontosító bányák a város elsődleges munkaadójává váltak, a környező területekről vonzva a munkaerőt, és integrálva a munkásokat a szocialista önigazgatási rendszerekbe.[29][30] A titói Jugoszláviában a szövetségi politika az alkotmányos mechanizmusokon keresztül érvényesítette a „testvériséget és egységet”, a hatalmat a köztársaságokra ruházva át, és a biztonsági apparátuson keresztül elnyomva a nyílt nacionalizmust. Srebrenicában ez a rendszer támogatta a többnemzetiségű együttélést, ahol a bosnyákok alkották a demográfiai többséget a bányászatban és a kapcsolódó iparágakban dolgozó szerb és horvát kisebbségek mellett. Az 1980-as évek azonban Jugoszlávia gazdasági válságának mélyülését hozták. Bosznia kitermelő ágazatai, beleértve a srebrenicai bányákat is, technológiai elavulással, munkaerőpiaci nyugtalansággal és csökkent érchozamokkal küzdöttek, felerősítve a lappangó megosztottságot anélkül, hogy az nyílt konfliktusba torkollott volna.[31]

A boszniai háború

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború kitörésekor Kelet-Bosznia, amely a háború előtt bosnyák többségű terület volt, etnikai tisztogatási műveleteknek és számos atrocitásnak volt kitéve, köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal. A szerb erők és félkatonai bandák a nem szerb lakosság rovására nagy mértékű kifosztást és kényszerű áttelepítést hajtottak végre. A Srebrenica környékén fekvő városok, Vlasenica, Rogatica, Bratunac, Višegrad, Zvornik és Foča esetében ezeknek a műveleteknek az volt a célja, hogy Kelet-Boszniában egy olyan összefüggő, szerbek által ellenőrzött területet hozzanak létre, amelynek közös a határa Szerbiával.[32] A boszniai szerbek által sajátjuknak tekintett területnek a bosnyák menekültekkel túlzsúfolt Srebrenica éppen a közepébe esett.

lakóház Srebrenica központjában 2008-ban

Válaszul a várost 1993 áprilisának elején bekerítő és elfoglalásával fenyegető boszniai Szerb Hadsereg (VRS) előrenyomuló erőire, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993. április 16-án elfogadta a 819. számú határozatot. A határozat Srebrenicát és környékét „biztonsági övezetnek” nyilvánította, amely mentes minden fegyveres támadástól vagy más ellenséges cselekményektől, követelve, hogy minden fél tartsa tiszteletben ezt a státuszt, és felhatalmazta a főtitkárt, hogy további ENSZ Védelmi Erők (UNPROFOR) személyzetét telepítse a védelem érdekében.[33] Elítélte továbbá a nemzetközi humanitárius jog megsértését a régióban, és felszólított a humanitárius segítségnyújtás akadálytalan hozzáférésének biztosítására.[34] A srebrenicai enklávét a boszniai szerb erők már 1992 áprilisától tartó blokád alatt tartották, amely fokozatosan korlátozta az élelmiszerek, gyógyszerek, üzemanyagok és egyéb alapvető cikkek beáramlását, súlyosbítva a zsúfoltságot, mivel a lakosság száma 1993 elejére 50 000–60 000 bosnyák menekültre duzzadt. Az ostrom elején a vízellátás megsemmisült, így a lakosok szinte semmilyen folyóvízzel nem rendelkeztek, míg az áramellátás a krónikus hiány miatt rögtönzött generátoroktól függött. A humanitárius segélyezési erőfeszítéseket azonban szisztematikusan akadályozták a boszniai szerb hatóságok. 1995 elejére havi egyre korlátozták az ENSZ és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának konvojait. Ez súlyos élelmiszerhiányhoz vezetett, az adagok fenntarthatatlan szintre csökkentek; 1995 májusára széles körű alultápláltság lett úrrá az enklávén, arra kényszerítve a lakosokat, hogy táplálékot keressenek.[12][35]

A Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadserege (ARBiH) 28. hadosztályaként megszervezett Srebrenica enklávéban állomásozó bosnyák erők jelentős harci képességeket tartottak fenn annak ellenére, hogy az ENSZ 1993-ban demilitarizált területnek nyilvánította a város területét. Ez az egység, amely két-háromezer harcossal rendelkezett 1992 közepétől ismételt támadásokat indított a szomszédos szerbek kezén lévő területek ellen.[35] Ezek a műveletek a szerb katonai előőrsöket, az utánpótlási vonalakat és a falvakat célozták meg, hogy élelmiszert, üzemanyagot és fegyvereket szerezzen. Ezek a támadások sok esetben túlmentek a védelmi célokon és szerb katonák és civilek halálát okozták. A bosnyák erők a foglyul ejtett, Srebrenicába hurcolt szerbekkel sok esetben kegyetlenül bántak. Naser Orićot, a bosnyák erők parancsnokát 2006-ban elítélték, mert nem tudta megakadályozni a gyilkosságokat és a szerb fogvatartottakkal való kegyetlen bánásmódot.[36][37]

A Szerb Köztársaság Hadseregének (VRS) Drina Hadteste 1995. július 6-án indította el a Krivaja 95 hadműveletet, tüzérségi ágyúzással a Srebrenica enklávé körüli déli megfigyelőállomásokat célozva, ami a boszniai hadsereg 28. hadosztálya által tartott védelem gyors összeomlásához vezetett.[35] Július 10-én a fokozott VRS bombázások már a városközpontot célozták, ami arra késztette a biztonsági övezetet ellenőrző a holland békefenntartó erőket, hogy a NATO szoros légi támogatását kérjék, amely késett és végrehajtásban is korlátozott volt.[35] Július 11-re a város elesett.

1995. július 12-én és 13-án, a város elfoglalását követően a VRS parancsnoksága alatt álló boszniai szerb erők Potočariban, az ENSZ épületéhez közel szisztematikusan elválasztották az oda menekült boszniai muszlim férfiakat és fiúkat a nőktől, gyermekektől és idősektől.[35] A nőket és a nem harcolókat a buszokra rakták a tuzlai, bosnyákok által ellenőrzött terület felé történő szállításhoz.[35] Mielőtt 1995. július 13. és 19. között teherautóval szállították volna őket a kivégzési helyekre, a több ezer főt számláló, családjuktól elválasztott férfiakat olyan épületekben tartották fogva, mint a potočari „Fehér ház” és a bratunaci iskola.[4] A kivégzések szisztematikusan folytak és a kivégzetteket kotrógépekkel ásott tömegsírokba temették.[35]

A becslések szerint 12 000-15 000 bosnyák férfi és fiú, sokan felfegyverkezve, egy nagy oszlopba szerveződtek, és még július 11-én este elindultak Sušnjari faluból, hogy megpróbálják elérni a bosnyákok által ellenőrzött területet Tuzla közelében, mely körülbelül 25 kilométerre volt északra.[12] A csoport több éjszaka alatt szakaszosan haladt, csapdákkal, tüzérségi tűzzel és a VRS egységeinek üldözésétől kísérve, amelyek súlyos veszteségeket okoztak. Végül körülbelül 3000-4000 túlélő érkezett Tuzlába július 16 és 18 között.[12]

A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a Boszniai Szerb Köztársasághoz került.

A háború után

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A Szent Mihály ortodox templom

A háború utáni újjáépítés Srebrenicában nagymértékben támaszkodott a háború által megrongált infrastruktúra és lakhatás javítására irányuló nemzetközi finanszírozásra. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2002-ben indította el a Srebrenica regionális helyreállítási programját, amely három év alatt 12,5 millió dollárt különített el a menekültek visszatérésére, a kollektív lakhatásra és a gazdasági újjáélesztési projektekre.[38] Az USAID támogatta a kulcsfontosságú infrastrukturális kezdeményezéseket, beleértve a villamosenergia-hálózat újjáépítését, míg az Európai Unió 2015-ig mintegy 10 millió eurót irányított olyan közösségi projektekbe, mint a vízellátás és a közlétesítmények.[39] A tartós kihívások lelassították a teljes újjáépítést, különösen az 1992-1995-ös konfliktus során lefektetett kiterjedt taposóaknákat, amelyek beszennyezik a Srebrenica körüli mezőgazdasági és lakóövezeteket.[40] Ezek a robbanóanyagok veszteségeket és a földek korlátozott használatát okozták, ami 1995 óta szükségessé teszi az adományozók, például az Egyesült Államok által támogatott aknamentesítést.[40] Az emlékezési erőfeszítések ellenállásba ütköztek, beleértve a Szerb Köztársaság hatóságainak bürokratikus akadályait, amelyek vitatták a népirtás meghatározást és korlátozták a helyszínekhez való hozzáférést.[41]

Gazdaság

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A boszniai háború előtt Srebrenica gazdaságát elsősorban a bányászat jelentette, különösen a Sase bányából származó ólom és cinkércek kitermelése, amely körülbelül 10 kilométerre északra található a várostól. Ez a létesítmény ólom- és cinkkoncentrátumokat állított elő, amelyek jelentősen hozzájárultak a volt Jugoszlávián belüli színesfémek helyi és regionális termeléséhez. Ezeknek a érceknek a kiaknázása 1981 és 1991 között 125%-kal nőtt, ami a kibővített műveleteket és a technológiai fejlődést tükrözi ebben az időszakban. A bauxitbányászat is szerepet játszott a terület ipari termelésében, a lerakódások a cink mellett képződtek. A Sase bányát Bosznia-Hercegovina legnagyobb ólom- és cinkbányájaként írták le, amely a helyi munkaerő jelentős részét foglalkoztatja, és támogatja a kapcsolódó kohászati feldolgozást. A közeli Potocari gyárai, beleértve a fémgyártásban részt vevőket is, tovább integrálták a bányászati termelést a gyártásba, munkahelyeket biztosítva sok lakos számára, és megkönnyítve a finomított termékek exportját.[42] Ezek az iparágak alátámasztották Srebrenica kereskedelmi központként betöltött szerepét Bosznia-Hercegovinában, a bányászati bevételek támogatták az infrastruktúrát és a közösségi szolgáltatásokat, miközben a helyi gazdaságot a szélesebb jugoszláv ipari hálózatokhoz kötötték, amelyek a színesfémekre összpontosítottak.

A Guber-bánya romjai

A bányászati ágazat, amely Srebrenica háború előtti gazdaságának gerincét képezte, az ostrom fokozódása miatt a kilencvenes évek elején beszüntette működését. Az alapvető közművek, mint például az elektromos hálózat, a vízrendszerek és a közlekedési kapcsolatok szisztematikusan megsemmisültek.[14] Az 1995. november 21-én aláírt daytoni békemegállapodás előkészítette az utat az 1995 decemberében telepített NATO által vezetett IFOR stabilizációs tevékenységéhez, amely biztosította a régiót a további erőszak ellen. Az IFOR utódja, az SFOR 1996-tól felügyelte a bányászati tevékenységeket, és megkönnyítette az utak, hidak és alapvető közművek kezdeti javítását, lehetővé téve a korlátozott segélybeáramlást és a kisléptékű helyi tevékenységek újraindítását az 1990-es évek végére.[14]

A bányászati műveletek újjáélesztésére irányuló erőfeszítések ellenére a Srebrenica közelében lévő Sase ólom-cink bánya, amely a 2010-es években a Mineco Ltd. néven folytatta a termelést, korlátozott hosszú távú gazdasági stabilitást eredményezett, folyamatos környezetvédelmi aggályok közepette. A bánya 2016-ig évente mintegy 330.000 tonnát termelt, hozzájárulva a helyi foglalkoztatáshoz, de a műveletek felvetették a talaj- és a vízforrások nehézfém-szennyezésének kérdését, amely jellemző a balkáni színesfém-bányászati helyszíneken, ahol a hulladékgazdálkodás és a hulladék ártalmatlanítása gyakran nem felel meg a szigorú előírásoknak.[43]

Kultúra

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az újjáépített Fehér mecset

Srebrenica bányászati öröksége, amely a római időkből származik és a középkorban csúcsosodott ki, a bányászok körében egyedülálló folklórt hozott létre. „Perkman törpe” egy jóindulatú földalatti szellem, melynek legendái széles körben elterjedtek a régió bányáiban. Vidám vezetőként ábrázolták, aki segített a munkavállalóknak és a ritmikus kopogtató hangokon keresztül jelezte a veszélyeket amelyeket a barlangokra vagy szerencsétlenségre való figyelmeztetéseként értelmeztek.[44] Ez a motívum, amely a bosnyák bányászközösségekben, például a Kreševóban és a Fojnicán is megtalálható, a föld alatti akusztika és a kitermelési munka veszélyeinek empirikus megfigyeléseit tükrözte, és a geológiai kockázatok ok-okozati tudatosságát ágyazta szóbeli narratívákba.[44]

A kilencvenes évek előtt a terület többnemzetiségű összetétele – a bosnyákok, a szerbek és mások – fenntartotta a közös zenei és tánchagyományokat, köztük a melankolikus szerelmi balladákat és az esküvői dalokat a közösségi összejöveteleken.[45]

A kóló, egy körtánc, amelyet a résztvevők láncot alkotva járnak, a helyi ünnepségek egyik legfontosabb eleme volt, a kollektív ritmust kiemelve az egyéni kifejezés helyett, szintén a Drina-völgyben uralkodó dél-szláv szokásokból ered.[46]

Nevezetességei

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A Srebrenica-Potočari Emlékközpont

A legfontosabb kézzelfogható örökségek közé tartoztak az oszmán mecsetek, mint például a Fehér Mecset, amelyeket a huszadik század elején dokumentáltak, és az iszlám építészeti folytonosság emblematikus szimbóluma volt. A boszniai háború (1992-1995) során a boszniai szerb erők szisztematikusan célba vették a srebrenicai enklávéban lévő muszlim vallási helyszíneket, és az etnikai tisztogatási műveletek részeként 23 mecsetet puszítottak el, hogy kiirtsák a bosnyák jelenlét nyomait. Ez magában foglalta a minaretek és a belső terek megsemmisítését, a kulturális örökség teljes dokumentációjával együtt, amely az oszmán örökségek közel teljes eltörlését célozta.

A Nemanjić-dinasztia alatt a 14. század közepén alapított Sase kolostor az ortodox örökség kiváló példája, amelynek építését a szerb uralkodóknak tulajdonítják, és az Athosz-hegyi kolostorokhoz kapcsolódó metochionként szolgál. Ezek a struktúrák nemcsak megkönnyítették az istentiszteletet, hanem megőrizték az etnikai identitásokat is.

Srebrenica-Potočari Emlékközpont minden év július 11-én megemlékezik a több mint 8000 bosnyák férfi és fiú 1995-ös meggyilkolásáról. Az események között beszédek, az áldozatok menekülési útvonalait visszakövető felvonulások és az újonnan azonosított maradványok tömegsírokból történő eltemetése szerepel.[47][48]

A város szülöttei

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ "www.statistika.ba/?show=12&id=20567".
  2. ↑ http://www.statistika.ba/?show=12&id=20567
  3. ↑ "Srebrenica – Timeline of a genocide". irmct.org. Hozzáférés: 2026. február 24.
  4. 1 2 3 "Facts about Srebrenica" (PDF). icty.org. Hozzáférés: 2026. február 24.
  5. ↑ "Report on the Number of Missing and Dead from Srebrenica" (PDF). icty.org. Hozzáférés: 2026. február 24. {{cite web}}: line feed character in |title= at position 46 (súgó)
  6. ↑ "DNA Results of the International Commission on Missing Persons Reveal the Identity of 6,481 Srebrenica Victims". icmp.int. Hozzáférés: 2026. február 24.
  7. ↑ Topografska karta Zvornik 477-4-3
  8. ↑ Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 95. o.
  9. ↑ Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 114. o.
  10. ↑ Popisa stanovnistva u Kraljevini Srba, Hrvata i Slovenaca 1921. godine – izdanje Državne Statistike u Beograd u, Sarajevo, 1924. 242. o.
  11. ↑ "The fall of Srebrenica". docs.un.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  12. 1 2 3 4 "The Fall of Srebrenica and the Failure of UN Peacekeeping". hrw.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  13. ↑ "Returns to Bosnia and Herzegovina reach 1 million". unhcr.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  14. 1 2 3 "Economic and Social Development in Srebrenica, Bosnia-Herzegovina". digitalcollections.sit.edu. Hozzáférés: 2026. február 25.
  15. ↑ "Burdened by its Past, Srebrenica Cautiously Looks to the Future". balkaninsight.com. Hozzáférés: 2026. február 25.
  16. ↑ "In Depopulated Srebrenica, Shuttered Shops and Open-Hearted People". balkaninsight.com. Hozzáférés: 2026. február 25.
  17. ↑ "Bosnian Serbs Dismiss Monitors' Approval of Census". balkaninsight.com. Hozzáférés: 2026. február 25.
  18. ↑ "Srebrenica". citypopulation.de. Hozzáférés: 2026. február 25.
  19. 1 2 3 4 "Popis 2013 u BiH – Srebrenica" (bosnyák nyelven). statistika.ba. Hozzáférés: 2026. február 24.
  20. ↑ "Srebrenica: Four seasons in the silver valley". ims.fsv.cuni.cz. Hozzáférés: 2026. február 24.
  21. ↑ "Iron Age and Roman metallurgical activities at the Spasovine placer tin deposit, West Serbia". sciencedirect.com. Hozzáférés: 2026. február 24.
  22. ↑ "Srebrenica kroz istoriju". turizamrs.org. Hozzáférés: 2026. február 24.
  23. ↑ "The Economic Rise of the Bosnian State in the Early 14th Century". muzejbosanskogkraljevstva.ba. Hozzáférés: 2026. február 24.
  24. 1 2 "Battle for Silver: Srebrenica Between Bosnian Kings and Serbian Despots in the 15th Century". academia.edu. Hozzáférés: 2026. február 24.
  25. ↑ "Srebrenica". britannica.com. Hozzáférés: 2026. február 24.
  26. ↑ "Bosnia and Herzegovina under Austro-Hungarian rule". britannica.com. Hozzáférés: 2026. február 24.
  27. ↑ "Srebrenica: The Other Side of the Story". pogledi.rs. Hozzáférés: 2026. február 24.
  28. ↑ "Partisans: War in the Balkans 1941 – 1945". bbc.co.uk. Hozzáférés: 2026. február 24.
  29. ↑ "Mineral treasures of Yugoslavia: samples from the collection of gifts of Josip Broz Tito". muzej-jugoslavije.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  30. ↑ "Mining and Chemical Industry in Bosnia and Herzegovina" (PDF). esiweb.org. Hozzáférés: 2025. február 26.
  31. ↑ "Bosnian war". britannica.com. Hozzáférés: 2026. február 25.
  32. ↑ Mojzes, Paul (2011). Balkan Genocides: Holocaust and Ethnic Cleansing in the Twentieth Century (angol nyelven). Bloomsbury Academic. 178. o. ISBN 978-1-4422-0665-6.
  33. ↑ Mojzes, Paul (2011). Balkan Genocides: Holocaust and Ethnic Cleansing in the Twentieth Century (angol nyelven). Bloomsbury Academic. 180. o. ISBN 978-1-4422-0665-6.
  34. ↑ "Resolution 819 (1993) / adopted by the Security Council at its 3199th meeting, on 16 April 1993". digitallibrary.un.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  35. 1 2 3 4 5 6 7 "Prosecutor v. Radoslav Krstić - Judgement". icty.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  36. ↑ "Orić's two years". hrw.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  37. ↑ "The Judgement Against Naser Orić" (PDF). icty.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  38. ↑ "UN seeks $12.5 million for 3-year recovery effort in Srebrenica". news.un.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  39. ↑ "EU-Funded Project in the Municipality of Srebrenica in Bosnia-Herzegovina". fomoso.org. Hozzáférés: 2026. február 26.
  40. 1 2 "30 years of U. S. humanitarian demining assistance". ba.embassy.gov. Hozzáférés: 2026. február 25.
  41. ↑ "Srebrenica, 30 Years Later: The Battle for Memory in Bosnia-Herzegovina". newlinesmag.com. Hozzáférés: 2026. február 25.
  42. ↑ "Refugee Returns to Srebrenica" (PDF). advocacynet.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  43. ↑ "Mining and environment in the Western Balkans" (PDF). zoinet.org. Hozzáférés: 2026. február 25. {{cite web}}: line feed character in |title= at position 11 (súgó)
  44. 1 2 "Cultural and natural heritage of Srebrenica Drina Region" (PDF). upoznajtesvijetokonas.com. Hozzáférés: 2026. február 25.
  45. ↑ "The music of Srebrenica after the war". hrcak.srce.hr. Hozzáférés: 2026. február 25.
  46. ↑ "Dance". kfpbosniaproject.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  47. ↑ "Memorial Center Srebrenica - About us". srebrenicamemorial.org. Hozzáférés: 2026. február 25.
  48. ↑ "Commemorating by Marching: Memorialization and Resistance Practices of the Srebrenica Genocide". cambridge.org. Hozzáférés: 2026. február 25.

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Srebrenica&oldid=29104285”