„Páter Béla” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók kategória hozzáadva (a HotCattel) |
a →Forrás: defsort |
||
16. sor: | 16. sor: | ||
{{portál|Erdély|-}} |
{{portál|Erdély|-}} |
||
{{DEFAULTSORT:Pater Bela}} |
|||
[[Kategória:Magyar botanikusok]] |
[[Kategória:Magyar botanikusok]] |
||
[[Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók]] |
|||
[[Kategória:Romániai magyarok]] |
[[Kategória:Romániai magyarok]] |
||
[[Kategória:20. századi magyarok]] |
|||
[[Kategória:Eperjesiek]] |
[[Kategória:Eperjesiek]] |
||
[[Kategória: |
[[Kategória:20. századi magyarok]] |
A lap 2010. szeptember 26., 15:41-kori változata
Páter Béla (Eperjes, 1860. szeptember 4. – Kolozsvár, 1938. június 21.) erdélyi magyar botanikus, gyógynövénykutató.
Életútja
Középiskoláit Lőcsén végezte, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemet és a Műegyetemet látogatva szerzett tanári oklevelet (1883). Pályáját a Műegyetem növénytani tanszékén kezdte, 1885-től Kassán, 1894-től Kolozsvárt a Mezőgazdasági Tanintézet növénytan tanára, majd a Mezőgazdasági Akadémiává átszervezett intézet rektora csaknem egy évtizedig. A főiskola kiadásában megjelent több tankönyv szerzője.
1904-ben létesítette Kolozsvárt a világ legelső gyógynövénykutató állomását, ennek igazgatója volt 1931-ig. Nem kevesebb mint 136 fajjal kísérletezett, a legtöbbnél első ízben közölt adatokat a termesztésbe vonás lehetőségeiről és a terméshozam gazdasági vonatkozásairól. Műtrágyázási kísérletei úttörő jelentőségűek.
Munkássága
Első tudományos írását 1883-ban közölte a budapesti Természettudományi Közlöny, ahol a következő évtizedekben 75 cikkel jelentkezett. Tanulmányait megjelentette a Kolozsvári Botanikus Kert román nyelvű folyóirata is (1922-27). Német és francia szaklapok munkatársa, ezekben számolt be a Romániában termesztett gyógynövényekről. A kék iringó, a gyöngyajak, a fillérfű az ő cikkei alapján került be a jelenkor gyógynövényeinek sorába. Egyaránt foglalkozott a vadon termő gyógynövényekkel (Plante medicinale sălbatice. 1926) és a termesztett fajokkal (Cultura plantelor medicinale. 1926. című munkáiban). Utolsó műve, a magyar nyelvű Csodahatású gyógynövények (Kolozsvár 1936) jelentős szerepet töltött be az erdélyi természettudományos és egészségügyi ismeretterjesztő irodalomban.
Egykori munkatársai közül Kopp Elemér biztosította gyógynövénykutató iskolájának folytatását.
Forrás
- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés IV. (N–R). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2002. ISBN 973-26-0698-3