„Terc” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Bot: következő hozzáadása: oc:Tèrça (solfegi) következő eltávolítása: eo:Tritavo; kozmetikai változtatások |
a Sablon:Brockhaus Riemann zenei lexikon forrássablon beszúrása |
||
20. sor: | 20. sor: | ||
== Forrás == |
== Forrás == |
||
*{{BRZene|ALL}} |
|||
* Brockhaus Riemann zenei lexikon – ISBN 963 330 474 1 |
|||
{{Hangközök}} |
{{Hangközök}} |
A lap 2010. január 18., 20:22-kori változata
A terc (latin tertia = 'harmadik') a zenében a diatonikus hangsor harmadik fokát jelenti, illetve azt a hangközt, amely az első fokot a harmadiktól elválasztja. Létezik nagyterc és kisterc. A többi hangközhöz hasonlóan mindkettő lehet bővített és szűkített is.
A tiszta akusztikus nagy- és kisterc frekvenciája 5/4 illetve 6/5 arányban van az alaphanggal, nagysága 386 illetve 316 cent. A kiegyenlített hangolású nagy- és kisterc az oktáv 1/3-a illetve 1/4-e, azaz 400 és 300 cent.
A terc a szext fordított, inverz hangköze, tehát az a hangköz, amely azt oktávra egészíti ki.
A terc a kvinttel együtt a hármashangzatot alkotó egyik hangköz. Nagyterc esetén dúr, kisterc esetén moll hármashangzatról beszélünk.
A tercet a 16. század közepéig az európai zenében tökéletlen konszonanciának tekintették, a többszólamú szerkesztésben felhasználták, de a zenei szakaszok, frázisok végén mindig tökéletes konszonanciára, prímre, oktávra vagy kvintre oldották fel. Később a záróakkordokban kezdetben akkor is nagytercet (dúr akkord) alkalmaztak, ha a darab alaphangneme moll volt (pikardiai terc), magasabb konszonanciafoka miatt.
Példa
- A zsip-zsup, kenderzsup kezdetű gyerekdal kisterc hangközre épül.
Lásd még
Forrás
- Brockhaus Riemann zenei lexikon I–III. Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1983–1985. ISBN 963-330-540-3