Courtenay-ház

A Courtenay-ház címere

A Courtenay-ház befolyásos nemesi család volt a középkori Franciaországban. A család eredetileg Courtenay kastélyából származott, innen kapta nevét a dinasztia.

Története

A család alapítója a 10. században élt Athon, Courtenay első ura, aki feltehetően a sensi grófok és Pharamond leszármazottja. Athon kihasználta a Burgundi Hercegségben dúló örökösödési háborút, amely Ottó-Vilmos burgund herceg és II. Róbert francia király között dúlt és megszerezte magának a Courtnenay kastély körüli földeket.

A 12. századtól a család két ágra oszlott, akik közül az egyik továbbra is Courtenay kastélyát uralta, de 1150-ben Renaud de Courtenay halálával kihalt. A kastélyt Peter, VI. Lajos francia király fia örökölte, aki korábban feleségül vette Erzsébetet és megalapították a Capeting-házat. A családnak ez az ága, szintén házasság révén, megszerezte Namur grófságát és a Konstantinápolyi Latin Császárságot. Az ág utolsó férfitagja, II. Balduin az utolsó latin császár volt, 1273-ban Itáliában halt meg. Unokája, Catherine de Courtenay 1300-ban Valois Károlyhoz, III. Fülöp francia király fiához és ezzel a francia koronára szálltak a Courtenay-család birtokai.

A család másik, fiatalabbik ágának tagjai részt vettek az egymást követő keresztes hadjáratokban és végül megszerezték Edessa grófságát (a keresztes lovagok által a Szentföldön alapított egyik állam). Ez az ág az 1200-as években halt ki.

A 12. század közepén a család néhány tagja a normannok uralta Angliában telepedett le, megszerezték Okehampton bárói címét és örökölték Devon grófságát (1293-ban) a de Redvers családtól (ld. Balduin de Redvers). A címet Hugh de Courtenay kapta meg. A család mai feje Hugh Courtenay Devon grófja.

Egyéb címek

IV. Lajos révén a Courtenay-család bizonyos mértékben rokonságban állt a francia királyokkal. A 17. században az addigra elszegényedett Courtenay-család tagja a vérrokonság miatt hercegi címet (princes du sang) követeltek maguknak, amit korábban csak a szűk királyi család tagjainak tartottak fenn. A cím meglehetősen nagy presztízzsel járt, hiszen birtokosai részt vehettek a királyi tanács ülésein és a párizsi nemzetgyűlésben is.

Azonban a Courtenay-ok követeléseit sorban három király, IV. Henrik, XIII. Lajos és XIV. Lajos is elutasította. A Bourbon-uralkodók a francia királyi családot csak IX. Lajos közvetlen leszármazottaira terjesztették ki és ezzel kizárták a Capeting-házhoz kötődő Courtenay-okat a családból.

A család legifjabb ágának utolsó férfitagja 1733-ban halt meg (öngyilkosságot követett el) és az utolsó élő családtag, Hélène de Courtenay 1768. június 29-én halt meg. Hélène férje Louis-Bénigne de Bauffremont (1684-1755), Bauffremont márkija volt, leszármazottaik a mai napig a Bauffremont-Courtenay címet viselik (ld. például Jacques de Bauffremont-Courtenay )

Családfa

• Athon
  • I. Joscelin, feleségei 1. Hilegarde de Gatinais (III. Anjou Geoffrey lánya, 2. Elizabeth de Montlhéry - I. Guy de Montlhéry lánya)
    • Hodierna, férje II. Godfrey, Joigny grófja
    • MilesCourtenay, felesége Neversi Ermengarde
      • Vilmos
      • Joscelin
      • Renaud, felesége Helene de Donjon
        • Robert of Okehampton, felesége Mary de Redvers, William de Redvers lánya
          • János
            • Hugó
              • Hugó, Devon 9. grófja
                • (Devon grófja)
        • Erzsébet, férje Peter de Courtenay, VI. Lajos francia király fia
          • (a Capeting-ág megalapítása)
    • I. Joscelin, Edessa grófja, feleségei 1. Beatrice (I. Constantine örmény uralkodó lánya), 2. Maria de Salerno (Roger de Salerno nővére)
      • Joscelin
        • Joscelin, felesége Alice de Milly
          • Beatrice, férje Otho de Hennebourg
          • Ágnes, férje William de La Mandelie
        • Ágnes, férjei 1. Reginald de Marash, 2. I. Amalric jeruzsálemi király, 3. Hugó de Ibelin, 4. Reginald de Sidon
        • Isabella de Courtenay, férje II. Thoros örmény Lord
    • Geoffrey Chapalu

Forrás

• Généalogie des rois de France
• Ez a szócikk részben vagy egészben a House of Courtenay című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.