„Bel canto” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a -c |
bellink |
||
1. sor: | 1. sor: | ||
A''' bel canto''' egy [[olasz nyelv|olasz]] [[opera (színmű)|opera]]i kifejezés (jelentése: ''szép ének''), amely olyan éneklési technikát jelent, ami a tökéletes dallamformálást helyezi az előadás középpontjába. A hang mozgékonyságán, a hangképzés kiegyenlítettségén alapul. A zeneszerzők az |
A''' bel canto''' egy [[olasz nyelv|olasz]] [[opera (színmű)|opera]]i kifejezés (jelentése: ''szép ének''), amely olyan éneklési technikát jelent, ami a tökéletes dallamformálást helyezi az előadás középpontjába. A hang mozgékonyságán, a hangképzés kiegyenlítettségén alapul. A zeneszerzők az [[énekhang]]ot már-már [[instrumentum]]ként használták. A bel canto operákban gyönyörű [[ária|áriák]] szólaltak meg. Hosszú időn át magába foglalta a rögtönzés és a díszítés művészetét is, később az énekes szólam rögzült ([[Christoph Willibald Gluck|Gluck]], [[Gioacchino Rossini|Rossini]]), majd drámaiság is társult hozzá ([[Gaetano Donizetti|Donizetti]]). [[Giuseppe Verdi|Verdi]]nél és a francia nagyoperákban az éneklés már jobban eltávolodott a drámai kifejezés és a deklamáció irányába. Az operai történetek drámaiságának kihangsúlyozását a végül a zenei [[verizmus]] valósította meg. |
||
A bel canto 17-19. században volt a legnépszerűbb, főleg az [[Olasz opera|olasz operában]], kiváltképpen a [[nápoly]]i iskolában. Híres bel canto áriák például [[Norma (opera)|Norma]] [[cavatina|cavatinája]] ([[Vincenzo Bellini|Bellini]]), Malatesta és Don Pasquale kettőse ''([[Gaetano Donizetti|Donizetti]]: [[Don Pasquale]])'' vagy Nemorino románca a ''[[Szerelmi bájital]]ból'' ([[Gaetano Donizetti|Donizetti]]), a rágalomária [[Gioacchino Rossini|Rossini]] ''[[A sevillai borbély (opera)|A sevillai borbély]]'' című operájából. |
A bel canto 17-19. században volt a legnépszerűbb, főleg az [[Olasz opera|olasz operában]], kiváltképpen a [[nápoly]]i iskolában. Híres bel canto áriák például [[Norma (opera)|Norma]] [[cavatina|cavatinája]] ([[Vincenzo Bellini|Bellini]]), Malatesta és Don Pasquale kettőse ''([[Gaetano Donizetti|Donizetti]]: [[Don Pasquale]])'' vagy Nemorino románca a ''[[Szerelmi bájital]]ból'' ([[Gaetano Donizetti|Donizetti]]), a rágalomária [[Gioacchino Rossini|Rossini]] ''[[A sevillai borbély (opera)|A sevillai borbély]]'' című operájából. |
A lap 2020. április 25., 19:00-kori változata
A bel canto egy olasz operai kifejezés (jelentése: szép ének), amely olyan éneklési technikát jelent, ami a tökéletes dallamformálást helyezi az előadás középpontjába. A hang mozgékonyságán, a hangképzés kiegyenlítettségén alapul. A zeneszerzők az énekhangot már-már instrumentumként használták. A bel canto operákban gyönyörű áriák szólaltak meg. Hosszú időn át magába foglalta a rögtönzés és a díszítés művészetét is, később az énekes szólam rögzült (Gluck, Rossini), majd drámaiság is társult hozzá (Donizetti). Verdinél és a francia nagyoperákban az éneklés már jobban eltávolodott a drámai kifejezés és a deklamáció irányába. Az operai történetek drámaiságának kihangsúlyozását a végül a zenei verizmus valósította meg.
A bel canto 17-19. században volt a legnépszerűbb, főleg az olasz operában, kiváltképpen a nápolyi iskolában. Híres bel canto áriák például Norma cavatinája (Bellini), Malatesta és Don Pasquale kettőse (Donizetti: Don Pasquale) vagy Nemorino románca a Szerelmi bájitalból (Donizetti), a rágalomária Rossini A sevillai borbély című operájából.
A bel canto aranykora 1805-1830 közöttre tehető, amikor a stílus legnevesebb zeneszerzői alkottak:
Felhasznált irodalom
- Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon I. (A–F). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965.
- Balázs István: Zenei lexikon. Budapest: Corvina. 2005. ISBN 963-13-5453-9