„Erőltetett menet” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
a →Kapcsolódó szócikkek: Ez hogy s mint került ide? |
|||
1. sor: | 1. sor: | ||
Az '''Erőltetett menet''' [[Radnóti Miklós]] költeménye, utolsó előtti verse. [[1944]] [[szeptember 15.|szeptember 15]]-én írta a [[Bor (Szerbia)|bor]]i lágerben, amikor erőltetett menetben haladtak [[Győr]] felé. Bemutatja a hadifoglyok - köztük a [[zsidók]] - szenvedéseit és erőszakos haláluk körülményeit, illetve a reményt is. |
Az '''Erőltetett menet''' [[Radnóti Miklós]] költeménye, utolsó előtti verse. [[1944]] [[szeptember 15.|szeptember 15]]-én írta a [[Bor (Szerbia)|bor]]i lágerben, amikor erőltetett menetben haladtak [[Győr]] felé. Bemutatja a hadifoglyok - köztük a [[zsidók]] - szenvedéseit és erőszakos haláluk körülményeit, illetve a reményt is.Radnóti szeretett Zsídókat rejtegetni a pincében... |
||
==Keletkezés== |
==Keletkezés== |
A lap 2015. április 11., 12:50-kori változata
Az Erőltetett menet Radnóti Miklós költeménye, utolsó előtti verse. 1944 szeptember 15-én írta a bori lágerben, amikor erőltetett menetben haladtak Győr felé. Bemutatja a hadifoglyok - köztük a zsidók - szenvedéseit és erőszakos haláluk körülményeit, illetve a reményt is.Radnóti szeretett Zsídókat rejtegetni a pincében...
Keletkezés
A munkatábor foglyai állandóan a kétségbeesés és a remény végletei között hányódtak. Ez a lelkiállapot jelenik meg az Erőltetett menetben is (1944 szeptember 15.). A vers 13-14 szótagos ún. „nibelungizált alexandrinokból” áll. Radnóti itt is egy sok évszázados, középkori sorfajt használ: Walter von der Vogelweide (kb. 1170–1230) ugyanilyen formában írta Ó jaj, hogy eltűnt minden... kezdetű elégiáját (a verset Radnóti fordította). A jambikus lejtésű sor közepén kihagyással is hangsúlyozott, erőteljes sormetszet található. Maga a forma, a szünettel kettétört sorok tartalmi mondanivalót hordoznak: az el-elbukó, majd feltápászkodó foglyok menetét érzékeltetik.
A költemény drámai feszültségű párbeszéd, belső vita: a költő két énje kerül egymással szembe. Az egyik én még reménykedik, s az élet makacs folytatása érdekében „fölkél és újra lépked”, a másik inkább ottmaradna az árok szélén, s várná a szenvedésektől megváltó halált.
Elemzés
Felépítés
A vers négy mondatból áll:
- Az elsőben a józan, keserű bölcsesség, a kiábrándult pesszimizmus szólal meg: értelmetlen, „bolond” dolog tovább is ragaszkodni az élethez, az összeesés után újra vonszolni a vándorló fájdalmat. Ehhez a biztatást a hazaváró asszony és „egy bölcsebb, szép halál” hamis illúziója adja.
- A második szerkezeti egységben (mondatban) a végletes kétségbeesés szétrombolja a reménykedés érveit: a vers szétbombázott otthonokat láttat, mindent átszövő félelmet, védtelenséget, kiszolgáltatottságot érzékeltet: nincs már hová hazatérni.
- A harmadik mondat a vers érzelmi, hangulati fordulópontja: a nyers, durva valóságot az álmokat szövő ábrándozás váltja fel. Az egyes szám első személyében megszólaló énben felébred az irreális remény, a feltételes mellékmondatok tétova bizonytalanságában apró részképekből áll össze a béke, a vágyott otthon vonzó idillje. A hazatérés ábrándja impresszionista képsort teremt, s a lelassult idő nyugalmában békésen szemlélődik a képzelet. Felidézi a nyárvégi, őszi kertet, a szilvalekvárfőzés családias hangulatát, a szerető hitves törékeny alakját, a pihentető csöndet. Az igék mozdulatlanságot (hűl, napozna, várna) vagy alig észlelhető mozgást (ringnának, írna) érzékeltetnek, s festői és zenei elemek (szinesztéziák, halk alliterációk, megszemélyesítések) teszik kifejezővé a szöveget. – Az ész persze tudja, hogy mindez nem létezik már, csupán az önámító fantázia vágyálmaiban született újjá. A harmadik mondat logikailag nem zárul le (vessző, gondolatjel): a mellékmondatok mellől hiányzik a befejező főmondat.
- A negyedik, záró egységben egy felkiáltásszerű kérdő mondat („de hisz lehet talán még?”) jelzi a csüggedésen végül is diadalmaskodó elszántságot. A kétségbeesett, ésszerűtlen remény most a telihold épségébe kapaszkodik: mindent mégsem rombolt szét a háború, hiszen „a hold ma oly kerek!” – Az utolsó sor már a túlélés határozott szándékát sugározza, s a pesszimista én azonosul a reménykedő „bolonddal”.
A vers szövege
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
- Bolond, ki földre rogyván
- s vándorló fájdalomként
- de mégis útnak indul,
- s hiába hívja árok,
- s ha kérdezed, miért nem?
- hogy várja őt az asszony
- Pedig bolond a jámbor,
- fölött régóta már csak
- hanyattfeküdt a házfal,
- és félelemtől bolyhos
- Ó, hogyha hinni tudnám:
- mindazt, mit érdemes még,
- ha volna még! s mint egykor
- a béke méhe zöngne,
- s nyárvégi csönd napozna
- a lomb között gyümölcsök
- és Fanni várna szőkén
- s árnyékot írna lassan
- de hisz lehet talán még!
- Ne menj tovább, barátom,
- fölkél és újra lépked,
- mozdít bokát és térdet,
- mint akit szárny emel,
- maradni úgyse mer,
- még visszaszól talán,
- s egy bölcsebb, szép halál.
- mert ott az otthonok
- a perzselt szél forog
- eltört a szilvafa,
- a honni éjszaka.
- nemcsak szivemben hordom
- s van visszatérni otthon;
- a régi hűs verandán
- míg hűl a szilvalekvár,
- az álmos kerteken,
- ringnának meztelen,
- a rőt sövény előtt,
- a lassú délelőtt, -
- a hold ma oly kerek!
- kiálts rám! s fölkelek!
Bor, 1944. szeptember 15.